faalávaló

Aktuális a Karácsony.

Ez tök jó, megígértem a gyereknek, hogy felbliccelünk Normafáig és kap egy kólát, de csak ragaszkodik a tabletthez. Ha vicces kedvemben lesz, veszek is neki egy levél enyhe nyugtatót, de asszem kicsi még a humoromhoz.

Én nem szeretem a Karácsonyt. Nagyon nem, és nem azért, mert trendi utálni. Hideg van, én meg gyűlölöm a 25 fok alatti átlaghőmérsékletet. Nem bírom, hogy mindenki rohangál, mint pók a falon. Nem akarok a 100 tagú cigányzenekarra főzni.

Mivel nem kapok semmi érdekeset, nincs bennem különösebb izgalom sem, hogy hú, megint valami használhatatlan szar lesz a fa alatt. Igazság szerint egy kötött mamuszt szeretnék, írtam is az illetékesnek, mint minden évben, de a jézuska lehet, analfabéta.

Nem érdekelnek a csórók a Blahán vagy máshol, oké, kapjanak kaját meg kabátot, de ne csináljunk már belőlük médiabohócot, mert felfordul a gyomrom, ha belegondolok, hogy tényleg, hogy átjár a jóság meg a szeretet mindenkit így ránézésre. Nem kell a katarzis, hogy mintha picit jobb lennék egy pillanatra, mikor általában szarok a szociális igazságtalanságokra.

A tévéműsor rémes, már láttam, mit tolnak a diznin, alig várom. De majd nézek ki a fejemből, legyen legalább a gyereknek jó.

Nem akarom azt a pár órát, mikor mindenki a fészbúkon lelkizik, ahelyett, hogy a körülötte élőktől megkérdezné, hogy mivanveled, kispajtás, vagy inkább ne is kérdezzen semmit, csak gondolkodjon el, miközben az ünnepekre készülve a fürdőkádba pisál, hogy mégis neki számít-e valaki és ha igen, akkor menjen oda és csináljon valamit, bármit, hogy annak a valakinek jobb legyen egy percre.

Én a magma részéről majd olvasok, ez a terv. Most nem Szabó Magdát, mert megint lehúztam egyszerre pár regényét, és azért Magdi néni nyomasztó. Függőséget okoz, de most mérgezésem van.

Nekem sajátságos felfogásom van a szeretetről, nem tudom ontani magamból, de nem hinném, hogy ettől szar arc lennék. Gondolkodtam ezen, igenis vannak emberek, akiket szeretek. Így az egyedül ünneplés meg a magányosság között nem sok összefüggést látok.

Mivel nekem is normális törekvésem, hogy vénségemre ne csak nekem legyenek a szobában szélgörcseim és lehessen a másikra kenni, próbálok a magma módján én is barátkozni srácokkal. Ez minden év végén vad röhögésre késztet, egyébként könnyen meglehet, hogy bennem van a hiba, persze. Egyébként meg nem.

Most azért, mert így kaptam arcon két nagyobbat még nem temetem magamat és ritkán indulok ki ebből. Viszont vicces anekdotákat tudok mondani, ami a határozott nemet váltja ki belőlem. Oké, Katinak igaza lehet, velem barátkozni legalább olyan móka, mint vadlovat szelídíteni, lássuk be. Van élő ember viszont, akinek sikerült és ez is tény. 

Megélt élmény viszont van bőven olyan, aki nem kell sem a fa alá, sem erre a világra, ha engem kérdeznek.

Volt egy kiskedvencem, akinek meséltem, hogy így néha olvasok a női magazinok fogyókúrás tippjein kívül mást is. Megnéztük gyors hirtelen a Teljes napfogyatkozást, filmezni jó, együtt üldögélve még jobb. Nekem nagyon tetszett, sőtet, egész meg voltam illetődve.Gondoltam is, ez most már űbertutiság, lesznek itt közös délutánok. Aha, hát nem lettek. Barátunk ugyanis feltette azt a kérdést, hogy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine valós személyek-e. Én nem vagyok sznob, sem wannabe okospicsa, meg nagy igényű sem, de szerintem az ilyen pusztuljon el. Nem lettünk barátok.

El lehet engem pedig vinni sok helyre. Még válogatós sem vagyok. Nagymező utcában kisfiú szépen a nyakába kötötte a szalvétát, mint az oviban. És sütis villával tolta a halat, de végül is az már oly mindegy volt. A pincérek és mindenki mosolygott, csak én sírtam. Nekem oké a gyorsétterem, rendeljünk pizzát, akármi, csak ezt ne. És azt sem kell direkt megkérni, hogy egyek ám rendesen, ne mint a nők, hogy csak salátát höhö. Ez nem is vicces.

A külföldön hámoztam három évig almát és közben bejártam felső stájerországot szintén baromira nem az, amitől eldobom a bugyimat. Bár a jópofa útiélmények jöhetnek, abból nekem is van elég sok. Baromi drága szállodában is találtam már szaros pelenkát a szobámban és nagyon egyszerű helyen is éreztem magma tök jól.

A virágot nem szeretem, allergiás is vagyok rá, de mindig értékelem, ha valaki kedves próbál lenni. A csokival meg az ékszerekkel ugyanígy vagyok, de egy gyűrűért nem adok telekkönyvi- meg bankszámlakivonatot, mondjuk nem is kérek. De volt szintén muris srác, akinek ugyan semmi jövedelme nem volt, de úgy volt vele, hátha nem zavar a pecómban. De, zavar. Nem látok otthon kitöltendő teret, így teljesen felesleges pusztán emiatt növelni az egy négyzetméterre eső humanoidok számát.

Szeretem, ha valakinek van humora, de csak mert mosolyogva közlöm, hogy a tetoválásom azért nem lett befejezve, mert a srác éppen elvonóra került, az attól még nem vicc. Pedig nekem aztán vannak extrém történeteim, valahogy úgy vagyok vele, hogy fonalat gombolyítani még ráérek öregasszony koromban.

Azokat a karitatív srácokat is különdíjban kéne részesíteni, akik azt gondolják, hogy akkut szexhiányom lehet és majd segítenek. Ez valahol azért nem így működik. Pozitív emberként díjazom ezt is, eljön még a napja, mikor a spórolt pénzem egy részét huszonéves medencetisztítókra kell költenem, de nem most. Ugyanígy vissza, eddig sem voltam meg ezután sem leszek senkinek a ribanca, ez talán érthető.

Egyetlen dologban reménykedem az idén, az a mamusz. Nekifutok még egyszer, hátha a most sikerem lesz.

bakancslista

Mióta közeleg a Karácsony, aminek a Grincs óta tudjuk, hogy a lényege az ajándék, egyre többször fáj a fejem. Esküszöm, én próbálom sugallni, hogy az a jó, ha együtt vagyunk és van szeretet, de nem várnám meg azt a pillanatot, mikor a gyerek majd iPad helyet kap szeretetet. Mondjuk szerintem iPadet sem kap, de tételezzük fel. Meg amúgy is remek példa a kontrasztra. Az ember azért hajt, hogy legyen mit kirakni képeken, had lássa  a falu népe, hogy milyen jókat zabálunk meg milyen szép ajtódíszünk van, meg milyen menő cuccokat vettünk hitelre. Szeretetből.

Pénzért meg vagy hazudni kell, vagy dolgozni. Én csípem a gerinchúrosokat, de segget nyalni nem tudok, pénzért nem tűrnék meg hosszú távon a környezetemben egy barmot sem. Ha meg már ilyen ostoba, nyakas természetem van, akkor éljek vele, ugye.

Gondoltam, idén csinálok egy listát, ÉN mit szeretnék kapni. Nem mintha kapnék, de mit lehet tudni. Kaptam cukrot is meg csokit is, pedig arra sem számítottam. Vagyis inkább bakancslistát írok, mert az nem tárgy, a tárgyakat nem értékelem különösebben, ha nincs konkrét funkciójuk. Fejgörcsöt kapok a csetreszektől, vicces feliratos dolgoktól meg a cuki hóembert ábrázoló vackoktól. Az ékszereket nem szeretem, az összes kütyü meg halál felesleges, mert nem használom ki az upgrade funkciókat, értelmeseket meg tudok letölteni egyedül is. Vagy megkapom szoftveren, mert azért van, aki tudja, mire vágyok.

De valaki elhívhatna például vicces téli programokra. 

Korizni csodás és trendi. Nekem egészen a forralt borozásig tetszik a dolog. Azt hiszem, egyszer összeszámolom a rajtam található sérüléseket, amiket magamnak okoztam és képpel illusztrálva idetolom. Van belőlük pár. Bármivel képes vagyok elesni, partvissal is, szóval a kori nekem való.

Vagy mehetünk Betlehemet nézni. Az végképp muris, a kisjézustól legtöbbször lever a frász, így ezt főleg sötétben szeretném. És remélhetően less minusz 40 fok, ilyenkor kell sétálgatni, mert az hangulatos. Nekem elég lenne megnézni a kamerákat, minden kerületben ezekre van állítva, le lehetne tudni a meleg szobából öt perc alatt Budapestet, de ez nem elég elvont. Meg így nem kell beletekerni a pofánkat nagy sálakba, amit tele lehet szuszogni gusztustalanra, hogy aztán otthon felengedve elmondhassuk, hogy hú, de jó volt. Most, hogy végre túl vagyunk rajta.

Vagy menjünk vásárba, vegyünk egy csomó szart, főleg házi készítésű szappant, kézzel készített ilyen lógó buziságokat meg gumicukrot. Ez akkora móka. Sokkal menőbb, mint bevásárlóközpontokban venni méregdrága, tök felesleges dolgokat.

Közben meg meg lehet hallgatni azt az istenverte Last Xmast. Annak is olyan mélyenszántó a gondolatvilága, mint decemberben a rotakapa. 

Bánom is én, hogy valami puncsos karácsonyi buliban valakinek bejött valaki, aztán józanul meg nem. Elő szokott ez fordulni. Ilyenek ezek a karácsonyi bulik. Én sem állok másodjára szóba az ilyen kishercegekkel.

Karácsonyi bulik főleg nagyon adják, punccsal, félrészeg hercegekkel, akik nagyon szépen tudnak vigyorogni falnak támasztva alig használt királylányokra. Akarom.

Sőt, vegyünk fenyőfát, mert az természetes. Hát szerintem tökre nem természetes, hogy kivágjuk a mókusok lakását, hazavisszük, teleaggatjuk mindennel, hogy felboruljon, meggyulladjon és összeszurkálja a kezünket, hogy aztán elátkozzuk a napot, mikor megvettük. Hasznos jószág a műfenyő, ráadásul a valódi fenyő árát minden évben el lehet szórni valami másra.

Esetleg segítsünk egy évben egyszer húgyszagú hajléktalanokon, mert ilyenkor csak jó érzés odatolni azt a cigit meg kétszázast, most igyék egyet az ünnepekre. Meg fél óra múlva egy másikat.

Szenteste meg hol a fenébe ülnénk, ha nem a gép előtt, hiszen úgy a jó, ha együtt vagyunk, ezt is látnia kell mindenkinek. Most nyilván én is ott fogom tölteni a Szentestét, miért pont aznap tegyek kivételt, de ez mellékes. 

Sőt, reggel beböfögöm, hogy az Ég áldjon meg mindenkit, ezzel az összes szociális tevékenységemet be is fejezem, kötelességek letudva.

És ezt mind-mind végig is fogom csinálni az ünnepek alatt, pontról pontra. Beza.