Ütközet

Megint belefutottam az erősközépkorú, elvált vagy el sem kelt, kissé elhízott,lenőtt hajfestékes önjelölt (állat)világmegváltó nőneműekbe. Ezek bakker már hordában járnak. Gondlom csapatostól fosztogatják a Hádákat is, vagy veszik fel a menhelynek felajánlott rongyokat. Eleve rosszindulatúan állok hozzájuk, több okból, de mindig próbálok elvonatkoztatni. 

Most idős szomszéd néninek kellett volna egy kutya, odahaza. Ok: az előző állomány odapatkolt 16 évesen. Egyik reggel ott volt kimeredve. 

Na most, elkezdtünk keríteni kiskutyát, de mondta Teri néni, az nem jó, mert neki odegy, házőrző kell, odkettő nem akar már kölyökkel baszkódni, mert azt mire megtanítja blökiként viselkedni és nem szétkaparni a muskátlit, beleun az életébe, nincs kedve már hajkurászni, stb. Szerintem ez napnál is világosabb.

Felkerekedünk hát meglátogatni egy csapat ilyen túlsúlyos és rossz szagú csajt. Gondoltuk, majd örülni fognak, hogy jó polgár módjára elvisszük az egyik ronda nagy korcsukat. Megjegyezném, először egy tök normális és cuki kislánynál érdeklődtünk, aki szereti is a kutyákat, meg menti is őket. Nem tudom, mi a különbség, de neki férje meg kisgyereke is van, kutyája akkor pont nem volt. 

Ez viszont felénk nem úgy megy, hogy majd a jövő héten, mikor ott a kocsi, minden, eb nélkül nem megyünk vissza, táp is megvéve, szóval beüzemeljük a kutyát, bezsebeljük a köszönetet, iszunk pálinkát és mindenki megy a dolgára, mission completed. 

Így kerültünk a fent említett hordához. Ül a nénje kissé ziláltan, érted, kicsit koszos cipőben, kicsit dohányszagúan. Odamegyünk, mondjuk keressük a Teri néni új blökijét. Erre kaptunk egy két felvonásost, rövid cigi szünettel megszakítva, ami amúgy kurvára nem érdekelt minket, de udvariasan végigvigyorogtuk. Az első felvonás a helyes ebtartásról szóló beborult hülyeségeket tartalmazta, a második az ő önfeláldozó szűzi életét. Ez az önfeláldozás dolog sem állta meg a helyét, mert így első blikkre megmondtam volna, hogy baromi sok szabadideje lehet és lesz is, amíg le nem cseréli a fodrászát, étrendjét, a fejét, meg a kommersz Royalt. 

Első körben kiválasztottunk egy elég korrekt kutyaállatot, németjuhász meg mindenféle arra járó kan kutya keveréke volt. Nem tűnt segg hülyének, élénk is volt, farkat is csóvált, meg már esteledett. Mondtuk, nem kell variálni, az a kutya jó esz, tegyük kocsiba. Ezen Krimhilda felröffent. Annyira nem lepett meg tőle ez a hang, hogy majdnem felröhögtem, illett hozzá, mint a kis bajuszka is.

Hát hogy az nem AZ a kutya. Hanem Hektor. (Meg Plútó meg Hekaté, ugye.  Ezen már nem csak majdnem röhögtem fel.)

Mondtam az telep őrzőjének, hogy kérem tisztelettel, Teri néni már öreg, feléjük a kutya az Csuli, a cica meg Minci, nem fog azzal szarakodni, hogy ilyen neveket jegyezzen meg, mert tök mindegy. 

Bele lett ordítva az arcomba, hogy nem, Hekinek van személyisége. Én mondtam, hogy ha nem tetszene szarakodni, már lassan gazdája meg vacsorája is lenne. Erre jöttek tovább arcba a kedvenc kérdéseim, hogy mit enne a kutya. Mondtuk, hogy tápot, a másik Csulitól még van, de tudja a hátam, mi a neve, gazdaboltban azt adják és van rajta egy nagy kutya. Meg kapna maradékot.

Nem, nem kaphat Hekike maradékot. Ha disznót vágunk akkor se, mert azt főleg nem. Megtudtam, hogy tudatlan parasztok vagyunk, közben az ordibálásra előjött még két ilyen. Gondolom zárt a krimó. Megvan az a feeling, mikor alacsony számot dobsz és előjön két barlangi troll? Hát mi kb. nullát dobtunk.

Még egyszer el lett magyarázva, hogy mik a kutyatartás alapjai, én meg megfogadtam, hogy ez a Csuli itt nem marad, ezt a zajszintet láthatóan szarul viseli, és egyre kétségbeesettebben néz ránk, hogy mentsük már meg szegény lelkét, nem ő tehet róla, hogy az anyja tavasszal megesett.

Megtudtam, hogy Hekikének be KELL mennie a házba, hiába van neki fasza kis melléképület szalmával, amire télire még szőnyeget is rögzítünk. Finoman jeleztük, hogy felénk ez a dög majd akkor jön be a házba, amikor a Pokol befagy. Ennek az oka nem az, hogy oltári tufa az egész bandám, hanem az, hogy egy közel 30 kilós növendék kutyáról beszélgetünk, Olyan bizarrnak tartom, mit kéne vele csinálni a szobában? Üljek le vele teázni? Póker? Közös vacsora? 

Erre az egyik böllérlány visítva közölte, hogy az ő kisfia márpedig csak házba mehet és ő kapcsolatot is akar vele tartani. Ez utóbbit megértem, a kutya nem tud tiltakozni, gondolom Heki az egyetlen kan, aki moslékért cserébe megnyalja. Ezen már felröhögött a Marci is, tuti ugyanarra gondoltunk.  Dehogy az ő kisfia a legjobb helyre mehet csak. Kisfiad ám azt. Ez egy benga nagy kan kutya, nem kisfiú.

Eleve sikító frászt kapok az ilyentől, milyen fiam, lányom, anyukád, apukád? Én egy elég perverz nőszemély vagyok, de hogy kutya legyen a kölköm azt azért már nem. Nő lehet olyan ronda, mint a Világháború, lehet hogy szó szerint a kutyának sem kell de a biológia felülírhatatlan. Ha családtagnak tekinti azt a kutyát el kell keserítsem: Hekike falkaállat, nem fogja az anyukájának tekinteni, hanem vagy vezérnek, vagy jó esetben egyenrangúnak.

Hekike NEM a jó eset volt, lehet végső kétségbeesésében, de megpróbálta leharapni az anyukája fél kezét. Istenemre, egyre jobban bírtam a fejét. Én is meg akartam harapni a csajt, csak a kurva civilizáció. 

Mondtam akkor, már nem olyan kedvesen, hogy nyugodjon le, én szeretem a nagykutyákat, bár nem leszek az anyja, de nem is fosom össze tőle a lábam szárát. És a kezét is el tudom látni.

Eszembe jutott drága unokatestvérem, aki rendszerint hozzám hozta továbbképzésre a tévesen megválasztott kis kedvenceit, mert nem bírt velük, aztán mindig majdnem sírva húzott a kapu felé, hogy jaj, azért ne fegyelmezzem túl a kis cukikáját. Nem, persze. Majd vigyázban fogok állni neki, ha épp rossz kedve van.

Javasoltam is a néninek, hogy vegyen tacskót, Westit vagy törpehörcsögöt, ha ennyi esze van. Nem is csodálom, hogy csak védtelen négylábúakat nevez a gyerekének. Már egy ekkora Hekivel nem bír, és nem hiszi el, de még mindig könnyebb egy veszett pitbullal békét kötni, mint egy hormontúltengéses tini lány premensis napjait átvészelni. 

Esküszöm, ha az összes gyerekem felnő, az utolsó magzat 18. szülinapjára lecseréltetem az összes zárat, kivágom az összes macskát és kialszom magam. Hekikét el lehet kennelben szeparálni, de egy gyereket soha, az megy utánad, még évtizedek alatt meg nem szokod, hogy szarni nem fogsz többet egyedül. Megértem szegény csajt, szar lehet, hogy közel negyven és tisztában van azzal, a következő férfi, aki hozzányúl majd a ravatali gondnok lesz, de erről egy kutya sem tehet. 

És attól, mert naponta elé önt egy adag száraztápot, még nem lesz az anyja senkinek. Azért kőkemény éveket kell szívni, és nem a szülés rövid élményére gondolok, hanem arra az utána következő boldog életszakaszra, ami során ha valaki nem válik akkut drogfogyasztóvá vagy alkoholistává, az kezdheti előröl az unokákkal. Mintha nem táncolna az ember a teljes addikcio határán mindvégig.

Mert a gyerek az nem csak liheg a képedbe, azt csak az elején csinálja, aztán ordít, aztán folyamatosan beszél, ahogy a szeme kinyílik, hogy már zsong az ember feje. Aztán upgradelődik, mert szombat reggel 8kor nem alvás van, hanem ez, szent az ájfónjáról:

És maradjon az ember épeszű.

Arról nem is beszélve, hogy kutyának könnyebb új gazdit találni, mint a gyereknek. Tudom, próbáltam.

Persze ettől még simán jó fejek is tudnak lenni. Az, aki azt gondolja, 40 macska meg egy falka kutya kivált egy anyák napját, ahol a kis szarházi kockafejjel ábrázol meg két szál drót hajjal és vigyorogva átadja azzal, hogy szeret, az menjen, próbáljon meg venni magának egy családot. 

Csulinak lett egyébként, mert Marci rövidre zárta, bevágta Hekit a kutyaszállítóba, aki hálásan hanyatt is vágta magát a rongyon, kicsengette a 15ezres hozzájárulást és elhúztunk. A pénzt idegből adta oda, mert már ő sem akarta Csulit az elmebetegekkel hagyni.

Ez az összeg a menhely fenntartási költségeit hivatott támogatni, de főleg a sarki Legyest inkább, gondolom. Ezért a rahedli pénzért Csuli legalább oltva volt.

Teri néni örült, hogy újra megvan a létszám, tett fel kacsafejet főni az ebnek, mi meg kaptunk némi rövidet.

Mondanám, hogy a végén mindenki boldog volt, de sajnálom a menhelyen maradottakat. Valahol ők is emberek azért.