imádott kiskutyám emlékéreM

Ámulattal szólnék a kiskutyákról. Meg azoknak a tartóiról. Elnézést, gazdijáról, anyucijáról, milófütty. 

Végeztem egy megfigyelést, ami szerint a fővárosban űberkedves emberek laknak. Ezt abból látom, hogy lelkesen rohangálnak fel-alá olyan ronda korcsokkal, amelyeket jobb érzésű vidéki ember könyörületből ütött volna agyon. De itt tartják őket és elviszik a legelképesztőbb helyekre. Például be a lakásba. Ilyen nagy, bazi, hordószerű kutyák fogpiszkáló lábbakkal ott laknak a belvárosban. Lakásban, mint az emberek. Fűre szerintem utoljára a szilveszteri házibuliban léptek.

De a kutya boldog. Ezt speciel a gazdája mondja, akinek a kutyifutyi a mindene, gyereke, társa, akármi, de ebbe nem szeretnék belegondolni jobban.

Most nem az, nekem sincs életem, a családom is online létezik, de csak most döbbentem rá, hogy mennyiben megváltozna minden, ha befogadnék egy korcsot. Ha azt az összeget, amit ki akarok éppen fizetni a szolgáltatómnak, (mert ugye kiszámoltam, hogy ha beszerzek egy routert lassú lesz a 25ös net, ezek a kapitalisták meg csak pénzért bővítenek) beinvesztálom egy kutyába, sokkal jobb ember leszek. 

Megmentek egy életet, ami egyébként teljesen feleslegesen került a világra és a természet nem egészen a panelsorsot szánta neki, de én nagyobb vagyok, mint az a biológia.

Első lépésként kimegyek egy menhelyre, mert nem ér ám egy pofás szobakutyát venni, ami esetleg még lakáskompatibilis, mert attól csak karmapusztító fogyasztó szardarab vagyok. Nem, én kiválasztom a legbetegebb, legocsmányabb, legszánalomraméltóbb kutyát, lehetőleg már nagyobbacskát és hazaviszem. Ahol majd boldog lesz a büdös döge, mert én azt mondom neki.

Már párásodik is a szemem a saját jóságomtól. Mert jó embernek lenni jó. És ezt majd mindenki látni fogja. Konkrétan az orrukat nyomom a jóságomba bele, hehe.

Elmesélem minden szomszédomnak, ismerősömnek, eddigi barátomnak, hogy Csulika (így neveztem el) mi mindenen ment keresztül (mégis, vajon min? volt egy hete, amíg szopott, aztán a menhelyen tápoltatták én meg elhoztam- ebben a mesében az utóbbi a legnagyobb kibaszás, de majd kikerekítem valahogy). 

Posztolok róla fotókat orrba-szájba, könnyfakasztó idézetekkel a szeretetről, mert ha már egy normális embert nem tudok magma mellé, majd a kutyám az szeret, különben nem kap enni. Egyszerű is lenne az élet, ha partnereket is csak így haza lehetne vinni pórázon aztán ülfekszikkussol (mennyi egy router?)és még hálás is. Mennyivel jobb is a kutya, mennyivel hűségesebb, nem mintha lenne más választása, mert ha nem, hát úgy vágom ki Szigetszentmiklós határában, hogy csak úgy csörög és kerítek másikat.

Azonnal szakértő és lelkes aktivista leszek, mert szegény meggyötört lelkű ebemet nem kell fegyelmezni, szenvedett az már eleget. Hadd ugasson végre, szarjon bárhová, feküdjön az ágyamba, nyaljon képen, hisz az olyan cukiság. Mert általam lesz jobb az ő élete én pedig mindenhatóként uralkodom felette és gondoskodom róla, ámen. 

Már most lenézem azokat akik udvaron tartják a kutyulit, a kegyetlen disznók, őket kellene kirakni két fokban, sokkal jobb Csulikának két négyzetméteren.

Megnézem azt is, mit eszik egy ilyen állat, én hülye, eddig azt hittem maradékot meg csontot, de közben meg nem is. Jó sokban van, a fene vinné el, főleg, hogy Csulika lesz úgy 25 kg első körben, aztán majd elhízik a mozgáshiánytól, mert menjen le vele a fene tél közepén, de úgy cuki, ha husi, mert olyan rossz élete volt.

Akik eddig jártak hozzám, jöhetnek ezután is, bár ez kb kimerül a tulajom havonkénti látogatásában, de vendégszerető ember vagyok, most már így gazdiként is. Azt meg tűrje mindenki, hogy Csulika szőrével van borítva a ház, a dög az ágyon fekszik, összenyalja a vendéget, megeszi a cipőjét és a nadrágjába keni a taknyát, mert aki engem szeret, az a kutyámat is szereti. Majd elválik, ki az igaz barát. Nem lehetne szabad évtizedes jóviszonyt megszakítani, csak mert Csulika beleevett a vacsorába, sokkal tisztább annak a szája, mint sok emberéé.

Nyáron velem jönne a Duna-partra, belemenne a vízbe mert az bájos és szeretem az ázott kutyaszőr szagát magamon meg a lakásomban is. A buszon meg tűrjék el, mégsem gyalogolhatok több megállót.

Átfuttattam magamban a kutyatartás minden örömét, de rájöttem, hogy még tanulnom kell akklimatizálódni Budapesthez, csak suttyó vidéki maradtam, mert ha Csulika elrágná a LAN kábelt, kivágnám a másodikról, márpedig Csulika elrágná. 

Dolgoznom kell még jó ember magamon. És nincs összefüggés, hogy a szolgáltatóm nemrég hívott egy kedvezőnek nevezhető díjcsomaggal  bővítés esetén. 

“mindenkinek megvan a maga perverzitása”

Ez így olyan feedback-féle lesz, amit azokra a visszajelzésekre kaptam, amit a Szürke ötven árnyalatáról írtam. Magyarán: voltak, akik nekem siránkoztak, hogy tele van a világ beteg, aberrált példányokkal. Ja, biztos. De egyrészt én erről nem tehetek, másrészt meg ahogy már megfogalmaztam párszor, nekem aztán jóformán mindegy, ki mit csinál. Beteg dolog más seggével foglalkozni, az az igazán dilis.

Így a fenti gyönyörű és mély bölcsességet szánnám válaszul, ami Dóri barátnőm tanítása.

Az, hogy Grey milyen meg hogy néz ki, amitől vonzó, tudja a fene. Erről is értekeztek, hogy nyilván ezért van oda érte a kislány. Részemről a férfi a mázsánál kezdődik, kisebb példányokat visszaviszek oda, ahol találtam, hátha az anyjuk még értük megy. Nem akarok olyat az ágyamba, akire ha ráfekszek, félő meghal, reggel meg úgy kell kirázzam a cihából. De ez szubjektív. Lehet, Grey jól néz ki. 

Mármost azon a tézisen, hogy vegetatív és baromi ostoba emberek vállalnak le szado-mazót azért én kicsit fennakadtam. Mindenkinek megvan a maga kapcsolódó személyisége, Én szeretek olvasni, zenét hallgatni, kirándulni és szörfözni az interneten. Is.  Most a szórend miatt nem lövöm magma fejbe, vagy nem megyek el bűnbánatot tartani Jászapátiba, bárhol legyen is az. És más miatt sem.

Hoznék azért mély tisztelettel a sok magát művelt polgárnak vallani akaróknak pár példát, hogy ezt igencsak benézték. Bár tiszteletreméltó dolog könyvel legyezgetni magunkat a nagy melegben, ne csak a díszkötéses összeseket rakjuk már fel otthon porfogónak. Jól mutat, de a butaságra nem mentség. (most abba nem mennék bele, hogy nem minden irodalom, amit papírra nyomtatnak, mert ott vannak a bizerba-címkék meg ilyen noném arcok gyújtósnak valói is)

Ha esetleg nem csak a szemmagasságban lévő könyvespolcokat meg a középiskolás szöveggyűjteményt kémleljük, rengeteg fasza bizonyítékot találunk arra, hogy nagy közönségkedvencek pont olyan aberrált szarok, mint akiktől a közönség irtózik.

Most így el lehet kezdeni sokkolni olyanokkal, hogy Oscar Wilde úgy volt meleg, ahogy volt és eléggé bejött neki az unokatesója, csóró de Sade márkit meg dilinyósnak tartották, pedig ma inkább tényfeltáró riporter lenne az Indexnél. Ezeket ők maguk is levállalták, meg rá is tettek egy lapáttal, valamiféle ösztönből jövő pr miatt. 

Ady Bandi bácsi példának okáért egy ritka nagy barom volt, lehet, ezért majd jól lelőnek, de nem volt az egy jó ember. Én csípem a költészetét, jó, annyira nem, mert úgy epigon, ahogy illik, de tételezzük fel, hogy borús óráimon olvasgatom. Hatvany írt róla egy egész jó életrajzi művet, miután egy rakat pénzébe volt Bandika -így utolsó bőrnek. Nem tudom, az a csóró kis színésznő, akinek jó kritikáért feküdnie kellett, mennyire értékelte a költészetet, de legyen ez az ő baja. Azon azért elég jót röhögtem, hogy koszorús nagy költőnknek még rátett egy lapáttal az, hogy upsz, tuti szifiliszes leszek. Ez tök egészséges hozzáállás, és még gyerekek is olvasnak tőle, pfej. Hatvany könyve meg hozzáférhető, terítőnehezéknek is jó, mert vastag, de talán el kellene olvasni. Nem rossz dolog az.

Másik nagy cimborám József Attila, akit szintén illik imádni, az a véleményem, hogy én végig a vonatnak szurkoltam meg mindegy. Pár szakadárbölcsész ismerősömmel már végigrágtuk, hogy mennyire jellemző a "Mama" keletkezéstörténetét a mai formában lenyomni a nép torkán, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy barátunk akkor tudott csak elélvezni, ha közben az anyjára gondolt, vagy előtte megverte a nőt. Ennek oka, hogy mikor szerető és gondoskodó édesanyja egyszer a szart verte ki belőle, utána rosszul lett, kiderült hogy beteg és meghalt ahogy illik, Attilának meg el nem múló lelkifurdalása lett. Ez is benne van  a naplójában, nem olyan 3/3as tény ez, amit ne tudnánk, csak mivel nem kötelező olvasmány meg nem Márai így a minek kategóriába csúszik.

Mindezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy igen, ez egy ilyen beteg arcokkal benépesített világ, akik attól még lehetnek zseniálisak, itt vagyok én is, ugye. Nem ez a nagy baj, hanem az az álszent hozzáállás, hogy tényeket letagadva próbáljuk meg elhozni itten a szépújvilágot. Esküszöm, a legtöbben nem kérnék, mert unalmas lenne. A tények makacs dolgok tudnak lenni, az meg nem más hibája, hogy sok nyárspolgár nem akarja tudomásul venni a valóságot akkor sem, ha az mögéjük áll és seggbe rúgja őket. 

És ez egyedül az ő hibájuk.

  

faalávaló

Aktuális a Karácsony.

Ez tök jó, megígértem a gyereknek, hogy felbliccelünk Normafáig és kap egy kólát, de csak ragaszkodik a tabletthez. Ha vicces kedvemben lesz, veszek is neki egy levél enyhe nyugtatót, de asszem kicsi még a humoromhoz.

Én nem szeretem a Karácsonyt. Nagyon nem, és nem azért, mert trendi utálni. Hideg van, én meg gyűlölöm a 25 fok alatti átlaghőmérsékletet. Nem bírom, hogy mindenki rohangál, mint pók a falon. Nem akarok a 100 tagú cigányzenekarra főzni.

Mivel nem kapok semmi érdekeset, nincs bennem különösebb izgalom sem, hogy hú, megint valami használhatatlan szar lesz a fa alatt. Igazság szerint egy kötött mamuszt szeretnék, írtam is az illetékesnek, mint minden évben, de a jézuska lehet, analfabéta.

Nem érdekelnek a csórók a Blahán vagy máshol, oké, kapjanak kaját meg kabátot, de ne csináljunk már belőlük médiabohócot, mert felfordul a gyomrom, ha belegondolok, hogy tényleg, hogy átjár a jóság meg a szeretet mindenkit így ránézésre. Nem kell a katarzis, hogy mintha picit jobb lennék egy pillanatra, mikor általában szarok a szociális igazságtalanságokra.

A tévéműsor rémes, már láttam, mit tolnak a diznin, alig várom. De majd nézek ki a fejemből, legyen legalább a gyereknek jó.

Nem akarom azt a pár órát, mikor mindenki a fészbúkon lelkizik, ahelyett, hogy a körülötte élőktől megkérdezné, hogy mivanveled, kispajtás, vagy inkább ne is kérdezzen semmit, csak gondolkodjon el, miközben az ünnepekre készülve a fürdőkádba pisál, hogy mégis neki számít-e valaki és ha igen, akkor menjen oda és csináljon valamit, bármit, hogy annak a valakinek jobb legyen egy percre.

Én a magma részéről majd olvasok, ez a terv. Most nem Szabó Magdát, mert megint lehúztam egyszerre pár regényét, és azért Magdi néni nyomasztó. Függőséget okoz, de most mérgezésem van.

Nekem sajátságos felfogásom van a szeretetről, nem tudom ontani magamból, de nem hinném, hogy ettől szar arc lennék. Gondolkodtam ezen, igenis vannak emberek, akiket szeretek. Így az egyedül ünneplés meg a magányosság között nem sok összefüggést látok.

Mivel nekem is normális törekvésem, hogy vénségemre ne csak nekem legyenek a szobában szélgörcseim és lehessen a másikra kenni, próbálok a magma módján én is barátkozni srácokkal. Ez minden év végén vad röhögésre késztet, egyébként könnyen meglehet, hogy bennem van a hiba, persze. Egyébként meg nem.

Most azért, mert így kaptam arcon két nagyobbat még nem temetem magamat és ritkán indulok ki ebből. Viszont vicces anekdotákat tudok mondani, ami a határozott nemet váltja ki belőlem. Oké, Katinak igaza lehet, velem barátkozni legalább olyan móka, mint vadlovat szelídíteni, lássuk be. Van élő ember viszont, akinek sikerült és ez is tény. 

Megélt élmény viszont van bőven olyan, aki nem kell sem a fa alá, sem erre a világra, ha engem kérdeznek.

Volt egy kiskedvencem, akinek meséltem, hogy így néha olvasok a női magazinok fogyókúrás tippjein kívül mást is. Megnéztük gyors hirtelen a Teljes napfogyatkozást, filmezni jó, együtt üldögélve még jobb. Nekem nagyon tetszett, sőtet, egész meg voltam illetődve.Gondoltam is, ez most már űbertutiság, lesznek itt közös délutánok. Aha, hát nem lettek. Barátunk ugyanis feltette azt a kérdést, hogy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine valós személyek-e. Én nem vagyok sznob, sem wannabe okospicsa, meg nagy igényű sem, de szerintem az ilyen pusztuljon el. Nem lettünk barátok.

El lehet engem pedig vinni sok helyre. Még válogatós sem vagyok. Nagymező utcában kisfiú szépen a nyakába kötötte a szalvétát, mint az oviban. És sütis villával tolta a halat, de végül is az már oly mindegy volt. A pincérek és mindenki mosolygott, csak én sírtam. Nekem oké a gyorsétterem, rendeljünk pizzát, akármi, csak ezt ne. És azt sem kell direkt megkérni, hogy egyek ám rendesen, ne mint a nők, hogy csak salátát höhö. Ez nem is vicces.

A külföldön hámoztam három évig almát és közben bejártam felső stájerországot szintén baromira nem az, amitől eldobom a bugyimat. Bár a jópofa útiélmények jöhetnek, abból nekem is van elég sok. Baromi drága szállodában is találtam már szaros pelenkát a szobámban és nagyon egyszerű helyen is éreztem magma tök jól.

A virágot nem szeretem, allergiás is vagyok rá, de mindig értékelem, ha valaki kedves próbál lenni. A csokival meg az ékszerekkel ugyanígy vagyok, de egy gyűrűért nem adok telekkönyvi- meg bankszámlakivonatot, mondjuk nem is kérek. De volt szintén muris srác, akinek ugyan semmi jövedelme nem volt, de úgy volt vele, hátha nem zavar a pecómban. De, zavar. Nem látok otthon kitöltendő teret, így teljesen felesleges pusztán emiatt növelni az egy négyzetméterre eső humanoidok számát.

Szeretem, ha valakinek van humora, de csak mert mosolyogva közlöm, hogy a tetoválásom azért nem lett befejezve, mert a srác éppen elvonóra került, az attól még nem vicc. Pedig nekem aztán vannak extrém történeteim, valahogy úgy vagyok vele, hogy fonalat gombolyítani még ráérek öregasszony koromban.

Azokat a karitatív srácokat is különdíjban kéne részesíteni, akik azt gondolják, hogy akkut szexhiányom lehet és majd segítenek. Ez valahol azért nem így működik. Pozitív emberként díjazom ezt is, eljön még a napja, mikor a spórolt pénzem egy részét huszonéves medencetisztítókra kell költenem, de nem most. Ugyanígy vissza, eddig sem voltam meg ezután sem leszek senkinek a ribanca, ez talán érthető.

Egyetlen dologban reménykedem az idén, az a mamusz. Nekifutok még egyszer, hátha a most sikerem lesz.