faalávaló

Aktuális a Karácsony.

Ez tök jó, megígértem a gyereknek, hogy felbliccelünk Normafáig és kap egy kólát, de csak ragaszkodik a tabletthez. Ha vicces kedvemben lesz, veszek is neki egy levél enyhe nyugtatót, de asszem kicsi még a humoromhoz.

Én nem szeretem a Karácsonyt. Nagyon nem, és nem azért, mert trendi utálni. Hideg van, én meg gyűlölöm a 25 fok alatti átlaghőmérsékletet. Nem bírom, hogy mindenki rohangál, mint pók a falon. Nem akarok a 100 tagú cigányzenekarra főzni.

Mivel nem kapok semmi érdekeset, nincs bennem különösebb izgalom sem, hogy hú, megint valami használhatatlan szar lesz a fa alatt. Igazság szerint egy kötött mamuszt szeretnék, írtam is az illetékesnek, mint minden évben, de a jézuska lehet, analfabéta.

Nem érdekelnek a csórók a Blahán vagy máshol, oké, kapjanak kaját meg kabátot, de ne csináljunk már belőlük médiabohócot, mert felfordul a gyomrom, ha belegondolok, hogy tényleg, hogy átjár a jóság meg a szeretet mindenkit így ránézésre. Nem kell a katarzis, hogy mintha picit jobb lennék egy pillanatra, mikor általában szarok a szociális igazságtalanságokra.

A tévéműsor rémes, már láttam, mit tolnak a diznin, alig várom. De majd nézek ki a fejemből, legyen legalább a gyereknek jó.

Nem akarom azt a pár órát, mikor mindenki a fészbúkon lelkizik, ahelyett, hogy a körülötte élőktől megkérdezné, hogy mivanveled, kispajtás, vagy inkább ne is kérdezzen semmit, csak gondolkodjon el, miközben az ünnepekre készülve a fürdőkádba pisál, hogy mégis neki számít-e valaki és ha igen, akkor menjen oda és csináljon valamit, bármit, hogy annak a valakinek jobb legyen egy percre.

Én a magma részéről majd olvasok, ez a terv. Most nem Szabó Magdát, mert megint lehúztam egyszerre pár regényét, és azért Magdi néni nyomasztó. Függőséget okoz, de most mérgezésem van.

Nekem sajátságos felfogásom van a szeretetről, nem tudom ontani magamból, de nem hinném, hogy ettől szar arc lennék. Gondolkodtam ezen, igenis vannak emberek, akiket szeretek. Így az egyedül ünneplés meg a magányosság között nem sok összefüggést látok.

Mivel nekem is normális törekvésem, hogy vénségemre ne csak nekem legyenek a szobában szélgörcseim és lehessen a másikra kenni, próbálok a magma módján én is barátkozni srácokkal. Ez minden év végén vad röhögésre késztet, egyébként könnyen meglehet, hogy bennem van a hiba, persze. Egyébként meg nem.

Most azért, mert így kaptam arcon két nagyobbat még nem temetem magamat és ritkán indulok ki ebből. Viszont vicces anekdotákat tudok mondani, ami a határozott nemet váltja ki belőlem. Oké, Katinak igaza lehet, velem barátkozni legalább olyan móka, mint vadlovat szelídíteni, lássuk be. Van élő ember viszont, akinek sikerült és ez is tény. 

Megélt élmény viszont van bőven olyan, aki nem kell sem a fa alá, sem erre a világra, ha engem kérdeznek.

Volt egy kiskedvencem, akinek meséltem, hogy így néha olvasok a női magazinok fogyókúrás tippjein kívül mást is. Megnéztük gyors hirtelen a Teljes napfogyatkozást, filmezni jó, együtt üldögélve még jobb. Nekem nagyon tetszett, sőtet, egész meg voltam illetődve.Gondoltam is, ez most már űbertutiság, lesznek itt közös délutánok. Aha, hát nem lettek. Barátunk ugyanis feltette azt a kérdést, hogy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine valós személyek-e. Én nem vagyok sznob, sem wannabe okospicsa, meg nagy igényű sem, de szerintem az ilyen pusztuljon el. Nem lettünk barátok.

El lehet engem pedig vinni sok helyre. Még válogatós sem vagyok. Nagymező utcában kisfiú szépen a nyakába kötötte a szalvétát, mint az oviban. És sütis villával tolta a halat, de végül is az már oly mindegy volt. A pincérek és mindenki mosolygott, csak én sírtam. Nekem oké a gyorsétterem, rendeljünk pizzát, akármi, csak ezt ne. És azt sem kell direkt megkérni, hogy egyek ám rendesen, ne mint a nők, hogy csak salátát höhö. Ez nem is vicces.

A külföldön hámoztam három évig almát és közben bejártam felső stájerországot szintén baromira nem az, amitől eldobom a bugyimat. Bár a jópofa útiélmények jöhetnek, abból nekem is van elég sok. Baromi drága szállodában is találtam már szaros pelenkát a szobámban és nagyon egyszerű helyen is éreztem magma tök jól.

A virágot nem szeretem, allergiás is vagyok rá, de mindig értékelem, ha valaki kedves próbál lenni. A csokival meg az ékszerekkel ugyanígy vagyok, de egy gyűrűért nem adok telekkönyvi- meg bankszámlakivonatot, mondjuk nem is kérek. De volt szintén muris srác, akinek ugyan semmi jövedelme nem volt, de úgy volt vele, hátha nem zavar a pecómban. De, zavar. Nem látok otthon kitöltendő teret, így teljesen felesleges pusztán emiatt növelni az egy négyzetméterre eső humanoidok számát.

Szeretem, ha valakinek van humora, de csak mert mosolyogva közlöm, hogy a tetoválásom azért nem lett befejezve, mert a srác éppen elvonóra került, az attól még nem vicc. Pedig nekem aztán vannak extrém történeteim, valahogy úgy vagyok vele, hogy fonalat gombolyítani még ráérek öregasszony koromban.

Azokat a karitatív srácokat is különdíjban kéne részesíteni, akik azt gondolják, hogy akkut szexhiányom lehet és majd segítenek. Ez valahol azért nem így működik. Pozitív emberként díjazom ezt is, eljön még a napja, mikor a spórolt pénzem egy részét huszonéves medencetisztítókra kell költenem, de nem most. Ugyanígy vissza, eddig sem voltam meg ezután sem leszek senkinek a ribanca, ez talán érthető.

Egyetlen dologban reménykedem az idén, az a mamusz. Nekifutok még egyszer, hátha a most sikerem lesz.

jön a tél

Szeretném előre felkészíteni az embertársaimat arra a tényre, hogy jön a tél. Hogy miért? Mert november közepe van, ez meg kontinentális éghajlatú ország, négy évszakos ciklussal. És nem kell minden évben lesokkolni, mikor a sok hülye felbámul valamelyik aktuális dögunalmas, sztereotip sorozatából, hogy miafenevan, aztán kiguglizi ezoterikusan a világvégét.

Számomra a tél a kifogyhatatlan humor forrása. November van? Öltözzünk melegen. Hogy amúgy 20 fok van és száz ágra süt a nap? Nem, az nem releváns, évszaknak megfelelően öltözködünk, ahogy a Femina javasolja. Pufiduzseki, usenyka, gumicsizma. Még jó, hogy én vagyok paraszt. Ha ezt tudom, nem hagyom Csabán a csizmámat, letakarítom róla a tyúkszart és hasítok vele a négyeshatoson. Kis zománcfestékkel fel lehetett volna dobni, legfeljebb kerítek mögé valami elborult btks hippiideológiát.

De azért maradjunk nők. Nem basznak ki velünk, hiába van kemény mínusz meg szálingózik a hó, picsaszoknya, mélydekoltázs. Mert maradjunk nők. Ezt én sem tudom megmagyarázni, ha karikára fagyok sem veszek garbót, de meg is érdemlem, szidom is magam, mint a bokrot. Győzök utána forró vízben felengedni, mint valami mirelit keszeg.
Gyűlölök síelni, de áldom a szüleimet, hogy elzavartak sítáborokba, gondolom azért, hogy addig se legyek otthon, de ez a tudásom már többször megmentett a combnyaktöréstől, mert kell a magassarkú sárban, latyakban, mindig.

Vannak azok a cuki kis bögrék, forró italokkal. Kell a túlhajszolt managerképhez, hogy fontosak vagyunk, fontos beosztásban, így nincs ám idő otthon kényelmesen megkávézni meg elmenni szarni, menet közben kell. Hát szerintem meg ha a H7es hévvel jársz be Csepelről, kurvára nem vagy te senki barátom, teszek a tescós termoszodra. Ha rám mered a harmatgyenge löttyödet önteni meg aláváglak a síneknek, de persze nincs harag. Ezeket a lötyögtetőket azért én lámpavasra húznám a Deák téren.

Aztán hamarosan kezdődik a Karácsony project. Egyszerűen csodálatos, hogy már hónapokkal a jeles esemény előtt, aminek mint a Grincs óta tudjuk a lényege az ajándék (most szóljon aki szerint nem, mert szerintem de) szinte naponta meghallgathatom a Last Xmast. Minden tele van villogó neonizékkel, háromszor megavasodik a szaloncukor, aminek persze nagy része úgyis tavalyi meg tavalyelőtti, kijönnek az új telefon meg játéktrendek, aztán ünnepek előtt még kétszer, hogy a szülők is hadd kapjanak agyérgörcsöt. Az Index tele lesz cikkekkel, hogy csórók vagyunk, ehhez képest mindenki kifosztja a boltokat, még áruhiányt is csinálunk. Lesz ingyen ételosztás, ahol öreganyámék felveszik a legrosszabb szvetterüket, szomorú képpel kimennek a Blahára, élvezik, hogy sírhatnak aztán dörzsölik a kis kezüket, hogy hehe, ingyen halászlé, ezt az 500 Ftot is eldughatom a ....hova is???
Lesz Reszkessetek betörők, persze, meg könnyzacskódurrogtató filmek, aminek a lényege, hogy a szeretet mindent legyőz. Ez persze karimás bullshit, mert a szeretet nem győz le egy csomó olyan piti dolgot, mint a mononukleozis, és lássuk be, ez elég szar.

Lesznek hosszú ünnepek, amikor az emberek pánikszerűen bevásárolnak BÁRMIT, mert nem lesz nyitva két napig a bolt. Értsd: alapélelmiszerért meg bármi isten felesleges baromságáért el lehet menni az 50 méterrel arrébb lévő éjjel-nappaliba, persze lehet, hogy az öt forintal drágább lesz. Mintha nem tudnánk lapozni úgy a II. Világháború óta. Én ezt viccesnek tartom. Sőt jön majd a Nagy Hó. (nagyon jó film http://www.imdb.com/title/tt0898367/, tessék megnézni, aki imádja a posztapokaliptikus képeket oda lesz érte, sőt, van mondanivalója) Eljön az az idő, feleim, mikor az ország-értsd Budapest- a hó uralma alá kerül. Nem lesznek járható utak (ez Csabán minden évben csak 3 hónapig tart, ahol én laktam a hókotró a sarki kocsma alkesze, apróért), nem tudunk kimenni az utcára, ami lássuk be, minusz húsznál amúgy sem nagy opció. Éhezni fogunk, kannibálok leszünk. Gyanítom, sok ember ezzel a lehetőséggel már pár órával az első hópelyhek után boldogan élne. Megszűnik a TV adás (van?) nem lesz net meg térerő (ha shit happens, ez beza így lesz, nagyon fos az ország e téren, ehhez képest van Masatunk, de ez annyira jellemző)- Nem ír egyik minisztérium sem, biztosítva a szeretetéről meg hogy jótanácsokat adjon. Adok én, egek, éld túl, old meg, ha nem vagy rá alkalmas meg nem kell erőlködni. Páran így is meg fognak fagyni. És kétlem, hogy a retailek pánikszerű kifosztása fog majd segíteni a túlélésben.

Ha addig nem veszek magamnak másik fejhallgatót, minden reggel bölcsebb leszek, úgy mint: hideg van, bár sütne a nap, sötét van, mikor lesz már tavasz, ja, ti is átugrotok inkább Egyiptomba?

Így most móka indul.