faalávaló

Aktuális a Karácsony.

Ez tök jó, megígértem a gyereknek, hogy felbliccelünk Normafáig és kap egy kólát, de csak ragaszkodik a tabletthez. Ha vicces kedvemben lesz, veszek is neki egy levél enyhe nyugtatót, de asszem kicsi még a humoromhoz.

Én nem szeretem a Karácsonyt. Nagyon nem, és nem azért, mert trendi utálni. Hideg van, én meg gyűlölöm a 25 fok alatti átlaghőmérsékletet. Nem bírom, hogy mindenki rohangál, mint pók a falon. Nem akarok a 100 tagú cigányzenekarra főzni.

Mivel nem kapok semmi érdekeset, nincs bennem különösebb izgalom sem, hogy hú, megint valami használhatatlan szar lesz a fa alatt. Igazság szerint egy kötött mamuszt szeretnék, írtam is az illetékesnek, mint minden évben, de a jézuska lehet, analfabéta.

Nem érdekelnek a csórók a Blahán vagy máshol, oké, kapjanak kaját meg kabátot, de ne csináljunk már belőlük médiabohócot, mert felfordul a gyomrom, ha belegondolok, hogy tényleg, hogy átjár a jóság meg a szeretet mindenkit így ránézésre. Nem kell a katarzis, hogy mintha picit jobb lennék egy pillanatra, mikor általában szarok a szociális igazságtalanságokra.

A tévéműsor rémes, már láttam, mit tolnak a diznin, alig várom. De majd nézek ki a fejemből, legyen legalább a gyereknek jó.

Nem akarom azt a pár órát, mikor mindenki a fészbúkon lelkizik, ahelyett, hogy a körülötte élőktől megkérdezné, hogy mivanveled, kispajtás, vagy inkább ne is kérdezzen semmit, csak gondolkodjon el, miközben az ünnepekre készülve a fürdőkádba pisál, hogy mégis neki számít-e valaki és ha igen, akkor menjen oda és csináljon valamit, bármit, hogy annak a valakinek jobb legyen egy percre.

Én a magma részéről majd olvasok, ez a terv. Most nem Szabó Magdát, mert megint lehúztam egyszerre pár regényét, és azért Magdi néni nyomasztó. Függőséget okoz, de most mérgezésem van.

Nekem sajátságos felfogásom van a szeretetről, nem tudom ontani magamból, de nem hinném, hogy ettől szar arc lennék. Gondolkodtam ezen, igenis vannak emberek, akiket szeretek. Így az egyedül ünneplés meg a magányosság között nem sok összefüggést látok.

Mivel nekem is normális törekvésem, hogy vénségemre ne csak nekem legyenek a szobában szélgörcseim és lehessen a másikra kenni, próbálok a magma módján én is barátkozni srácokkal. Ez minden év végén vad röhögésre késztet, egyébként könnyen meglehet, hogy bennem van a hiba, persze. Egyébként meg nem.

Most azért, mert így kaptam arcon két nagyobbat még nem temetem magamat és ritkán indulok ki ebből. Viszont vicces anekdotákat tudok mondani, ami a határozott nemet váltja ki belőlem. Oké, Katinak igaza lehet, velem barátkozni legalább olyan móka, mint vadlovat szelídíteni, lássuk be. Van élő ember viszont, akinek sikerült és ez is tény. 

Megélt élmény viszont van bőven olyan, aki nem kell sem a fa alá, sem erre a világra, ha engem kérdeznek.

Volt egy kiskedvencem, akinek meséltem, hogy így néha olvasok a női magazinok fogyókúrás tippjein kívül mást is. Megnéztük gyors hirtelen a Teljes napfogyatkozást, filmezni jó, együtt üldögélve még jobb. Nekem nagyon tetszett, sőtet, egész meg voltam illetődve.Gondoltam is, ez most már űbertutiság, lesznek itt közös délutánok. Aha, hát nem lettek. Barátunk ugyanis feltette azt a kérdést, hogy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine valós személyek-e. Én nem vagyok sznob, sem wannabe okospicsa, meg nagy igényű sem, de szerintem az ilyen pusztuljon el. Nem lettünk barátok.

El lehet engem pedig vinni sok helyre. Még válogatós sem vagyok. Nagymező utcában kisfiú szépen a nyakába kötötte a szalvétát, mint az oviban. És sütis villával tolta a halat, de végül is az már oly mindegy volt. A pincérek és mindenki mosolygott, csak én sírtam. Nekem oké a gyorsétterem, rendeljünk pizzát, akármi, csak ezt ne. És azt sem kell direkt megkérni, hogy egyek ám rendesen, ne mint a nők, hogy csak salátát höhö. Ez nem is vicces.

A külföldön hámoztam három évig almát és közben bejártam felső stájerországot szintén baromira nem az, amitől eldobom a bugyimat. Bár a jópofa útiélmények jöhetnek, abból nekem is van elég sok. Baromi drága szállodában is találtam már szaros pelenkát a szobámban és nagyon egyszerű helyen is éreztem magma tök jól.

A virágot nem szeretem, allergiás is vagyok rá, de mindig értékelem, ha valaki kedves próbál lenni. A csokival meg az ékszerekkel ugyanígy vagyok, de egy gyűrűért nem adok telekkönyvi- meg bankszámlakivonatot, mondjuk nem is kérek. De volt szintén muris srác, akinek ugyan semmi jövedelme nem volt, de úgy volt vele, hátha nem zavar a pecómban. De, zavar. Nem látok otthon kitöltendő teret, így teljesen felesleges pusztán emiatt növelni az egy négyzetméterre eső humanoidok számát.

Szeretem, ha valakinek van humora, de csak mert mosolyogva közlöm, hogy a tetoválásom azért nem lett befejezve, mert a srác éppen elvonóra került, az attól még nem vicc. Pedig nekem aztán vannak extrém történeteim, valahogy úgy vagyok vele, hogy fonalat gombolyítani még ráérek öregasszony koromban.

Azokat a karitatív srácokat is különdíjban kéne részesíteni, akik azt gondolják, hogy akkut szexhiányom lehet és majd segítenek. Ez valahol azért nem így működik. Pozitív emberként díjazom ezt is, eljön még a napja, mikor a spórolt pénzem egy részét huszonéves medencetisztítókra kell költenem, de nem most. Ugyanígy vissza, eddig sem voltam meg ezután sem leszek senkinek a ribanca, ez talán érthető.

Egyetlen dologban reménykedem az idén, az a mamusz. Nekifutok még egyszer, hátha a most sikerem lesz.

bakancslista

Mióta közeleg a Karácsony, aminek a Grincs óta tudjuk, hogy a lényege az ajándék, egyre többször fáj a fejem. Esküszöm, én próbálom sugallni, hogy az a jó, ha együtt vagyunk és van szeretet, de nem várnám meg azt a pillanatot, mikor a gyerek majd iPad helyet kap szeretetet. Mondjuk szerintem iPadet sem kap, de tételezzük fel. Meg amúgy is remek példa a kontrasztra. Az ember azért hajt, hogy legyen mit kirakni képeken, had lássa  a falu népe, hogy milyen jókat zabálunk meg milyen szép ajtódíszünk van, meg milyen menő cuccokat vettünk hitelre. Szeretetből.

Pénzért meg vagy hazudni kell, vagy dolgozni. Én csípem a gerinchúrosokat, de segget nyalni nem tudok, pénzért nem tűrnék meg hosszú távon a környezetemben egy barmot sem. Ha meg már ilyen ostoba, nyakas természetem van, akkor éljek vele, ugye.

Gondoltam, idén csinálok egy listát, ÉN mit szeretnék kapni. Nem mintha kapnék, de mit lehet tudni. Kaptam cukrot is meg csokit is, pedig arra sem számítottam. Vagyis inkább bakancslistát írok, mert az nem tárgy, a tárgyakat nem értékelem különösebben, ha nincs konkrét funkciójuk. Fejgörcsöt kapok a csetreszektől, vicces feliratos dolgoktól meg a cuki hóembert ábrázoló vackoktól. Az ékszereket nem szeretem, az összes kütyü meg halál felesleges, mert nem használom ki az upgrade funkciókat, értelmeseket meg tudok letölteni egyedül is. Vagy megkapom szoftveren, mert azért van, aki tudja, mire vágyok.

De valaki elhívhatna például vicces téli programokra. 

Korizni csodás és trendi. Nekem egészen a forralt borozásig tetszik a dolog. Azt hiszem, egyszer összeszámolom a rajtam található sérüléseket, amiket magamnak okoztam és képpel illusztrálva idetolom. Van belőlük pár. Bármivel képes vagyok elesni, partvissal is, szóval a kori nekem való.

Vagy mehetünk Betlehemet nézni. Az végképp muris, a kisjézustól legtöbbször lever a frász, így ezt főleg sötétben szeretném. És remélhetően less minusz 40 fok, ilyenkor kell sétálgatni, mert az hangulatos. Nekem elég lenne megnézni a kamerákat, minden kerületben ezekre van állítva, le lehetne tudni a meleg szobából öt perc alatt Budapestet, de ez nem elég elvont. Meg így nem kell beletekerni a pofánkat nagy sálakba, amit tele lehet szuszogni gusztustalanra, hogy aztán otthon felengedve elmondhassuk, hogy hú, de jó volt. Most, hogy végre túl vagyunk rajta.

Vagy menjünk vásárba, vegyünk egy csomó szart, főleg házi készítésű szappant, kézzel készített ilyen lógó buziságokat meg gumicukrot. Ez akkora móka. Sokkal menőbb, mint bevásárlóközpontokban venni méregdrága, tök felesleges dolgokat.

Közben meg meg lehet hallgatni azt az istenverte Last Xmast. Annak is olyan mélyenszántó a gondolatvilága, mint decemberben a rotakapa. 

Bánom is én, hogy valami puncsos karácsonyi buliban valakinek bejött valaki, aztán józanul meg nem. Elő szokott ez fordulni. Ilyenek ezek a karácsonyi bulik. Én sem állok másodjára szóba az ilyen kishercegekkel.

Karácsonyi bulik főleg nagyon adják, punccsal, félrészeg hercegekkel, akik nagyon szépen tudnak vigyorogni falnak támasztva alig használt királylányokra. Akarom.

Sőt, vegyünk fenyőfát, mert az természetes. Hát szerintem tökre nem természetes, hogy kivágjuk a mókusok lakását, hazavisszük, teleaggatjuk mindennel, hogy felboruljon, meggyulladjon és összeszurkálja a kezünket, hogy aztán elátkozzuk a napot, mikor megvettük. Hasznos jószág a műfenyő, ráadásul a valódi fenyő árát minden évben el lehet szórni valami másra.

Esetleg segítsünk egy évben egyszer húgyszagú hajléktalanokon, mert ilyenkor csak jó érzés odatolni azt a cigit meg kétszázast, most igyék egyet az ünnepekre. Meg fél óra múlva egy másikat.

Szenteste meg hol a fenébe ülnénk, ha nem a gép előtt, hiszen úgy a jó, ha együtt vagyunk, ezt is látnia kell mindenkinek. Most nyilván én is ott fogom tölteni a Szentestét, miért pont aznap tegyek kivételt, de ez mellékes. 

Sőt, reggel beböfögöm, hogy az Ég áldjon meg mindenkit, ezzel az összes szociális tevékenységemet be is fejezem, kötelességek letudva.

És ezt mind-mind végig is fogom csinálni az ünnepek alatt, pontról pontra. Beza. 

felteszek pár kérdést

Én nem vagyok sznob, de vannak dolgok, amit ellentétesek a neveltetésemmel meg a tanultakkal. Magyarázatokat várok az alábbiakra:

1.       Hogy lehet közös vécében fogat mosni vagy sminkelni, mindenki előtt?

2.       Miért hagyják nők látható helyen a szépítőszereiket, mikor ezeket nem mutogatjuk, nem is kell tudják, hogy léteznek, hiába volt gecidrága. Otthon kell vele villantani, bizalmas barátnők előtt

3.       Miért adnak éttermekben papírszalvétákat, kivéve persze a meki meg a többi ilyen izék.

4.       Hogy lehet egymás után kétszer ugyanazt a ruhát felvenni?

5.       Hogy lehet otthon utcai ruhában létezni?

6.       Hogy lehet undor nélkül az ágyneműre feküdni úgy, hogy nem fürödtünk és nem hálóing van rajtunk?

7.       Miért vesznek az emberek nagyon olcsó parfümöt?

8.       Hogy képesek emberek elviselni, hogy piszkos a zoknijuk, nem egyforma vagy neadjúristen kilyukadt?

9.       Csak én kapok idegrohamot, ha a lakástextilek össze vannak gyűrve a kanapén vagy asztalon?

10.   Lehetséges piszkos padló egy otthonban? Piszkos szőnyeg?

11.   Hogy lehet valaki fürdőszobája nem makulátlan, hiszen ahol nincs tisztaság, én hogy lehetek tiszta?

12.   Miért nem hordanak emberek strandkendőt az uszodai büfében?

hogyan legyünk szar arcok?

A világhoz alkalmazkodni nem Isten ellen való vétek, adok is pár tippet, hogy tegyük ezt a legegyszerűbben.

Mivel szívesen és gyakran ostobázok, ezt most rövidre is zárom: lehetőség szerint minden olvasmányélményünk merüljön ki egy közösségi oldal hozzászólásaiban és hogy önálló gondolataink is legyenek, olvassuk azt a szerencsétlen Oraveczet, legyen az bárki, mert elvileg az is ostoba.

Ettől viszont még mindig ki fogunk tűnni a tömegből, hacsak nem veszünk fel villámgyorsan megfelelő viselkedésmintákat.

Az első ős nagyon fontos, dolog, hogy legyenek barátaink, spannok, cimbik, öribarik, akiket legalább két hete ismerünk és sok közös témánk van, például együtt posztoljuk ki, milyen menő cuccokat zabálunk, meg milyen jól lógunk együtt. Azt nem szabad megjegyezni, hogy gecimagányosak vagyunk, mert hiányzik a szomszéd Zoli, aki valahol a tengerentúl és, és a világ összes szkájpját adnád azért, ha megint betolhatnátok egy fagyit egy padon röhögve, mint a suliban. Padon röhögni gyerekkori barátokkal lófasz a köbön, tessék elfelejteni.

Van az az általam ismert orbitális marhaság, amit a hülye fejemmel még a megvilágosodás előtt tanultam, hogy a barát szarban is barát. Ugyan. Ha a haver bele bírt mászni, ki is tud mászni belőle. Hogy többet iszik mostanában, meg gyógyszereken él, nem a mi dolgunk, meg ne kérdezzük, mi baja, vagy meg ne próbáljunk segíteni. Tökös gyerek az, bírja. Ha meg már ciki less, hagyjuk a fenébe, lepusztult alakokkal nem foglalkozunk . Ha komolyabb probléma adódik, emlékeztessük magunkat: ő a balfasz, miért nem szólt, nem mi vagyunk szar alakok.

Ugyanez levetítve párkapcsolatra: mindent csak addig amíg nekünk jó. Nemár, hogy szaros alsót is mosni kell az italmeghívások után. A srácok meg különösen figyeljenek, mert ha az első randin nem fogják megpróbálni meghúzni a lánykát, rögtön töketlennek lesznek kikiabálva. A legtöbb hölgy simán elvárja első alkalommal a keményen és szárazon történő ismerkedést. Komolyabb szándékú, félénkebb és tapogatózóbb próbálkozás felháborító és undorító, meggyalázza  a női mivoltot.

További együtt fuzionálás egyébként ár rendjén való, két hetes ismeretség alatt történő 24 szex teljesen erkölcsös, háromhetente mással pedig csak amindenférfiegyforma esete, semmi probléma. Ettől mi még nem vagyunk ribancok. Hovatovább ha azt a tetvet nem lehet kiűzni a lakásból, mert az az övé, és amúgy sincs jövedelmünk, simán jogunk van félredugni. Mindenkinek jogos igénye, hogy szeressék.

Az nőci is hallgasson, mert esténként a haverokkal (lásd fent) behugyozásig inni igenis férfias, jellemes, és kellenek a barátok, ha bajba kerülnénk (lásd fent). Azon a hülyén úgyis akkorákat lehet röhögni, aki mindig meghív minket és mindig szétcsapja magát, valószínűleg nincs élete, de ettől ilyen laza. Ezen a ponton a gondolkodást azonnal be kell szüntetni, mindenki törődjön a saját dolgával, attól még Afrikában továbbra is éheznek, nem kell minden madarat megmenteni, még ha valamiért szimpatikus is az istenadta, arra kell gondolni, mi mázlisták vagyunk.

Ott a sok jó ismerős, akikkel együtt eszzük ezeket az izéket pitában meg dónáccban. Akkor tört volna ki a lában, mikor hajnal kettőkor esőben meg bakancsban gyalogoltam 6 km-t, mert azt kérték.

Én többet ilyet nem teszek, megmondta a mondásom, nem vagyok a Máltai szeretetszolgálat, egyébként is sok pénzembe fájt a jó lelkem. Be van fejezve. Nem is tudom, utoljára mikor hallgattam meg régi barátot, vagy utoljára én mikor kaptam őszinte baráti jótanácsot, nem is érdekel. Régen volt. Éppen ma hajnalban.

jön a tél

Szeretném előre felkészíteni az embertársaimat arra a tényre, hogy jön a tél. Hogy miért? Mert november közepe van, ez meg kontinentális éghajlatú ország, négy évszakos ciklussal. És nem kell minden évben lesokkolni, mikor a sok hülye felbámul valamelyik aktuális dögunalmas, sztereotip sorozatából, hogy miafenevan, aztán kiguglizi ezoterikusan a világvégét.

Számomra a tél a kifogyhatatlan humor forrása. November van? Öltözzünk melegen. Hogy amúgy 20 fok van és száz ágra süt a nap? Nem, az nem releváns, évszaknak megfelelően öltözködünk, ahogy a Femina javasolja. Pufiduzseki, usenyka, gumicsizma. Még jó, hogy én vagyok paraszt. Ha ezt tudom, nem hagyom Csabán a csizmámat, letakarítom róla a tyúkszart és hasítok vele a négyeshatoson. Kis zománcfestékkel fel lehetett volna dobni, legfeljebb kerítek mögé valami elborult btks hippiideológiát.

De azért maradjunk nők. Nem basznak ki velünk, hiába van kemény mínusz meg szálingózik a hó, picsaszoknya, mélydekoltázs. Mert maradjunk nők. Ezt én sem tudom megmagyarázni, ha karikára fagyok sem veszek garbót, de meg is érdemlem, szidom is magam, mint a bokrot. Győzök utána forró vízben felengedni, mint valami mirelit keszeg.
Gyűlölök síelni, de áldom a szüleimet, hogy elzavartak sítáborokba, gondolom azért, hogy addig se legyek otthon, de ez a tudásom már többször megmentett a combnyaktöréstől, mert kell a magassarkú sárban, latyakban, mindig.

Vannak azok a cuki kis bögrék, forró italokkal. Kell a túlhajszolt managerképhez, hogy fontosak vagyunk, fontos beosztásban, így nincs ám idő otthon kényelmesen megkávézni meg elmenni szarni, menet közben kell. Hát szerintem meg ha a H7es hévvel jársz be Csepelről, kurvára nem vagy te senki barátom, teszek a tescós termoszodra. Ha rám mered a harmatgyenge löttyödet önteni meg aláváglak a síneknek, de persze nincs harag. Ezeket a lötyögtetőket azért én lámpavasra húznám a Deák téren.

Aztán hamarosan kezdődik a Karácsony project. Egyszerűen csodálatos, hogy már hónapokkal a jeles esemény előtt, aminek mint a Grincs óta tudjuk a lényege az ajándék (most szóljon aki szerint nem, mert szerintem de) szinte naponta meghallgathatom a Last Xmast. Minden tele van villogó neonizékkel, háromszor megavasodik a szaloncukor, aminek persze nagy része úgyis tavalyi meg tavalyelőtti, kijönnek az új telefon meg játéktrendek, aztán ünnepek előtt még kétszer, hogy a szülők is hadd kapjanak agyérgörcsöt. Az Index tele lesz cikkekkel, hogy csórók vagyunk, ehhez képest mindenki kifosztja a boltokat, még áruhiányt is csinálunk. Lesz ingyen ételosztás, ahol öreganyámék felveszik a legrosszabb szvetterüket, szomorú képpel kimennek a Blahára, élvezik, hogy sírhatnak aztán dörzsölik a kis kezüket, hogy hehe, ingyen halászlé, ezt az 500 Ftot is eldughatom a ....hova is???
Lesz Reszkessetek betörők, persze, meg könnyzacskódurrogtató filmek, aminek a lényege, hogy a szeretet mindent legyőz. Ez persze karimás bullshit, mert a szeretet nem győz le egy csomó olyan piti dolgot, mint a mononukleozis, és lássuk be, ez elég szar.

Lesznek hosszú ünnepek, amikor az emberek pánikszerűen bevásárolnak BÁRMIT, mert nem lesz nyitva két napig a bolt. Értsd: alapélelmiszerért meg bármi isten felesleges baromságáért el lehet menni az 50 méterrel arrébb lévő éjjel-nappaliba, persze lehet, hogy az öt forintal drágább lesz. Mintha nem tudnánk lapozni úgy a II. Világháború óta. Én ezt viccesnek tartom. Sőt jön majd a Nagy Hó. (nagyon jó film http://www.imdb.com/title/tt0898367/, tessék megnézni, aki imádja a posztapokaliptikus képeket oda lesz érte, sőt, van mondanivalója) Eljön az az idő, feleim, mikor az ország-értsd Budapest- a hó uralma alá kerül. Nem lesznek járható utak (ez Csabán minden évben csak 3 hónapig tart, ahol én laktam a hókotró a sarki kocsma alkesze, apróért), nem tudunk kimenni az utcára, ami lássuk be, minusz húsznál amúgy sem nagy opció. Éhezni fogunk, kannibálok leszünk. Gyanítom, sok ember ezzel a lehetőséggel már pár órával az első hópelyhek után boldogan élne. Megszűnik a TV adás (van?) nem lesz net meg térerő (ha shit happens, ez beza így lesz, nagyon fos az ország e téren, ehhez képest van Masatunk, de ez annyira jellemző)- Nem ír egyik minisztérium sem, biztosítva a szeretetéről meg hogy jótanácsokat adjon. Adok én, egek, éld túl, old meg, ha nem vagy rá alkalmas meg nem kell erőlködni. Páran így is meg fognak fagyni. És kétlem, hogy a retailek pánikszerű kifosztása fog majd segíteni a túlélésben.

Ha addig nem veszek magamnak másik fejhallgatót, minden reggel bölcsebb leszek, úgy mint: hideg van, bár sütne a nap, sötét van, mikor lesz már tavasz, ja, ti is átugrotok inkább Egyiptomba?

Így most móka indul.

nyereményeső

Már az agyamra megy a sok nyereményjáték. Én tényleg nem vágyom semmire, ha valamit akarok meg megveszem, gyűjtök rá, kéregetek a Blahán vagy bármi.

Gondoltam már arra, ha megnyernék sok milliárdot, ugyan mit kezdenék vele? Szerintem nem sok mindent. Lehet, jobban bevásárolnék, de nem sokkal, mert a kamrám és a hűtőm pici, az egész pecóm nem túl nagy. Talán vennék még egy télikabátot, őszi van már kettő is, de téli csak a szövet, nem árt egy váltós.

Szerintem elmennék a Halkakasba, olyan régen szeretnék már ott enni, de soha nincs időm, pénzem vagy partnerem.

Jó lenne egy fűzős magas szárú csizma, láttam olyat, van, vagy harmincezer, de ha nyernék megvenném.

Elmennék Moszkvába és Szentpétervárra, szeretem az orosz konyhát, jókat ennék és nézelődnék.

De ezen a ponton nem hinném, hogy tudnám folytatni. Esetleg még egy tálca drágább, töltött sajt feldobna, meg a gyerekeknek csoki. A többit odaadnám a lányoknak meg kísérletekre, támogatnám a Marskutatást, mert elő lépés a világűr felé. Girhes afrikai gyerekeket felesleges oltogatni, ha nem halnak éhen sem lesznek csak drogfüggő, agymosott bábjai valami félkatonai rezsimnek, ez nem támogatja az emberiség fejlődését. Vezetni nem tudok, félek és nem szeretnék autót, mert azt sem nagyon tudom, milyenek vannak, csak hogy a piros tetszik.

Dolgozni jó lenne járni továbbra is. Szeretek itthon meg sétálni is, de Csepel azért hosszú távon unalmas és pár nap alatt megunnám a tévét, mást meg nem nagyon tudnék egész nap csinálni. Minden érdekes dolgot tudok ma is: könyvtárba járni, papírsárkányt eregetni, szenvdicset majszolni a Dunaparton. Hiányozna egy csomó ember, mindenki a maga módján.

Valószínűleg nem vagyok túl kreatív, de tényleg nem sok mindet tudnék nagyobb összeggel kezdeni. Ha nyerek inkább letagadom. Csak összezavarna mindent.

uborkaszezon

Az van. Most nem sok minden történik, ugye, mindenki készül a sulira, tankönyvek, kislánynak szép új felhasználói fiók időkorláttal meg gondosan válogatott hozzáférésekkel, mint ahogy azt minden gondoskodó édesanya csinálja.Emellett érzem, hogy csökkent a népszerűségi indexem itthon, de kérges az én vén szívem és van egy csomó keretem erre a mekis valamire, amit ezek úgy szeretnek. Majd kihúzódik ez egyenesre hamarosan.

Én most is munkában vagyok, lecsószezon van, és panel ide-vagy oda, de egy 20-25 üveg lecsó kell, mert elfogy, hamar megvan és utána a polcon nem kér enni, csináljuk. 

Két adag között ideírom azt a lecsógyáras sztorit, amit szoktam mesélni és aminek mindenki örül. Mert szemetet eszünk. Ha akarjuk, ha nem. Más kérdés, hogy az ipari élelmiszergyártás tisztább és higiénikusabb, mint mikor öreganyám otthon nyiszabálja el csóró kotlós nyakát, a szar a csirkebélből meg oda kenődik, ahova éppen sikerül, egységnyi dioptriánál meg nem lehet úgy pucolni a zúzát, ahogy azt a legtöbben szeretnék, de ezt nem részletezem. Mert nagyon trendi a vidéki koszt, én meg nem rontom az öregasszonyok piacát. 

Szóval én akkoriban kezdtem ismerkedni az élelmiszeriparral, mikor Zsuzsival kitaláltuk, hogy két évfolyam között nem basszuk a rezet egész nyáron, hanem elmegyünk három műszakba a konzervgyárba, mert kell a pénz, mi meg nem vagyunk táposok. Aztán még jobban belemásztam, de az már másik történet. Most maradjunk a lecsónál.

Szóval jelentkeztünk, odamentünk, felvettek, kaptunk köpenyt meg gumicsizmát és hajrá. Széljegyzet gyanánt megemlíteném, hogy nem mókás három hónapig szünet nélkül zöldségeket baszogtatni, nekem főleg a reggel nem jött be, mert nem jártak a buszok akkor még, mikorra nekem jelenésem volt, 11 km meg reggelire emberes, bicajjal is meg gyalogosan is. 

De végigcsináltuk böcsülettel, egyebek közt ezért vagyok én űbertutifaszacsaj.  :)

Az első nap leoltott a doktor bácsi, hogy szemüveget vegyek de izibe, továbbá ezzel a gerinccel ugye nem képzelem, hogy fizikai munkát fogok végezni. Mondtam, kezcsókolom, hát ha nem volt hely a belügyben, nekem bejön a rohadt paradicsom meg szívesen lennék egy fiatalos, dinamikus csapat blabla...engedték. Kevés volt az ember, akkoriban dübörgött a termelés, még jóval a válság előtt jártunk. (hehe, imádom a válság szót alkalmazni, tökre olyan, mintha zombi apokalipszis lett volna)

Odahívták a csapatot ugye először is munkavédelmi oktatásra. Másfél órás kemény kiképzésben részesültünk, ami arról szólt, hogy a zöld gomb indítja a szalagot, ellenben a piros jól megállítja, de nekünk ezt nem kell használni, csak az arra képzett szakembereknek. Ezt a viccet egyszer elsütöttem lent az esztergaműhelyben egy auditon, ilyen CNC gépekkel nyomattam, és ugye a Citizenek is kb ezen az elven működnek, csak nincs rajtuk ilyen gomb, ellenben van hozzájuk jó kis program, amit a Vili rendszerint szarul írt meg én meg dumálhattam ki. Szóval a gombokra kentem, azóta is mindenért a gombok a felelősek szerintem. 

Oktatás után mindenki kapott kemény melót. Én kaporral szórtam meg az uborkát, ami nem akármi. Kaptam egy kis tálka kaprot, ezt kellett az elibém járuló üvegekbe beleszórni. Csináltam ám lelkesen, nálam nem kaproznak jobban szerintem azóta sem. Úgy 4 óra elteltével kezdtek az üvegben fura dolgok feltűnni. Eleinte ignoráltam, aztán egyszer csak halott kis ufóembriók jöttek csapatostól. Már rohadtul féltem, szóltam is Andinak, aki az üvegeket pakolta és amúgy agrármérnök azóta, hogy nézze már, mi megy az oroszoknak exportra. Meg hogy ez tuti normális-e, mert az oké, hogy az oroszok mindent megesznek, de ez mégis gáz így. Andi néz, röhög. Mondom mivan már, hát én itt szorongok. Persze, mondja, te marha, 80 fokos tartósítószeres levet inhalálsz, beálltál tőle, mint annak a rendje. És muhaha. Tanács: kössek valamit a pofám elé, ha nem szeretem ezeket a tripeket. Kötöttem. Ettől még a munkaidőm fele hátra volt. A víz szakadt a hátamról, alig mertem az üveg felé nyúlni, nehogy a kis szarok elkapják az ujjamat. De melóztam dudaszóig. Még soha semmi nem volt olyan jó, mint akkor a friss éjszakai levegő a Körös-parton hazafelé menet. 

A második nap fájdalmasan indult, beledagadt a lában az állastól a gumicsizmába, alig bírtam feltornázni. Mivel rohadás meleg volt, a köpeny alá nem erőltettünk csak fehérneműt. ennek az előnye az volt, hogy a hímnemű vezetőink hajolgatós feladatokat adtak, ami jobb volt, mint rohadt hagymát pucolni, a hátránya meg, hogy a nőnemű dolgozók nem kedveltek. Valószínűleg ezért nem kínálgatták a házipálinkát, amit a buditartályban dugdostak, nem tudom. 

Szóval így félmeztelen elküldtek kecsapot gyártani. Jó mi? A kecsap finom. Paradicsomot kell hozzá válogatni. Itt világosodtam meg, hogy a rohadt paradicsomokat tartalmazó ládák, amit mindenki szemetesnek használ és beledobál taknyos zsepitől kezdve uzsimaradékot az már maga a kecsap. Csak meg kell még főzni. Így válogattuk hozzá a cuccot. A rohadt ment bele, a szép egyéb célokra. Én mivel hála a sok baromnak, aki tonnaszámra nyomja a kecsapot még a tejbegrízre is, nem győztünk eleget csinálni. Elő kellett bizony venni a tavalyi üvegeket, átcímkézni. Meg a kukacosakat, konténer falra csapkodni, átszűrni és átfőzni. Mert a világban nem volt már annyi paradicsom, amennyi kellett volna de azonnal, nem hogy a dél-alföldön. 

Az átcímkézés amúgy is default meló, ne legyenek senkinek illúziói. Bármivel meg lehet csinálni, persze ésszerű kereteken belül. 

Nekem mégis az uborka volt a szívszerelmem, azt volt a legjobb csinálni. Lelkiismerettel toltam azt is, pedig abból is kellett annyi, mint a szemét. Minden reggel, emlékszem, azt néztük, mit hoztak a kamionok, mivel fogunk mulatni, mikor lesz már vége az egyik zöldségnek, hogy jöhessen a másik.

Mégsem nekem lett a végzetem az uborka, hanem annak a szerencsétlen kis korcsnak, aki a konzervgyár udvarán hesszelt már egy ideje. Mindig adtunk neki maradékot. Aznap délutánra mentünk, nem láttam a kis ebet, csak később, az uborkák között, darabokban. Meg is rémültünk, hogy ez nem teljesen helyes így, és szóltunk a művezetőnek, hogy le kellene állítani az uborkagyártást, mert eléggé el van kutyulva. Az átkozódott ám rendesen, hogy a fene enné meg a dögöt, minek mászkál a szeletelő környékén. Mi szóltunk, hogy ha ez így megy tovább, nem a fene fogja megenni, hanem a kedves vásárló. Akkor kaptunk az élettől és a művezetőtől egy komoly leckét, ami kissé összeroppantotta akkori zsenge btks lelkemet. Miszerint a termelés ilyenkor szezonban nem állhat le, kerül, amibe kerül. Az emberek munkája a határidős teljesítésen múlik és itt nem lesz szalagmegállítás. Szedjük ki a kutyadarabos savanyúságot, lehetőleg mindet. Munkaidő végéig próbáltunk puzzlet játszani szerencsétlen párával, többé-kevésbé meg is volt. Meg voltak belünk elégedve. 

Az üdítőrészleg privilég dolog volt. Oda nem osztottak be akárkit. Jegyezzétek meg, a világon minden, átlagember számára megfizethető lötty marharépa, sütőtök és alma. A rosttartalomtól függ az arány, minél jobban közelíti a 100at, annál több benne a marharépa. Kivéve a paradicsomlevet, gondolom ezt kisakkoztátok, az bizony az a kecsap, amit elbasztak és nem főtt kellően sűrűre. Ez is a technika csodája egyébként, elgyönyörködtem ebben: bedobnak hat szem almát és kijön 20 liter ananászlé. Békéscsaba amúgy is marha nagy ananásztermő hely, mint az közismert. De itt nem melóztam meg amúgy is a buborékos szörpöket szeretem. 

Szóval én most itthon gyártom a cuccost és nem nagyon pánikolok, ha leesik a földre vagy beleborul a mosogatóba, mikor átöntögetném. Kiszedem, bedobom a helyére és hallgatok. Mint mindenki.

anyuci VS nemzeti nemgyerekmegőrző reloaded

Kakukk, emberek, most komolyan azon hőbörgünk, hogy a kölök nem mehet be a cigiboltba?

Szexshopba sem viszem, kocsmába sem,csak ha nagyon akarja.

Szar az egész nemzeti, úgy, ahogy van, mert a legtöbb helyen nem fogadnak el bankkártyát, nem árulnak olyan cigit, amit én szívok, csak szart, sosem tudom, hogy egyáltalán nyitva van-e, rettentő szegényesen vannak berendezkedve, üresnek és nyomasztónak hat.

A gyerek meg, hát az nem mehet be. Hogy van bent fagyi? A büdösistenit, van az a cba-ban is, ne azzal csábítsuk már a kölköt, mint a fater anno, hogy gyere, lány, veszünk jégkrémet a Gyöngyben, attól ugye az még kocsma marad, hogy van benne még jégkrém-is.

Mindenki nyugodjon csak szépen le. Ha arról posztol a pina fészbúkon, hogy nem tudja a kölkét bevinni barna papírdobozos szofiért a bótba, az azt jelenti, hogy a pinának van szélessávú nettye/szabadideje/pénze bagóra.

Én, mint a nép egyszerű dohányos gyermeke jogot formálok arra, hogy a heti doboz cigim megvásárlásakor ehessek jégkrémet meg vehessek cukorkát meg rágót, hogy ne legyen büdös a pofám. Ez nem csak a 140 cm aluliak privilégiuma. Egyenjogúság van, vehetek én is magamnak magamnak papírsárkányt mondjuk. (Oda azért vittem inkább a gyereket, legyen valami haszna annak is.)

A gond ott kezdődik, hogy a demokrácia mellé -ami, kb annyira van, mint annak a Schrödinger gyereknek a cicája- nem jár semmi kultúra.

Én úgy döntöttem, dohányzok és nem, nem fogok leszokni. Más kérdés, hogy nem hiszek semmiféle addikcióban, vannak akaratgyenge emberek, de azok nem függők, csak balfaszok, nem érdemelnek szánalmat. 

Meg vannak pocsék helyzetek, amik pocsék lelkiállapotot szülnek, az meg pocsék döntéseket, de az más történet, majd másik bejegyzésben kifejtem, esetleg. 

Viszont azoktól az emberektől rosszul vagyok, akik láncban tolják a szárított kutyaszart, dobálják a csikket a hátuk mögé, bagóznak abban a szobában, ahol alszanak, meg tarhálnak hó végén. Lehet ezt kultúrátlan csinálni, teraszon, erkélyen, mást nem zavarva, tisztán.

Aki gyerek mellett rágyújt, azt én agyon sújtanám valami szép régi, nehéz rézmozsárral. Nem az a baj, hogy ott a kölök, attól anyuka biológiailag nem szűnt meg. De annál szebb látványt el nem tudok képzelni, mikor a szerető édesanya karjába veszi totyogó gyermekét és közben a szájában lóg a tubák. Igaz is, le ne tegye, hiszen joga van hozzá, levezeti a feszültséget vagy mi a fene, lehet az tolni pelenkázás, szoptatás meg bébiétel-készítés közben. Remélem az ilyen akkor is pöfékelt, mikor éppen teherbe rakták, mert így teljes a kép. Ha én férfi lennék, én kiütném az asszony szájából egy laza jobbtérddel, de nem vagyok férfi. Egy nő szájából ez meg csúnyaság.

A fent említett kulturált dohányzás nem egy őshonos magyar fajta, ahogy elnézem. Pedig jó az, este egy szál cigi az erkélyen fogmosás előtt, fürdés után, nézve a semmibe.  Vagy melóból lesurranva, közösségi tevékenység gyanánt. Egyszer egy nap, mert az erre kitalált “cigarettaszünet”, ami alanyi jogon jár, szintén vérlázító, mikor én annak örültem, ha 12 óra kőkemény tolmácsolás alatt tampont tudtam cserélni és nem batikoltam be semmit. Mindenféle ürüggyel ne lógjunk már.

Az, hogy ki mennyi cigit szív, nekem irreleváns, ha van rá pénze. 

Ez meg a másik, amiért anyucit én megverném, ha tetszik ha nem. Egy doboz cigi egy ezres. Én ebből kettőt veszek magamnak. Egy hónapra. Ha nem elég, így jártam, de a pénz a gyereknek kell és pont. Csokira, banánra, pelenkára, okostelefonra, Nancy babára, G.I. Joe-ra, mittomén mire. Kis gyereknek sok kell, nagyobb gyereknek meg rengeteg. Persze, tudom, anyucinak is jár, de nem ez, legfeljebb a szája. 

Nagyobb gyerek szépen megáll vigyázzba a bolt előtt, láttam ilyet, röhögtem is a lányon, hogy végre egy hely, ahova nem koslatsz utánam. Kisebb gyerek tulajdonosa meg menjen szépen haza főzni, vagy ha végképp nem tud mit kezdeni magával kapálni.

Aki ilyen gyes-en van (már nem emlékszem, mi a pontos neve, régen volt és én kezdek szenilis lenni) az a pénzt a srácra köteles fordítani. Tessék húzogatós dömpert venni, nem nemzeti dohányt. Arra van az az összeg.

Apuci pénzét meg főleg illetlenség így elszívni, mert apuci elvileg a gyerekre keres, amíg anyuci ideiglenesen otthon meresztgeti a picsáját. Legalábbis egy működő családban. Ha ilyesmit tetszik művelni, szerény véleményem szerint apuci hamar meg fogja pakolni valamelyik szomszédasszonyt bánatában, amíg sorban tetszik állni cigiért.

Mai napig nosztalgiával gondolok arra a napra, mikor kislány koromban a "húdemenő vagyok, cigit veszek látod-e" mutatványt adtam elő Szegeden, mire a társaságomban lévő úr indítványozta, hogy ha feltétlenül szeretnék érezni valamit az ujjacskáim között, amivel elszórakozhatok, van egy javaslata (kb magyarra lefordítva így hangzott). 

Szerintem ez egy megszívlelendő tanács dühöngő anyukáknak. Bár  ahova kössem ki a gyereket kérdését nem oldja meg, de pénztárcakímélő és úgy emlékszem szórakoztató is.

Istvána

Eltelt életem legrémesebb augusztushuszadikája, be kellett volna mennem dolgozni, IMAC jobban adja, mint az a rohadás hideg szél. Bár egyébként is szeretem a melómat, de most henyélés volt eltervezve.Nem jött össze.

 Kivergődöm lassan a stresszt, erre mit látok a két szememmel? Tele van fosva minden az István, a király Alföldi feldolgozásával. No, kérem, én szeretem az István, a királyt, mikor be vagyok baszva, mindig ezt vonyítom, legjobb dolog erre ugrálni. Valahol meg is van...ööö...az alter bejegyzésírok isznak, mint a kefekötő, nem szeretnék lemaradni. Jah, van youtubom...youtube, basszameg, ezaz, youtube. Na, ott szoktam hallgatni. (most már remélem, fent van, mert beégek, de nagyon).Meg én is alföldi vagyok, höhö, szar szóviccért jár pont?

Hát, kérem, én elolvastam minden kritikát(nem), mert ahogy észreveszem, a magukra adó bejegyzők írnak erről, lehetőleg rosszat. Nem szeretnék lemaradni, mert ez közszolgálati blog (lesz, vagy nem). Írok én is, mivel nem láttam nem böfögnék hozzá, még ha illik is lefikázni. Alföldit meg társait pont leszarom, fáj a fejem ezektől a művészektől, több náluk a feltűnési viszketegség, mint a tényleges művészet.

Szeretnék szólni az istvános mellett egyéb olyan irodalmi művekről, amikről szintúgy mindenki beszél, de élő ember nem olvasta őket.
Kezdjük az ókori irodalommal, Iliász meg a többi marhaság. Én ismerek egy lányt, aki vágja keresztbe-hosszába és még nem volt IP-n. Én nem tudom, ő azt mondja, olyan ez, mint a korabeli Barátok közt. Magam részéről képtelen vagyok követni, ki kinek a kicsodája és ki kinek volt meg meg miért vannak pont fasírtban. Hekaté meg a barncsa még oké, de nálam itt megáll a tudomány. Tessék kézzel inteni, ha valaki olvasta. Nem mintha érdekelne, de miért ne lenne rá büszke az illető.

Másik kedvencem, az Ulysses. A James Joyce féle. Erre is ismerek egy lányt, ha J.T. Kirköt nem számítjuk, persze. A Pokol ehhez képest vidám búcsú körhintával. Nagyon nem olvasmányos.

No meg aztán a József és Testvérei a macskabolond Thomas Manntól.  "Mélységesen mély a múltnak kútja,
ne mondjuk inkább feneketlennek?". Mindegy, minek mondjuk, mert a legvadabb bölcsészpalánták is az első két oldalig juthatnak, nem hogy majd átrágják ezt a követhetetlen eszmefuttatást két köteten keresztül. Nem véletlenül tudja mindenki az első két oldalt fejből. Ezek egy dicséretre méltó, de szart nem érő próbálkozás nyomai.

Vagy a kedvencem, Proust bácsi Elveszett idő nyomában című szösszenete. Tegye fel a kezét, aki olvasta. Én olvastam, speciel. Úgy is vagyok ezzel, mint Rubint druszám, jó kis sportteljesítmény volt, baromira nem élveztem, de büszke vagyok arra, hogy végigcsináltam és utólag belegondolva nem is volt olyan rossz.

Asszem ezt lehetne még sorolni, rengeteg olyan alkotás van, akihez mindenki hozzáugat, de nem vette a fáradságot, hogy végig próbálja élni. Azt meg főleg nem vállalja le senki, hogy elkezdtem, de bocs, kevés vagyok hozzá, feladtam, beletört a fogam. Vagy én vagyok a hülye, vagy a mű szar, de ezt nem tudom eldönteni, mert a művet nem ismerem, az egy oldalú érvelést meg egy szebb világban kötéllel jutalmaznák. Itt meg vannak róla blogok, a sajtó és véleményszabadság jegyében, vagy mi a bánat.

Alföldiről már szóltam, én kérem nem vagyok egy észlény, így nem néztem meg a trabantos Istvánt, az igazat megvallva aludtam és nem hinném, hogy valaha kíváncsi volnék a darabra. Alapvetően konzervatív az ízlésem, nem értem Alföldit, és fogalmam sincs, hogy jó-e vagy sem.

De össze tudok olvasni egy csomó nagyon okos véleményt meg tudok kontrollcézni, amíg ki nem jön a képregény változat.

sólyömröptetés

Következik az egyik kedvenc ünnepem, ami arról szól, hogy nem csinálok semmit. Legalábbis nekem. Imádom az ünnepeket.

Általában ilyenkor nem dolgozok, sokáig alszom aztán kajálok és felvonszolom magam tűzijátékot nézni a gyerekekkel. Nem mintha érdekelne a tűzijáték, de a gyerekek imádják, szóval ez kb olyan rituálé, mint figyelni az angyalt Karácsonykor: el fog múlni idővel.

Egyszer volt muris a megmozdulás még Csabán, mikor kigyulladt a polgármesteri hivatal teteje, bár ha jól emlékszem, akkor is csak ketten röhögtünk.

A tömeget alapból nem szeretem. Odajönnek, sereglenek, sportot űznek abból, hogy a legjobb helyeket foglalják már déltől, előtte humánusan megesznek pár kiló sültkolbászt hozzá való mennyiségű sörrel, okosakat és vicceseket mondanak a minden évben heroikusan elhangzó István, a király-ról (irgalom...), aztán két perccel a befejezés előtt igen dörzsölten ők már elkezdenek menekülni, mint patkányok a süllyedő hajóról. Mindenen és mindenkin keresztül. Nyakukban a fél éves Pistike, akit kihoztak, mert majd milyen aranyosan nézi-persze, hogy nem, ordít, mint akit nyúznak elevenen- gyerekkel utat törni meg megdönthetetlen igazságérv, remélem apuci fél kiló meleg fossal lesz gazdagabb ilyenkor a nyaka körül. Ez a minimum, ami jár neki.

A bóvliárusokat még kevésbé szeretem, bár nem zavarnak, mert amíg nálam van a pénztárca, a gyerek úgy veri földhöz magát, ahogy jólesik neki, bánom is én, ha bekékül, saját magát üti, én ugyan másnak sem hagynám.

A bicska mostanában az egyre nagyobb teret nyerő szélsőjobbos faszságoktól nyílik ki a zsebemben. Félreértés ne essék: ez egy ilyen ünnep, magyarok vagyunk, legyünk erre büszkék. Ez még tök jó dolog is lenne, én is mindig vállon veregetem magamat, hogy mennyire jó vagyok, ha megérdemlem. Néha akkor is, ha nem, de hát ki szeressen, ha én nem csípem magamat. Kéne ezt társadalmi szinten is erőltetni.

Csakhogy mostanában ez az erőltetés nem teljesen úgy történik, hogy kedvet csinálnak az embernek a jurtabulihoz, meg a büdös, bamba rackabirkák vakargatásához (melyik áldiplomás barom nem tudott már megint mit kezdeni magával kínjában, egek), hanem egyszerűen megkapod, hogy szar szemét szaralak vagy, ha ezt nem élvezed de tiszta szívből.

Mert a kölköknek kell a magyarságtudat, meg a kultúra ismerete. Hát, kérem alássan, én igen tudattal vagyok meg szerintem van ismeretem is, de hogy a kézműves-gyöngyfűzős-ragasztópisztolyos szezonális játszóházakat, a fajátékokat meg a házi főzésű szappant nem tartom teljesen ősmagyarnak, azért én kérek elnézést.

Persze lehet filózni azon, hogy a régi fasza kis mondákat miért kellett száműzni a közoktatásból, de ez nem bölcsészfórum. Van a mondák helyett művidékiesen előadott, bőgatyás nemtommi, ilyen nagy szőrkucsmában, ostorral.

Egyszer megkérdeztem a performanszos csókát, hogy ez valami időmontázs akar-e lenni, de elhajtott a picsába, hogy buta vagyok meg nem elég magyar. Én meg imádom, ha valaki megmondja, hogy én mekkora magyar vagyok. Szeretem, ha eldöntik helyettem.

Ha nem járok idétlen népzenére csűrdöngölőst, vagy nem vonyítom azt a most múlik dolgot a tömeggel, akkor büdös tót vagyok, vagy bármi, ami az uráli (vagy marsi, valaki updatelhetne) származásomat degradálja. Mert az alap, hogy ha nincs nemezelt tarsolyod, akkor hitvány féreg vagy, húzzál haza.

Én kérem szépen, ilyen mindenféle vagyok, bár előfordulhat, hogy én a magyar mellett szlovákul is el tudnám a sok okost küldeni a tetves kurva anyjába, sőt, megkockáztatom, a magyar is jobban megy sokaknál, meg fizetnek még másik két nyelvért, de ezt hagyjuk is. Tök jól érezném magamat, meg érdeklődve néznék komolyabb hagyományőrző bemutatókat, ha nem félnék attól, hogy egy jócskán beházipálinkázott-bekézművessörözött embernek pont velem van kedve kultúrtörténetről beszélgetni. Ezekből meg akad jópár. És nem ez a legrosszabb, hanem hogy beszélni tudnak csak, hallgatni nem. Én roppant nyitott ember vagyok, szeretem az építő vitákat, sokat tudok tanulni belőle. Azaz csak tudnék. Az még mindig nem érv, hogy a jó édes anyámat.

Ezen a ponton gondoltam betolok pár rendesen alátámasztott történelmi tényt a magyarokról, vagy elmesélek vicces anekdotákat arról, mikor az ősi hangzókat magoltam és azon szakadtunk a röhögéstől, hogy a mai magyar nyelv kialakulásának fő oka, hogy ilyen torokhangokkal képtelenség volt csajozni.
De nem teszem, mert holnap szeretnék kimenni nyilvános rendezvényre és onnan szeretnék egyben haza is jönni. Félek, találkoznék olyan turul madaras, árpádsávos szabadnapos kőművessel, akik nem értik a tréfát az objektív igazság meg olyan fogalom, amiről hallani sem akarnak.

sightseeing

Napok óta rémálmok gyötörnek, hogy esetleg úgy fogok tűnni, mint egy savanyú, életunt picsa, aki utál mindenkit. És ez zavar. Ki is találtam, hogy megírom, mi mindent szeretek ezen a földön. Minden rám jellemző szarkazmus nélkül.

Ha már a témánál vagyunk, az lesz a legegyszerűbb, ha összehasonlítom a mostani nagyvilági életemet azzal a verzióval, mikor még mezítláb jártam és lóháton ettem a szalonnát, ugye.

Kaja. Ha valamit imádok azok a totál vegetatív dolgok: kaja, szex, Soproni, alvás. Sorrend mindegy. Maradjunk a kajánál.

Szemfülesebbeknek kiderült, hogy vidékrül gyüttem, meg minden. Ideköltözve megtanultam, hogy az étel baromi értékes dolog ám. Én meg válogatok, mint a nem normális. Kedvencem, mikor mindenki lelkesedik a kibaszott Csabai kolbászért: egyetek sokat, odaadom az adagomat. Minden pirospaprikás dologból odaadom az adagomat, nem vagyok válogatós, de nem szeretem, miért KELL ezt mindenkinek születésétől kezdve imádni? A házipálinkával is ki lehet kergetni a világból, pedig mint megtudtam, az menő.

Mindenesetre a fővárosban majdnem sikerült éhen halnom, de aztán mégsem. Nem volt jó. Nagyon nem. Elég sokat kajtattam, mire találtam ehető dolgokat a sárga paradicsom meg a gyorskajáldák mellett. Egész ügyesen abból indultam ki, hogy valamit csak esznek itt is az emberek. Szóval vannak klassz kis forrásaim, és mivel imádom a növényeket külön lelkesedek, hogy nagyrészt a Dunántúlról hordják ide a cuccokat. Sokkal finomabb a barack meg a szőlő. Sőt, van az a kedvenc szőlőm még télen is, údeazmilyenfinom. Megszerettem a gyorskajáldákat is valamennyire, pedig álmomban nem gondoltam, hogy ilyesmit valaha is megeszek. Vannak egész finom falatok. A mexikóit imádom. A kínai hagyma-répa-káposzta-takony kombó még mindig nem az esetem, de azt a barna tésztát meg bírom enni.  

Hámost le lehet nézni, de én úgy örülök annak, hogy van egy csomó bolt és nagyon sok éjjel is nyitva van, meg mindig, mint hülyegyerek a Mikulásnak. Én mindig mindent elfelejtek, és az, hogy bármikor be tudom szerezni, az a Paradicsom. Meg tudok venni fagyit éjjel…nem szoktam, mert nem vagyok fagyis, de király érzés, hogy megtehetném. De zöldségesnél már voltam este 11kor, nagyon élveztem, azt játszottam, én vagyok az angolkirálynő, de nem az a Diana, mert az már nincs meg, hanem a mostani széria, a Kati.

Nagyra értékelem a lehetőségeket. Nagyon nagyra. Szeretem, hogy nem a nagymutter meglátogatása és az utána napokig tartó idegroham az egyetlen program vasárnapra vagy mittomén, mikorra. Nem vagyok kényszeres programlátogató, jókat döglök én otthon egymagam, de értékelem, hogy megtehetném és ez nagy szó. Van, mikor élek is a lehetőséggel. Sokan nem tudják, ez mekkora dolog pedig. Mármint hogy van választásod.

Csípem az embereket is, az otthoniakhoz képest barátságosabbak meg nyitottabbak. Lehet, az az oka, hogy a jó napot-kérem szépen-köszönöm szépen meg ehhez hasonló hívószavakra jobban reagálnak. De lehet más, nem tudom, én azt veszem észre, hogy nyitottabbak meg közvetlenebbek. Segítőkészek is, vannak ilyen vicces történeteim, mikor tanultam tömegközlekedni és halványlilám nem volt arról, hogy mi mire való. A lovon ugye nincs ajtónyitó gomb, meg nem mindenhol egyforma az az izé, amibe a jegyet kell dugni, cseles dolog ám ez. Én meg még nő is vagyok, szóval 2:0. De sok jószándékú ember van, meg lettek új cimboráim is azóta. Nagyon frusztráló volt, hogy Csabán ha a barátaimmal akartam dumálni, nagyjából csak online lehetett. Nem mintha most nem online értekeznék a barátaimmal nagyrészt, nade sokkal jobb gépen.

Szeretem a bkv-t is, teljesen jó.  Mindenki, aki mást mond menjen a picsába, vagy költözzön szépen Csabára vagy Gyulára, meg lehet nézni, milyen tutiság, mikor 45 percenként jár a busz, persze csúcsidőben, a menetidőt baszik betartani és ugyanannyi a vonaljegy, mint Pesten. Ez vonatkozik mind a 10 járatra, megyeszékhelyről beszélünk, kérem. Azzal a romantikus elképzeléssel, hogy kisebbek a távolságok és fasza dolog a bicajozás majd akkor tessék jelentkezni, ha hazabiciklizett a képzelgő két gyerekkel a város másik végéből decemberben, meg szakadó esőben, meg negyvenfokban, addig tessék kussolni. Kevés kivétellel egész normális állapotú járművek vannak, légkondival meg minden, állandóan jönnek és normális  a csatlakozás is. Néha álmodom arról a régi ikaruszról, amivel Gyulára jártam melóba, ezen a ponton megjegyzem, hogy akkor 14ezer forint volt a havibérletem. 13km van a két város között. Ez három éve is így volt. Szóval a bkv nagyon jó dolog. Én már csak tudom. Metrót nem csípem egyedül, bizarr dolog lemenni a föld alá, valahogy úgy vagyok vele, hogy amíg nem muszáj, addig nem mennék. Majd visznek a végén úgyis.

Szeretem azokat a betongyűrűket a fák körül, pont olyan, mint abban a mesekönyvben, a Mit látunk az utcán?-ba, amit kiskoromban sokat nézegettem. Nagyon érdekes volt, mert én ugyan rohadtul nem az láttam az utcán, ami abban volt, de a sci-fit mindig is szerettem. 

Néha komolyan megriadok, hogy alapvetően egy teljesen emberi lány vagyok, pedig az emberi szó pont úgy szitkozódásra való, mint az átlagos vagy a szoftverfejlesztő. 

Vannak még dolgok, bár ezek már nem képezik az összehasonlítás tárgyát. Szeretem a sajtot almával, ősszel kardigánban sétálni, mikor megy le a nap, könyvet olvasni evés közben, jó illatú szappanokat, meg nézni, ahogy kint vihar van. Most meg azt szeretem hinni, hogy ki tudok magamról alakítani egy árnyaltabb képet, még ha ezek a dolgok pont azok, amiket nem szívesen ismerek el.  

Ti esztek mákot Kolumbiában?

Tegnapi naiv kérdés kollégához, persze a mondat végére már mindenki röhögött: valóban, arrafelé gazdaságilag értelmesebb módon használják ezt az izét. Itthon van mák dögivel, győzzük megenni. Nekem a gyomrom fáj tőle, meg ritka gusztustalan is, ahogy kinéz, de nem zavar, már megszoktam, hogy az emberek minden szart a szájukba vesznek, pl sokan megeszik a tojást meg a tejbegrízt. 

Viszont ha már témánál vagyunk, soha nem gondoltam komolyabban, hogy a pokolba kívánom az összes drogos hippit, mint tegnap.

Istennek hála, vége A SZIGETNEK, bár én soha a büdös életben nem voltam a Hajógyárin, hülye a neve, nem tudom, merre van és nem is szeretném tudni. A cél nélkül mászkálunk a természetben nem az én műfajom,  ennyire urbánus körülmények között meg még külön röhej is. A szülőfalumban van olyan, hogy lombos gesztenyefasor, lehetett alatta jó szagban iskolába járni (Békéscsaba, Deák utca-google). Ez erre nincs, ha mindenki fejtetőre áll, akkor sincs, és nem is kell. Tele lennének a fák alter gesztenyerágó bölcsészekkel. Nem akarom.

Fesztiválokról már elmélkedtem.

A drogokkal alapvetően semmi bajom: nekem nem kell, emellett csinál mindenki, amit akar, főleg, hogy ahogy észrevettem, valaki minél ostobább, annál nagyobb késztetést érez arra, hogy mindent magába szuszakoljon, ez egyfajta természetes szelekció. Intettem én már embereket bölcsen, hogy figyeljék meg jobban az ok-okozati összefüggéseket, mert attól, hogy egy szutyok kis drogos vagy, még nem leszel Allan Poe, ahhoz meg, hogy a baromságodat toleráljam először kellene felmutatni valamit, sohasem fordítva.

Nem zavarják ezek a köreimet mert nincs is ilyen a köreimben. Vagyis tegnap mégis  a plafonig baszták az agyamat. Az egy dolog, hogy eltolunk egy vicces cigit, vagy megiszunk iksz egységnyi alkoholt, és persze, hogy szétcsapjuk az agyunkat meg nagyon okosak és viccesek és bolondok vagyunk, ezt lehet fesztivál szinten is, de miért nincs minden csapatban egy, azaz 1 példány, aki képes megmaradni a realitások talaján és odaszólni a többi agyhalottnak, hogy éppen orbitális faszságot fog elkövetni és megtiltja. Legyen arról szó, hogy -jobb esetben- valamelyik hídról ugrik egy szép csukafejet a Dunába, mert azt ott egye meg a fene, vagy hogy a társadalom más tagjait határozottan zavaró okosságot forgat a fejében. Ezt már nehezebben tolerálom.

Tegnapi iskolapélda: feltételezhetően valamelyik Nyugati téren hesszelő, húgyszagú anarchista punknak maradt még holland import füve, és innen hatalmas önigazolás bombariadót csinálni plázákban. Ezt nyilván főleg így A SZIGET után egy nappal mindenki vastagon leszarja. Én attól még nyugodtan pötyögök, hogy a Westendet lezárják, egyébként sem zavar, ha robban, mert nem sok ráhatásom van a dologra, akkor meg mit farcoljak.

Az már jobban idegesített, hogy a gyerek otthon pánikolt, hogy szintén bombariadó van, ráadásul a pecónktól 20 méterre. Azért lássuk be, ez már bosszantó. Most fizettem ki az albit, erre felrobban. Szóltam ugyan a gyereknek, hogy ne merje megpróbálni, mert ha meghal, megverem, ő meg szófogadó fajta. De azért mégis, idegesítő úgy dolgozni, hogy az ember nem tudja, mire menjen haza. Mert ugye, ha nincs már meg a pecó, minek rohanjak. Meg hány főre vegyem a vacsorát, kell-e macskakaja???

Nem fogják fel ezek a punkok, hogy mennyire stresszes így a nap. Nagyon remélem, ha hazaértek, jól elfenekelte őket az apjuk, esetleg szobafogságot is kaptak meg el lettek tiltva az Xboxtól.

Boldogabb lennék, ha mindenki maradna a mákostészta-zabálásnál és hagyna engem nyugton élni, az is biztos. 

szigetelés

Fesztiválozás van. Én már rég teszek az egészre, és hidegen hagy, ha betiltanak párat. Bár nem értem, ezzel az ozora-izével mi volt a baj, pont annyi nyamvadt hippi tapossa egymást halomra, mint az összes többin. Nem szeretnék kivételezni, így úgy általánosságban szólnék a fesztiválokról, mert azt sem tudom, egyáltalán milyenek vannak és nem is szeretném tudni. Ha tömeget akarok, arra ott a közlekedés, ami nekem pont elég mókaforrás. A drogokat nem csípem, sosem bírtam, amit próbáltam nem jött be, sörözni az erkélyen a legjobb, mert ott kuss van és kevesen akarnak megrépázni. De én lassan a nyugdíjas otthonokat nézegetem, és egyébként is, szerintem mindenki csináljon, amit akar. Igen, akár anarchiát is, csak engem hagyjanak békén.

A fesztiváltéma alapötlete a hatvanas évek óta ugyanaz: kinézünk valami ürügyet, hogy egy hétig totál leszedálva random emberekkel szexeljünk a természet lágy öliben.  Ezt nem lehet betiltani, az emberek már csak ilyenek. Én sem voltam különb, sőt, akkoriban ugyanolyan elbaszott garázszenekarnak számítottak ma már nagy nevek. Meg így én is csináltam érdekes dolgokat szabadtéren, mondjuk úgy.

Megpróbálom összefoglalni, nekem mi a bajom a fesztiválokkal.

1.       

      Drága. De nagyon.  És értelmetlenül. Bezzegazénidőmben Körös mellé nem kellett belépő, jó volt a Kőbányai és amúgy volt Tankcsapda. Úgy emlékszem, jó volt, legalábbis remélem.

2.      

      Zenekarok, hát, lőjenek le, de nekem fogalmam nincs, kik ezek a fellépők. De nagyon szórakoztató olvasni a plakátokat, némelyik néven akkorákat röhögök. Valami tiszteletet érdemelne persze az a szánalmas erőlködés, hogy annyira alternatívak legyünk,hogy az már közhelyes, de ezt majd megkapják a kis beszívott szarjankóktól.

3.      Igénytelen. Nem az a baj, gyermekeim, hogy kimegy a sok kicsi sátorral, hanem hogy a kis frissen érettségizett aranyoskislány valahonnan beszerez egy kinyúlt pólót és onnantól kezdve két sörtől ájultan hever egy hétig. Ezek egy idő után büdösek, bokáig áll tőlük a hányás a tusolóban és tele van (jó esetben) használt kottonnal a környékük, mert annak rendje és módja szerint páran rászállnak.

4.       Mindenki próbál nagyon hülye lenni, pl ilyen rózsaszín nyuszifülben meztelen seggel fel-alá futkosni. Nagyon eredeti és vicces, ja-francokat, szánalmas szarok ezek, akik nem tudnak a nullpontból már mivel kitörni és nem is fognak soha.

5.       Alkalmi szex, ez ugye default ilyen helyeken. Szerintem ez tökre rendben is van, bebaszunk aztán szúrunk a bokor alatt, megvan ennek a romantikája. De rettentően idegesít, mikor takonyrészeg kisfiúk magyaráznak nekem csővázas hátizsákkal és nem értik a nemet. Most nyilván, lássuk be, én is a fiatalabb korosztályt preferálom mondjuk egy tüzes hatvanas helyett, de az ilyen szakállas girhes izék, akik alultápláltak és valószínűleg mindenféle betegségeket terjesztenek, nem jöhetnek szóba. Az a stílus, hogy beletesznek valamit az italomba meg főleg nem tetszik, mert ennyi erővel fejbe is vághatna egy bottal a primitív őslénye. Az ilyeneket szívesen pofán vágom, puszta kézzel vagy bármi, közelembe eső tárggyal, csak utána még én magyarázkodhatok. Nem kell nekem a balhé.

6.       Drogok és pia. Ezt lehet tiltani, meg mittomén, nekem mindegy, én nem élek vele de nem is zavar, amíg nem kell a beállt gyerekeket ápolgatnom vagy mint említettem védeni a seggemet. Viszont lássuk be, egy csapat beállt majmot színjózanul elviselni vagy a nagyon mazochisták vagy a végtelenül ostobák privilégiuma.

Szóval én semmilyen zenei/kajálós/piálós fesztiválra nem megyek, mert egyszerűen nincs olyan, ami az én kedvemre való volna. De ez az én antiszociális személyiségemnek köszönhető. 

Mindenkinek jó mulatást. 

Én leszek a legeslegszebb

Így kellett döntenem, mert öreg vagyok, dagadt meg ilyenek. Legalábbis tuti énkép-zavarom van, amellett nagy a seggem. Kitaláltam, hogy leadok pár kilót, mert az nem ártathat. Először is rákészültem. Ha elhatározom, igen nagy önsanyargató bírok én lenni, és igazság szerint élvezem is. (Senki ne agyaljon feleslegesen a szexuális aberrációmról: igen)

De első körben összeolvastam egy csomó baromságot a fogyásról, mert rá kell készülni. Nézegettem sugárzó, karcsú nőket meg utánanéztem, hogy milyen napi fejadaggal élhető túl egy koncentrációs tábor. Csak hogy be tudjak lőni egy középértéket, mert magamat ismerve hajlamos vagyok mindent túlzásba vinni.

Megyek majd ilyen hiperszuper kezellllésre, ahogy öreganyám mondaná, majd beszámolok róla. Elvileg kifizetem és úgy lefogyok, hogy döbbenet. Látom én ebben a hatalmas parasztvakítást, de csakazért is akarom. A különböző kínzóeszközöket is magamon, lásd fentebb.

Eszköz mellé három hét szénhidrát mentes diéta és sport. (ezért mondom, hogy a lézerbigyó csak azért van, hogy legyen mire fogni a kínlódást: kifizettem, ha beledöglök is végigcsinálom) És beledöglés: rájöttem, hogy a kifli szénhidrát. Nagyon szeretem a tejfölös kiflit, de kiflivel, nem anélkül. Anélkül valahogy olyan más az egész. Arra is rájöttem, hogy a szénhidrát valószínűleg jó, ha meg kell vonni magamtól. Ahogy telik az idő, egyre jobb dolognak tűnik ez a szénizé, akármi is legyen az, nagyon szeretnék egy kiflit. Csak egy falatot. De kibírom.

Olvastam, hogy a céklalé jó a bőrnek. Na, mondom, fogyok is meg a bőröm is olyan lesz, mint a babapopsi, ezt a céklalevet nekem találták ki, idevele. Megiszom, lefekszem és reggel csodára ébredek. Karcsú vagyok és less rajtam gyári fotósopp. Majdnem. 

Először is: céklalevet én, az önveszélyes ugye csak fehér nadrágban nyitok ki. Egyébként ezt ajánlom mindenkinek, aki szereti a batikoltat. Én a fehér nadrágomat szerettem, meg is könnyeztem picit, de a célért mindent, vesszenek a rongyaim, majd amint gyönyörűvé válok, veszek szebbeket. Aztán megittam fél liter céklalevet, jóból sosem lehet elég. Minél többet iszok belőle, annál gyönyörűbb leszek. Kár, hogy nem vettem többet. Készültem lefeküdni, minél hamarabb elalszom, annál hamarabb látom a hatást (ezt hogy találtam ki, a bánat tudja, lehet az éhség).

Feküdtem. Egy darabig nyugodtan. Aztán rájöttem, hogy a szénhidrátok hiányoznak a gyomromból. Ennek hiányában nagyon gyorsan túl voltam a céklalé megemésztésén, rohantam is a vécére. Ott eltöltöttem némi időt, így picit kialvatlanul keltem, lehet ezért nem ragyogott a képem, mint a salamon töke, de nem adom fel. A cékla viszont nagyon megijesztett, egy darabig azt hittem, belső vérzésem van. Nem volt. Volt viszont egy pofás pizsamám…

Most feszülten figyelem magamat, ahogy fogyok és már kértem időpontot erre a lézeres dologra. 

én vagyok a Tourinform rovat

Első körben szeretnék tisztázni valamit. Nem vagyok én kedves. Valamiért a fejem megtéveszti az embereket, mert azt hiszik, igen, pedig nagyon nem. Nem szeretem a kisgyerekeket, idegesítenek az öregek és gyűlölöm a pasikat, akik jó ötletnek tartják valami gejl ismerkedős szöveggel terhelni az agyamat. A kiskölkök a legkevesebb, megfigyeltem, mikor vigyáztam aprókra, hogy díjazzák, ha embernek nézem őket. Nálam meg embernek nézés van, mondtam a kis átkoknak, hogy hisztileáll, mert kiraklak a hóra lehűlni, ellenben tűnés pudingot főzni kedves édesanyádnak. ilyenkor van nagyszem, hogy ő azt nem tud, naaaa...mondom dehogyisnem, az előbb is milyen szépen hadonásztál fakanállal a tesód felé, menni fog az. A baráti szülők szeretnek bébiszitternek engem, bár én is hasonlóképpen éreznék.
Mamikákkal már nehezebb. És itt kezdődik a problémám. Mert ők is megtalálnak és kedveskislánynak tartanak, pedig engem a víz ver le tőlük. Direkt van ilyen életben tartó mp3-am fasza kis trash metallal, finom utalásképpen, hogy nem érdekel, mit teccik beszélni. Őket meg ez nem érdekli. Odajön és mesél. Kisunokáról, kutyáról, macskáról, gonosz szomszédasszonyról, szegény uráról. Olyan közhelyeket hallok néha, hogy folynak a könnyeim, előfordulhat, hogy ezt értik félre sokan.
Aztán a műtétek, ezek a mamák olyan kórokat túlélnek, nem is értem, miért szidja mindenki a magyar egészségügyet. Csípőből ráznak le magukról rákot, vesét, epét, szívet, protézist, pattanást meg amit akarok. De hogy meglegyen a hitele, képes a helyszínen felrántani a kis szvettert és megmutatni, mekkorát vágtak rajta, a cső meg még mindig ott van. Ezen a ponton megdermedek, hogy tejóvilág, még 20 perc a Nyugati, nincs Isten. Ezt is félreérti és nagyon büszke, mire képes ő. Hallgatni lenne képes, az kéne.

Elmesélek egy iskolapéldát, ami alapján meg lehet kérdezni, miért nem lettem birkapásztor. (esetleg érdemes lenne néznem szakirányú képzést)

Reggel a villamoson összefutok Noémivel, szóval tanúm van ám. Blahán benyögik, hogy utas van rosszul, nem megy tovább a jármű. Nézek szép nagy anime szemeimmel, hogy felőlem legyen rosszul, húzzák arrébb és haladjunk. Nem mindegy, hol van rosszul, pár méter már mindegy. Nem húzzák, nem megyünk. Állunk. Amennyire kedves vagyok, annyira vagyok született pesti, de ezt is mindig benézik. Sőt, azt hiszik, én vagyok a Tourinform, lehet bátran baromságokat kérdezni. Mondom, állunk Noémivel, szebb napokat várunk és megindul a tömeg. Rögtön nénje1 modell, szatyros verzió, csörtet oda hozzám, hogy messze van-e az Oktogon. Néz rám, hogy biztassam. Mondom, jah, szerintem rohadtul. Főleg gyalog. Tessék menni busz. De honnan. Jaj, mondom, onnan, ahonnan az éjszakai. Látom a fején, nincs nála kapcsolat a busz és az éjszaka között. Mutatom, CBA. Örül, elmegy arra. Én is örülök. Vagyis örülnék, de jön a karban tartott negyvenes rögvest. Indiai cucc, coelho, megszánom. Van annak elég baja. Az meg a Margit szigetre szeretne menni. Mondom oda én is, de ez van. Noémi akkor már néz, hogy miért engem találnak ezek be. Karom széttár, jelzem, hogy ez az én karmám, előző életemben nem voltam jó arc. Mondom neki, arra elindul, odaér. De ha már ő ott van, jön még egy, és a Batthyányi tér az hol van, tudom-e? Mert, lehet nyerni? Ez ilyen vetélkedő? De nem, csak emberbarátnak kell lenni. Metró, ott lebújik, végin kibújik. De ő földfelszíni közlekedést szeretne. Mondom MIT? szeretnél, most már legyen elég, tessék jegyet venni. És valaki kompetens személyt fárasztani. De az én vagyok. Olyan szinten, hogy a Keleti előtt még jópár éve, vonatról lepottyanva, hátizsákkal és papírral állok, de volt, aki odajött, hogy hol a mittoménmilyen utca. Egek, hát úgy nézek én ki, mint aki tudja????

Baksist fogok kérni. Vagy random mondok valamit, aztán valaki majd útba igazítja, pl a Tourinform.

hétfő

Próbálok adni pár jótanácsot, mert abban nagyon nagy vagyok, hogyan NE kezdjük a hétfőt.
a legokosabb volna persze fel sem kelni, de van, hogy ez nem opció.

Mesélek egy klassz kis negatív példát, így kéretik nem csinálni.

Úgy voltam vele, nem kell időben kelni, mert minek, lustálkodjunk nyugodtan. Így pont nem lesz idő arra, hogy megnézzem: nagyon nem lesz ám hatos villamos, majd csak a Corvin negyedtől. Ez nem nagy baj, imádom a meglepetéseket. El is gondolkodtam rajta egy darabig. Pont addig, amíg arra a következtetésre nem jutottam, hogy jó lenne immár kilépni. Ezt szó szerint meg is valósítottam, siettem, aztán megnéztem egész közelről a Boráros tér lépcsőzetét, jelentem, jól van és masszív. Most kivételesen nem okoztam sérülést magamnak (ezt vajon hogy csináltam) de a cipőm elszakadt. Teljesen. Hordhatatlanra. Most nem nagy baj az, mert a másik még megvan, de mégis dühítő. Megpróbáltam a helyszínen vérbeli cipésszé válni, nem sikerült, mert sokan néztek és ez zavar. Nyugodt és szelíd természetemből adódóan az első gondolatom az volt, hogy erősen megmutatom a kukának a lábbelit, de úgy, hogy csak csörög. Aztán vettem két mély levegőt, mert dolgozni kell, nincs kifogás meg rinyálás és idő van, szóval előre. Azon agyaltam, hogy vagy mezítláb megyek végig a körúton, ami elég laza, meg nekem nincs ellene kifogásom, de a dresszkódnak odapakolna a napszámos talpacska. Meg sokan félreértenék. Így a szakadt példányt magam előtt tartva elindultam. Ez ilyen pajzs módjára volt kitalálva, mert bárki gyorsan rájöhetett, hogy a nyomorultnak elszakadt a cipője, sej. Ha meg nem ment volna egyedül, és megkérdezték volna, hogy nem tán elszakadt a cipőm, sej, azon pillanatban egy hirtelen mozdulattal az arcukba csapok a csukával, csak hogy érezzék át a helyzetemet.
A kutyaszart, hányást meg minden mást tudom ám ignorálni, valahol punk maradtam, az üvegekre meg vigyáztam. Elég peckesen tudok vonulni, meg most kicsit örülök, hogy így lenyírattam a fél fejemről a szőrt, mert nem piszkáltak.
Melóhelyen szóltam, mert láttam a döbbent arcokat, hogy bezony, ez elszakadt oszt így jöttem, tán gond? Nekem nem szoktak nagyon nemet mondani, szóval bólogatás volt, hogy húdemilyenmár és hogy hihihi, most nekem jó, mert van indokom új cipőt venni.
Kézmozdulattal csendet kértem, szóltam, hogy vegyen cipőt a hóhér, majd szerzek ragasztót, aztán elvonultam lábmosni meg kávéért.

Azt javasolnám mindenkinek, hogy ezt így ne, ne szakadjon el a cipő meg nem kell arccal hasítani a betont, csak hogy időben legyünk. Fel kell kelni, kávé, mosdás, kakaóskalács vagy mi, amit az emberek reggel magukba gyömöszölnek. És mindig csak vidáman, lazán. Hol van még a hétvége, mikor bolondozni lehet.

egy

Röviden: lesz itt egy ilyen blog, közkívánatra. Nagyon vicces lesz, építő meg tanulságos.
Most azon gondolkodom, hogy emlegettem már, nem lesz kommentelés, mert nem. Nem igazán érdekel senki véleménye, jórészt úgyis baromságokat olvasnék, attól meg csak ideges és szomorú leszek. Majd csinálok valószínűleg egy emailcímet, ahol el lehet küldeni anyámba vagy lehet nekem szépeket írni, úgysem fogom elolvasni.
Akartam ilyen tematikát meg mindent, de ha előre tervezetten csinálom, sosem lesz itt semmi, így hát majd menet közben minden szépen kialakul, nem kell türelmetlenkedni.