sightseeing

Napok óta rémálmok gyötörnek, hogy esetleg úgy fogok tűnni, mint egy savanyú, életunt picsa, aki utál mindenkit. És ez zavar. Ki is találtam, hogy megírom, mi mindent szeretek ezen a földön. Minden rám jellemző szarkazmus nélkül.

Ha már a témánál vagyunk, az lesz a legegyszerűbb, ha összehasonlítom a mostani nagyvilági életemet azzal a verzióval, mikor még mezítláb jártam és lóháton ettem a szalonnát, ugye.

Kaja. Ha valamit imádok azok a totál vegetatív dolgok: kaja, szex, Soproni, alvás. Sorrend mindegy. Maradjunk a kajánál.

Szemfülesebbeknek kiderült, hogy vidékrül gyüttem, meg minden. Ideköltözve megtanultam, hogy az étel baromi értékes dolog ám. Én meg válogatok, mint a nem normális. Kedvencem, mikor mindenki lelkesedik a kibaszott Csabai kolbászért: egyetek sokat, odaadom az adagomat. Minden pirospaprikás dologból odaadom az adagomat, nem vagyok válogatós, de nem szeretem, miért KELL ezt mindenkinek születésétől kezdve imádni? A házipálinkával is ki lehet kergetni a világból, pedig mint megtudtam, az menő.

Mindenesetre a fővárosban majdnem sikerült éhen halnom, de aztán mégsem. Nem volt jó. Nagyon nem. Elég sokat kajtattam, mire találtam ehető dolgokat a sárga paradicsom meg a gyorskajáldák mellett. Egész ügyesen abból indultam ki, hogy valamit csak esznek itt is az emberek. Szóval vannak klassz kis forrásaim, és mivel imádom a növényeket külön lelkesedek, hogy nagyrészt a Dunántúlról hordják ide a cuccokat. Sokkal finomabb a barack meg a szőlő. Sőt, van az a kedvenc szőlőm még télen is, údeazmilyenfinom. Megszerettem a gyorskajáldákat is valamennyire, pedig álmomban nem gondoltam, hogy ilyesmit valaha is megeszek. Vannak egész finom falatok. A mexikóit imádom. A kínai hagyma-répa-káposzta-takony kombó még mindig nem az esetem, de azt a barna tésztát meg bírom enni.  

Hámost le lehet nézni, de én úgy örülök annak, hogy van egy csomó bolt és nagyon sok éjjel is nyitva van, meg mindig, mint hülyegyerek a Mikulásnak. Én mindig mindent elfelejtek, és az, hogy bármikor be tudom szerezni, az a Paradicsom. Meg tudok venni fagyit éjjel…nem szoktam, mert nem vagyok fagyis, de király érzés, hogy megtehetném. De zöldségesnél már voltam este 11kor, nagyon élveztem, azt játszottam, én vagyok az angolkirálynő, de nem az a Diana, mert az már nincs meg, hanem a mostani széria, a Kati.

Nagyra értékelem a lehetőségeket. Nagyon nagyra. Szeretem, hogy nem a nagymutter meglátogatása és az utána napokig tartó idegroham az egyetlen program vasárnapra vagy mittomén, mikorra. Nem vagyok kényszeres programlátogató, jókat döglök én otthon egymagam, de értékelem, hogy megtehetném és ez nagy szó. Van, mikor élek is a lehetőséggel. Sokan nem tudják, ez mekkora dolog pedig. Mármint hogy van választásod.

Csípem az embereket is, az otthoniakhoz képest barátságosabbak meg nyitottabbak. Lehet, az az oka, hogy a jó napot-kérem szépen-köszönöm szépen meg ehhez hasonló hívószavakra jobban reagálnak. De lehet más, nem tudom, én azt veszem észre, hogy nyitottabbak meg közvetlenebbek. Segítőkészek is, vannak ilyen vicces történeteim, mikor tanultam tömegközlekedni és halványlilám nem volt arról, hogy mi mire való. A lovon ugye nincs ajtónyitó gomb, meg nem mindenhol egyforma az az izé, amibe a jegyet kell dugni, cseles dolog ám ez. Én meg még nő is vagyok, szóval 2:0. De sok jószándékú ember van, meg lettek új cimboráim is azóta. Nagyon frusztráló volt, hogy Csabán ha a barátaimmal akartam dumálni, nagyjából csak online lehetett. Nem mintha most nem online értekeznék a barátaimmal nagyrészt, nade sokkal jobb gépen.

Szeretem a bkv-t is, teljesen jó.  Mindenki, aki mást mond menjen a picsába, vagy költözzön szépen Csabára vagy Gyulára, meg lehet nézni, milyen tutiság, mikor 45 percenként jár a busz, persze csúcsidőben, a menetidőt baszik betartani és ugyanannyi a vonaljegy, mint Pesten. Ez vonatkozik mind a 10 járatra, megyeszékhelyről beszélünk, kérem. Azzal a romantikus elképzeléssel, hogy kisebbek a távolságok és fasza dolog a bicajozás majd akkor tessék jelentkezni, ha hazabiciklizett a képzelgő két gyerekkel a város másik végéből decemberben, meg szakadó esőben, meg negyvenfokban, addig tessék kussolni. Kevés kivétellel egész normális állapotú járművek vannak, légkondival meg minden, állandóan jönnek és normális  a csatlakozás is. Néha álmodom arról a régi ikaruszról, amivel Gyulára jártam melóba, ezen a ponton megjegyzem, hogy akkor 14ezer forint volt a havibérletem. 13km van a két város között. Ez három éve is így volt. Szóval a bkv nagyon jó dolog. Én már csak tudom. Metrót nem csípem egyedül, bizarr dolog lemenni a föld alá, valahogy úgy vagyok vele, hogy amíg nem muszáj, addig nem mennék. Majd visznek a végén úgyis.

Szeretem azokat a betongyűrűket a fák körül, pont olyan, mint abban a mesekönyvben, a Mit látunk az utcán?-ba, amit kiskoromban sokat nézegettem. Nagyon érdekes volt, mert én ugyan rohadtul nem az láttam az utcán, ami abban volt, de a sci-fit mindig is szerettem. 

Néha komolyan megriadok, hogy alapvetően egy teljesen emberi lány vagyok, pedig az emberi szó pont úgy szitkozódásra való, mint az átlagos vagy a szoftverfejlesztő. 

Vannak még dolgok, bár ezek már nem képezik az összehasonlítás tárgyát. Szeretem a sajtot almával, ősszel kardigánban sétálni, mikor megy le a nap, könyvet olvasni evés közben, jó illatú szappanokat, meg nézni, ahogy kint vihar van. Most meg azt szeretem hinni, hogy ki tudok magamról alakítani egy árnyaltabb képet, még ha ezek a dolgok pont azok, amiket nem szívesen ismerek el.