uborkaszezon

Az van. Most nem sok minden történik, ugye, mindenki készül a sulira, tankönyvek, kislánynak szép új felhasználói fiók időkorláttal meg gondosan válogatott hozzáférésekkel, mint ahogy azt minden gondoskodó édesanya csinálja.Emellett érzem, hogy csökkent a népszerűségi indexem itthon, de kérges az én vén szívem és van egy csomó keretem erre a mekis valamire, amit ezek úgy szeretnek. Majd kihúzódik ez egyenesre hamarosan.

Én most is munkában vagyok, lecsószezon van, és panel ide-vagy oda, de egy 20-25 üveg lecsó kell, mert elfogy, hamar megvan és utána a polcon nem kér enni, csináljuk. 

Két adag között ideírom azt a lecsógyáras sztorit, amit szoktam mesélni és aminek mindenki örül. Mert szemetet eszünk. Ha akarjuk, ha nem. Más kérdés, hogy az ipari élelmiszergyártás tisztább és higiénikusabb, mint mikor öreganyám otthon nyiszabálja el csóró kotlós nyakát, a szar a csirkebélből meg oda kenődik, ahova éppen sikerül, egységnyi dioptriánál meg nem lehet úgy pucolni a zúzát, ahogy azt a legtöbben szeretnék, de ezt nem részletezem. Mert nagyon trendi a vidéki koszt, én meg nem rontom az öregasszonyok piacát. 

Szóval én akkoriban kezdtem ismerkedni az élelmiszeriparral, mikor Zsuzsival kitaláltuk, hogy két évfolyam között nem basszuk a rezet egész nyáron, hanem elmegyünk három műszakba a konzervgyárba, mert kell a pénz, mi meg nem vagyunk táposok. Aztán még jobban belemásztam, de az már másik történet. Most maradjunk a lecsónál.

Szóval jelentkeztünk, odamentünk, felvettek, kaptunk köpenyt meg gumicsizmát és hajrá. Széljegyzet gyanánt megemlíteném, hogy nem mókás három hónapig szünet nélkül zöldségeket baszogtatni, nekem főleg a reggel nem jött be, mert nem jártak a buszok akkor még, mikorra nekem jelenésem volt, 11 km meg reggelire emberes, bicajjal is meg gyalogosan is. 

De végigcsináltuk böcsülettel, egyebek közt ezért vagyok én űbertutifaszacsaj.  :)

Az első nap leoltott a doktor bácsi, hogy szemüveget vegyek de izibe, továbbá ezzel a gerinccel ugye nem képzelem, hogy fizikai munkát fogok végezni. Mondtam, kezcsókolom, hát ha nem volt hely a belügyben, nekem bejön a rohadt paradicsom meg szívesen lennék egy fiatalos, dinamikus csapat blabla...engedték. Kevés volt az ember, akkoriban dübörgött a termelés, még jóval a válság előtt jártunk. (hehe, imádom a válság szót alkalmazni, tökre olyan, mintha zombi apokalipszis lett volna)

Odahívták a csapatot ugye először is munkavédelmi oktatásra. Másfél órás kemény kiképzésben részesültünk, ami arról szólt, hogy a zöld gomb indítja a szalagot, ellenben a piros jól megállítja, de nekünk ezt nem kell használni, csak az arra képzett szakembereknek. Ezt a viccet egyszer elsütöttem lent az esztergaműhelyben egy auditon, ilyen CNC gépekkel nyomattam, és ugye a Citizenek is kb ezen az elven működnek, csak nincs rajtuk ilyen gomb, ellenben van hozzájuk jó kis program, amit a Vili rendszerint szarul írt meg én meg dumálhattam ki. Szóval a gombokra kentem, azóta is mindenért a gombok a felelősek szerintem. 

Oktatás után mindenki kapott kemény melót. Én kaporral szórtam meg az uborkát, ami nem akármi. Kaptam egy kis tálka kaprot, ezt kellett az elibém járuló üvegekbe beleszórni. Csináltam ám lelkesen, nálam nem kaproznak jobban szerintem azóta sem. Úgy 4 óra elteltével kezdtek az üvegben fura dolgok feltűnni. Eleinte ignoráltam, aztán egyszer csak halott kis ufóembriók jöttek csapatostól. Már rohadtul féltem, szóltam is Andinak, aki az üvegeket pakolta és amúgy agrármérnök azóta, hogy nézze már, mi megy az oroszoknak exportra. Meg hogy ez tuti normális-e, mert az oké, hogy az oroszok mindent megesznek, de ez mégis gáz így. Andi néz, röhög. Mondom mivan már, hát én itt szorongok. Persze, mondja, te marha, 80 fokos tartósítószeres levet inhalálsz, beálltál tőle, mint annak a rendje. És muhaha. Tanács: kössek valamit a pofám elé, ha nem szeretem ezeket a tripeket. Kötöttem. Ettől még a munkaidőm fele hátra volt. A víz szakadt a hátamról, alig mertem az üveg felé nyúlni, nehogy a kis szarok elkapják az ujjamat. De melóztam dudaszóig. Még soha semmi nem volt olyan jó, mint akkor a friss éjszakai levegő a Körös-parton hazafelé menet. 

A második nap fájdalmasan indult, beledagadt a lában az állastól a gumicsizmába, alig bírtam feltornázni. Mivel rohadás meleg volt, a köpeny alá nem erőltettünk csak fehérneműt. ennek az előnye az volt, hogy a hímnemű vezetőink hajolgatós feladatokat adtak, ami jobb volt, mint rohadt hagymát pucolni, a hátránya meg, hogy a nőnemű dolgozók nem kedveltek. Valószínűleg ezért nem kínálgatták a házipálinkát, amit a buditartályban dugdostak, nem tudom. 

Szóval így félmeztelen elküldtek kecsapot gyártani. Jó mi? A kecsap finom. Paradicsomot kell hozzá válogatni. Itt világosodtam meg, hogy a rohadt paradicsomokat tartalmazó ládák, amit mindenki szemetesnek használ és beledobál taknyos zsepitől kezdve uzsimaradékot az már maga a kecsap. Csak meg kell még főzni. Így válogattuk hozzá a cuccot. A rohadt ment bele, a szép egyéb célokra. Én mivel hála a sok baromnak, aki tonnaszámra nyomja a kecsapot még a tejbegrízre is, nem győztünk eleget csinálni. Elő kellett bizony venni a tavalyi üvegeket, átcímkézni. Meg a kukacosakat, konténer falra csapkodni, átszűrni és átfőzni. Mert a világban nem volt már annyi paradicsom, amennyi kellett volna de azonnal, nem hogy a dél-alföldön. 

Az átcímkézés amúgy is default meló, ne legyenek senkinek illúziói. Bármivel meg lehet csinálni, persze ésszerű kereteken belül. 

Nekem mégis az uborka volt a szívszerelmem, azt volt a legjobb csinálni. Lelkiismerettel toltam azt is, pedig abból is kellett annyi, mint a szemét. Minden reggel, emlékszem, azt néztük, mit hoztak a kamionok, mivel fogunk mulatni, mikor lesz már vége az egyik zöldségnek, hogy jöhessen a másik.

Mégsem nekem lett a végzetem az uborka, hanem annak a szerencsétlen kis korcsnak, aki a konzervgyár udvarán hesszelt már egy ideje. Mindig adtunk neki maradékot. Aznap délutánra mentünk, nem láttam a kis ebet, csak később, az uborkák között, darabokban. Meg is rémültünk, hogy ez nem teljesen helyes így, és szóltunk a művezetőnek, hogy le kellene állítani az uborkagyártást, mert eléggé el van kutyulva. Az átkozódott ám rendesen, hogy a fene enné meg a dögöt, minek mászkál a szeletelő környékén. Mi szóltunk, hogy ha ez így megy tovább, nem a fene fogja megenni, hanem a kedves vásárló. Akkor kaptunk az élettől és a művezetőtől egy komoly leckét, ami kissé összeroppantotta akkori zsenge btks lelkemet. Miszerint a termelés ilyenkor szezonban nem állhat le, kerül, amibe kerül. Az emberek munkája a határidős teljesítésen múlik és itt nem lesz szalagmegállítás. Szedjük ki a kutyadarabos savanyúságot, lehetőleg mindet. Munkaidő végéig próbáltunk puzzlet játszani szerencsétlen párával, többé-kevésbé meg is volt. Meg voltak belünk elégedve. 

Az üdítőrészleg privilég dolog volt. Oda nem osztottak be akárkit. Jegyezzétek meg, a világon minden, átlagember számára megfizethető lötty marharépa, sütőtök és alma. A rosttartalomtól függ az arány, minél jobban közelíti a 100at, annál több benne a marharépa. Kivéve a paradicsomlevet, gondolom ezt kisakkoztátok, az bizony az a kecsap, amit elbasztak és nem főtt kellően sűrűre. Ez is a technika csodája egyébként, elgyönyörködtem ebben: bedobnak hat szem almát és kijön 20 liter ananászlé. Békéscsaba amúgy is marha nagy ananásztermő hely, mint az közismert. De itt nem melóztam meg amúgy is a buborékos szörpöket szeretem. 

Szóval én most itthon gyártom a cuccost és nem nagyon pánikolok, ha leesik a földre vagy beleborul a mosogatóba, mikor átöntögetném. Kiszedem, bedobom a helyére és hallgatok. Mint mindenki.

anyuci VS nemzeti nemgyerekmegőrző reloaded

Kakukk, emberek, most komolyan azon hőbörgünk, hogy a kölök nem mehet be a cigiboltba?

Szexshopba sem viszem, kocsmába sem,csak ha nagyon akarja.

Szar az egész nemzeti, úgy, ahogy van, mert a legtöbb helyen nem fogadnak el bankkártyát, nem árulnak olyan cigit, amit én szívok, csak szart, sosem tudom, hogy egyáltalán nyitva van-e, rettentő szegényesen vannak berendezkedve, üresnek és nyomasztónak hat.

A gyerek meg, hát az nem mehet be. Hogy van bent fagyi? A büdösistenit, van az a cba-ban is, ne azzal csábítsuk már a kölköt, mint a fater anno, hogy gyere, lány, veszünk jégkrémet a Gyöngyben, attól ugye az még kocsma marad, hogy van benne még jégkrém-is.

Mindenki nyugodjon csak szépen le. Ha arról posztol a pina fészbúkon, hogy nem tudja a kölkét bevinni barna papírdobozos szofiért a bótba, az azt jelenti, hogy a pinának van szélessávú nettye/szabadideje/pénze bagóra.

Én, mint a nép egyszerű dohányos gyermeke jogot formálok arra, hogy a heti doboz cigim megvásárlásakor ehessek jégkrémet meg vehessek cukorkát meg rágót, hogy ne legyen büdös a pofám. Ez nem csak a 140 cm aluliak privilégiuma. Egyenjogúság van, vehetek én is magamnak magamnak papírsárkányt mondjuk. (Oda azért vittem inkább a gyereket, legyen valami haszna annak is.)

A gond ott kezdődik, hogy a demokrácia mellé -ami, kb annyira van, mint annak a Schrödinger gyereknek a cicája- nem jár semmi kultúra.

Én úgy döntöttem, dohányzok és nem, nem fogok leszokni. Más kérdés, hogy nem hiszek semmiféle addikcióban, vannak akaratgyenge emberek, de azok nem függők, csak balfaszok, nem érdemelnek szánalmat. 

Meg vannak pocsék helyzetek, amik pocsék lelkiállapotot szülnek, az meg pocsék döntéseket, de az más történet, majd másik bejegyzésben kifejtem, esetleg. 

Viszont azoktól az emberektől rosszul vagyok, akik láncban tolják a szárított kutyaszart, dobálják a csikket a hátuk mögé, bagóznak abban a szobában, ahol alszanak, meg tarhálnak hó végén. Lehet ezt kultúrátlan csinálni, teraszon, erkélyen, mást nem zavarva, tisztán.

Aki gyerek mellett rágyújt, azt én agyon sújtanám valami szép régi, nehéz rézmozsárral. Nem az a baj, hogy ott a kölök, attól anyuka biológiailag nem szűnt meg. De annál szebb látványt el nem tudok képzelni, mikor a szerető édesanya karjába veszi totyogó gyermekét és közben a szájában lóg a tubák. Igaz is, le ne tegye, hiszen joga van hozzá, levezeti a feszültséget vagy mi a fene, lehet az tolni pelenkázás, szoptatás meg bébiétel-készítés közben. Remélem az ilyen akkor is pöfékelt, mikor éppen teherbe rakták, mert így teljes a kép. Ha én férfi lennék, én kiütném az asszony szájából egy laza jobbtérddel, de nem vagyok férfi. Egy nő szájából ez meg csúnyaság.

A fent említett kulturált dohányzás nem egy őshonos magyar fajta, ahogy elnézem. Pedig jó az, este egy szál cigi az erkélyen fogmosás előtt, fürdés után, nézve a semmibe.  Vagy melóból lesurranva, közösségi tevékenység gyanánt. Egyszer egy nap, mert az erre kitalált “cigarettaszünet”, ami alanyi jogon jár, szintén vérlázító, mikor én annak örültem, ha 12 óra kőkemény tolmácsolás alatt tampont tudtam cserélni és nem batikoltam be semmit. Mindenféle ürüggyel ne lógjunk már.

Az, hogy ki mennyi cigit szív, nekem irreleváns, ha van rá pénze. 

Ez meg a másik, amiért anyucit én megverném, ha tetszik ha nem. Egy doboz cigi egy ezres. Én ebből kettőt veszek magamnak. Egy hónapra. Ha nem elég, így jártam, de a pénz a gyereknek kell és pont. Csokira, banánra, pelenkára, okostelefonra, Nancy babára, G.I. Joe-ra, mittomén mire. Kis gyereknek sok kell, nagyobb gyereknek meg rengeteg. Persze, tudom, anyucinak is jár, de nem ez, legfeljebb a szája. 

Nagyobb gyerek szépen megáll vigyázzba a bolt előtt, láttam ilyet, röhögtem is a lányon, hogy végre egy hely, ahova nem koslatsz utánam. Kisebb gyerek tulajdonosa meg menjen szépen haza főzni, vagy ha végképp nem tud mit kezdeni magával kapálni.

Aki ilyen gyes-en van (már nem emlékszem, mi a pontos neve, régen volt és én kezdek szenilis lenni) az a pénzt a srácra köteles fordítani. Tessék húzogatós dömpert venni, nem nemzeti dohányt. Arra van az az összeg.

Apuci pénzét meg főleg illetlenség így elszívni, mert apuci elvileg a gyerekre keres, amíg anyuci ideiglenesen otthon meresztgeti a picsáját. Legalábbis egy működő családban. Ha ilyesmit tetszik művelni, szerény véleményem szerint apuci hamar meg fogja pakolni valamelyik szomszédasszonyt bánatában, amíg sorban tetszik állni cigiért.

Mai napig nosztalgiával gondolok arra a napra, mikor kislány koromban a "húdemenő vagyok, cigit veszek látod-e" mutatványt adtam elő Szegeden, mire a társaságomban lévő úr indítványozta, hogy ha feltétlenül szeretnék érezni valamit az ujjacskáim között, amivel elszórakozhatok, van egy javaslata (kb magyarra lefordítva így hangzott). 

Szerintem ez egy megszívlelendő tanács dühöngő anyukáknak. Bár  ahova kössem ki a gyereket kérdését nem oldja meg, de pénztárcakímélő és úgy emlékszem szórakoztató is.

Istvána

Eltelt életem legrémesebb augusztushuszadikája, be kellett volna mennem dolgozni, IMAC jobban adja, mint az a rohadás hideg szél. Bár egyébként is szeretem a melómat, de most henyélés volt eltervezve.Nem jött össze.

 Kivergődöm lassan a stresszt, erre mit látok a két szememmel? Tele van fosva minden az István, a király Alföldi feldolgozásával. No, kérem, én szeretem az István, a királyt, mikor be vagyok baszva, mindig ezt vonyítom, legjobb dolog erre ugrálni. Valahol meg is van...ööö...az alter bejegyzésírok isznak, mint a kefekötő, nem szeretnék lemaradni. Jah, van youtubom...youtube, basszameg, ezaz, youtube. Na, ott szoktam hallgatni. (most már remélem, fent van, mert beégek, de nagyon).Meg én is alföldi vagyok, höhö, szar szóviccért jár pont?

Hát, kérem, én elolvastam minden kritikát(nem), mert ahogy észreveszem, a magukra adó bejegyzők írnak erről, lehetőleg rosszat. Nem szeretnék lemaradni, mert ez közszolgálati blog (lesz, vagy nem). Írok én is, mivel nem láttam nem böfögnék hozzá, még ha illik is lefikázni. Alföldit meg társait pont leszarom, fáj a fejem ezektől a művészektől, több náluk a feltűnési viszketegség, mint a tényleges művészet.

Szeretnék szólni az istvános mellett egyéb olyan irodalmi művekről, amikről szintúgy mindenki beszél, de élő ember nem olvasta őket.
Kezdjük az ókori irodalommal, Iliász meg a többi marhaság. Én ismerek egy lányt, aki vágja keresztbe-hosszába és még nem volt IP-n. Én nem tudom, ő azt mondja, olyan ez, mint a korabeli Barátok közt. Magam részéről képtelen vagyok követni, ki kinek a kicsodája és ki kinek volt meg meg miért vannak pont fasírtban. Hekaté meg a barncsa még oké, de nálam itt megáll a tudomány. Tessék kézzel inteni, ha valaki olvasta. Nem mintha érdekelne, de miért ne lenne rá büszke az illető.

Másik kedvencem, az Ulysses. A James Joyce féle. Erre is ismerek egy lányt, ha J.T. Kirköt nem számítjuk, persze. A Pokol ehhez képest vidám búcsú körhintával. Nagyon nem olvasmányos.

No meg aztán a József és Testvérei a macskabolond Thomas Manntól.  "Mélységesen mély a múltnak kútja,
ne mondjuk inkább feneketlennek?". Mindegy, minek mondjuk, mert a legvadabb bölcsészpalánták is az első két oldalig juthatnak, nem hogy majd átrágják ezt a követhetetlen eszmefuttatást két köteten keresztül. Nem véletlenül tudja mindenki az első két oldalt fejből. Ezek egy dicséretre méltó, de szart nem érő próbálkozás nyomai.

Vagy a kedvencem, Proust bácsi Elveszett idő nyomában című szösszenete. Tegye fel a kezét, aki olvasta. Én olvastam, speciel. Úgy is vagyok ezzel, mint Rubint druszám, jó kis sportteljesítmény volt, baromira nem élveztem, de büszke vagyok arra, hogy végigcsináltam és utólag belegondolva nem is volt olyan rossz.

Asszem ezt lehetne még sorolni, rengeteg olyan alkotás van, akihez mindenki hozzáugat, de nem vette a fáradságot, hogy végig próbálja élni. Azt meg főleg nem vállalja le senki, hogy elkezdtem, de bocs, kevés vagyok hozzá, feladtam, beletört a fogam. Vagy én vagyok a hülye, vagy a mű szar, de ezt nem tudom eldönteni, mert a művet nem ismerem, az egy oldalú érvelést meg egy szebb világban kötéllel jutalmaznák. Itt meg vannak róla blogok, a sajtó és véleményszabadság jegyében, vagy mi a bánat.

Alföldiről már szóltam, én kérem nem vagyok egy észlény, így nem néztem meg a trabantos Istvánt, az igazat megvallva aludtam és nem hinném, hogy valaha kíváncsi volnék a darabra. Alapvetően konzervatív az ízlésem, nem értem Alföldit, és fogalmam sincs, hogy jó-e vagy sem.

De össze tudok olvasni egy csomó nagyon okos véleményt meg tudok kontrollcézni, amíg ki nem jön a képregény változat.

sólyömröptetés

Következik az egyik kedvenc ünnepem, ami arról szól, hogy nem csinálok semmit. Legalábbis nekem. Imádom az ünnepeket.

Általában ilyenkor nem dolgozok, sokáig alszom aztán kajálok és felvonszolom magam tűzijátékot nézni a gyerekekkel. Nem mintha érdekelne a tűzijáték, de a gyerekek imádják, szóval ez kb olyan rituálé, mint figyelni az angyalt Karácsonykor: el fog múlni idővel.

Egyszer volt muris a megmozdulás még Csabán, mikor kigyulladt a polgármesteri hivatal teteje, bár ha jól emlékszem, akkor is csak ketten röhögtünk.

A tömeget alapból nem szeretem. Odajönnek, sereglenek, sportot űznek abból, hogy a legjobb helyeket foglalják már déltől, előtte humánusan megesznek pár kiló sültkolbászt hozzá való mennyiségű sörrel, okosakat és vicceseket mondanak a minden évben heroikusan elhangzó István, a király-ról (irgalom...), aztán két perccel a befejezés előtt igen dörzsölten ők már elkezdenek menekülni, mint patkányok a süllyedő hajóról. Mindenen és mindenkin keresztül. Nyakukban a fél éves Pistike, akit kihoztak, mert majd milyen aranyosan nézi-persze, hogy nem, ordít, mint akit nyúznak elevenen- gyerekkel utat törni meg megdönthetetlen igazságérv, remélem apuci fél kiló meleg fossal lesz gazdagabb ilyenkor a nyaka körül. Ez a minimum, ami jár neki.

A bóvliárusokat még kevésbé szeretem, bár nem zavarnak, mert amíg nálam van a pénztárca, a gyerek úgy veri földhöz magát, ahogy jólesik neki, bánom is én, ha bekékül, saját magát üti, én ugyan másnak sem hagynám.

A bicska mostanában az egyre nagyobb teret nyerő szélsőjobbos faszságoktól nyílik ki a zsebemben. Félreértés ne essék: ez egy ilyen ünnep, magyarok vagyunk, legyünk erre büszkék. Ez még tök jó dolog is lenne, én is mindig vállon veregetem magamat, hogy mennyire jó vagyok, ha megérdemlem. Néha akkor is, ha nem, de hát ki szeressen, ha én nem csípem magamat. Kéne ezt társadalmi szinten is erőltetni.

Csakhogy mostanában ez az erőltetés nem teljesen úgy történik, hogy kedvet csinálnak az embernek a jurtabulihoz, meg a büdös, bamba rackabirkák vakargatásához (melyik áldiplomás barom nem tudott már megint mit kezdeni magával kínjában, egek), hanem egyszerűen megkapod, hogy szar szemét szaralak vagy, ha ezt nem élvezed de tiszta szívből.

Mert a kölköknek kell a magyarságtudat, meg a kultúra ismerete. Hát, kérem alássan, én igen tudattal vagyok meg szerintem van ismeretem is, de hogy a kézműves-gyöngyfűzős-ragasztópisztolyos szezonális játszóházakat, a fajátékokat meg a házi főzésű szappant nem tartom teljesen ősmagyarnak, azért én kérek elnézést.

Persze lehet filózni azon, hogy a régi fasza kis mondákat miért kellett száműzni a közoktatásból, de ez nem bölcsészfórum. Van a mondák helyett művidékiesen előadott, bőgatyás nemtommi, ilyen nagy szőrkucsmában, ostorral.

Egyszer megkérdeztem a performanszos csókát, hogy ez valami időmontázs akar-e lenni, de elhajtott a picsába, hogy buta vagyok meg nem elég magyar. Én meg imádom, ha valaki megmondja, hogy én mekkora magyar vagyok. Szeretem, ha eldöntik helyettem.

Ha nem járok idétlen népzenére csűrdöngölőst, vagy nem vonyítom azt a most múlik dolgot a tömeggel, akkor büdös tót vagyok, vagy bármi, ami az uráli (vagy marsi, valaki updatelhetne) származásomat degradálja. Mert az alap, hogy ha nincs nemezelt tarsolyod, akkor hitvány féreg vagy, húzzál haza.

Én kérem szépen, ilyen mindenféle vagyok, bár előfordulhat, hogy én a magyar mellett szlovákul is el tudnám a sok okost küldeni a tetves kurva anyjába, sőt, megkockáztatom, a magyar is jobban megy sokaknál, meg fizetnek még másik két nyelvért, de ezt hagyjuk is. Tök jól érezném magamat, meg érdeklődve néznék komolyabb hagyományőrző bemutatókat, ha nem félnék attól, hogy egy jócskán beházipálinkázott-bekézművessörözött embernek pont velem van kedve kultúrtörténetről beszélgetni. Ezekből meg akad jópár. És nem ez a legrosszabb, hanem hogy beszélni tudnak csak, hallgatni nem. Én roppant nyitott ember vagyok, szeretem az építő vitákat, sokat tudok tanulni belőle. Azaz csak tudnék. Az még mindig nem érv, hogy a jó édes anyámat.

Ezen a ponton gondoltam betolok pár rendesen alátámasztott történelmi tényt a magyarokról, vagy elmesélek vicces anekdotákat arról, mikor az ősi hangzókat magoltam és azon szakadtunk a röhögéstől, hogy a mai magyar nyelv kialakulásának fő oka, hogy ilyen torokhangokkal képtelenség volt csajozni.
De nem teszem, mert holnap szeretnék kimenni nyilvános rendezvényre és onnan szeretnék egyben haza is jönni. Félek, találkoznék olyan turul madaras, árpádsávos szabadnapos kőművessel, akik nem értik a tréfát az objektív igazság meg olyan fogalom, amiről hallani sem akarnak.

sightseeing

Napok óta rémálmok gyötörnek, hogy esetleg úgy fogok tűnni, mint egy savanyú, életunt picsa, aki utál mindenkit. És ez zavar. Ki is találtam, hogy megírom, mi mindent szeretek ezen a földön. Minden rám jellemző szarkazmus nélkül.

Ha már a témánál vagyunk, az lesz a legegyszerűbb, ha összehasonlítom a mostani nagyvilági életemet azzal a verzióval, mikor még mezítláb jártam és lóháton ettem a szalonnát, ugye.

Kaja. Ha valamit imádok azok a totál vegetatív dolgok: kaja, szex, Soproni, alvás. Sorrend mindegy. Maradjunk a kajánál.

Szemfülesebbeknek kiderült, hogy vidékrül gyüttem, meg minden. Ideköltözve megtanultam, hogy az étel baromi értékes dolog ám. Én meg válogatok, mint a nem normális. Kedvencem, mikor mindenki lelkesedik a kibaszott Csabai kolbászért: egyetek sokat, odaadom az adagomat. Minden pirospaprikás dologból odaadom az adagomat, nem vagyok válogatós, de nem szeretem, miért KELL ezt mindenkinek születésétől kezdve imádni? A házipálinkával is ki lehet kergetni a világból, pedig mint megtudtam, az menő.

Mindenesetre a fővárosban majdnem sikerült éhen halnom, de aztán mégsem. Nem volt jó. Nagyon nem. Elég sokat kajtattam, mire találtam ehető dolgokat a sárga paradicsom meg a gyorskajáldák mellett. Egész ügyesen abból indultam ki, hogy valamit csak esznek itt is az emberek. Szóval vannak klassz kis forrásaim, és mivel imádom a növényeket külön lelkesedek, hogy nagyrészt a Dunántúlról hordják ide a cuccokat. Sokkal finomabb a barack meg a szőlő. Sőt, van az a kedvenc szőlőm még télen is, údeazmilyenfinom. Megszerettem a gyorskajáldákat is valamennyire, pedig álmomban nem gondoltam, hogy ilyesmit valaha is megeszek. Vannak egész finom falatok. A mexikóit imádom. A kínai hagyma-répa-káposzta-takony kombó még mindig nem az esetem, de azt a barna tésztát meg bírom enni.  

Hámost le lehet nézni, de én úgy örülök annak, hogy van egy csomó bolt és nagyon sok éjjel is nyitva van, meg mindig, mint hülyegyerek a Mikulásnak. Én mindig mindent elfelejtek, és az, hogy bármikor be tudom szerezni, az a Paradicsom. Meg tudok venni fagyit éjjel…nem szoktam, mert nem vagyok fagyis, de király érzés, hogy megtehetném. De zöldségesnél már voltam este 11kor, nagyon élveztem, azt játszottam, én vagyok az angolkirálynő, de nem az a Diana, mert az már nincs meg, hanem a mostani széria, a Kati.

Nagyra értékelem a lehetőségeket. Nagyon nagyra. Szeretem, hogy nem a nagymutter meglátogatása és az utána napokig tartó idegroham az egyetlen program vasárnapra vagy mittomén, mikorra. Nem vagyok kényszeres programlátogató, jókat döglök én otthon egymagam, de értékelem, hogy megtehetném és ez nagy szó. Van, mikor élek is a lehetőséggel. Sokan nem tudják, ez mekkora dolog pedig. Mármint hogy van választásod.

Csípem az embereket is, az otthoniakhoz képest barátságosabbak meg nyitottabbak. Lehet, az az oka, hogy a jó napot-kérem szépen-köszönöm szépen meg ehhez hasonló hívószavakra jobban reagálnak. De lehet más, nem tudom, én azt veszem észre, hogy nyitottabbak meg közvetlenebbek. Segítőkészek is, vannak ilyen vicces történeteim, mikor tanultam tömegközlekedni és halványlilám nem volt arról, hogy mi mire való. A lovon ugye nincs ajtónyitó gomb, meg nem mindenhol egyforma az az izé, amibe a jegyet kell dugni, cseles dolog ám ez. Én meg még nő is vagyok, szóval 2:0. De sok jószándékú ember van, meg lettek új cimboráim is azóta. Nagyon frusztráló volt, hogy Csabán ha a barátaimmal akartam dumálni, nagyjából csak online lehetett. Nem mintha most nem online értekeznék a barátaimmal nagyrészt, nade sokkal jobb gépen.

Szeretem a bkv-t is, teljesen jó.  Mindenki, aki mást mond menjen a picsába, vagy költözzön szépen Csabára vagy Gyulára, meg lehet nézni, milyen tutiság, mikor 45 percenként jár a busz, persze csúcsidőben, a menetidőt baszik betartani és ugyanannyi a vonaljegy, mint Pesten. Ez vonatkozik mind a 10 járatra, megyeszékhelyről beszélünk, kérem. Azzal a romantikus elképzeléssel, hogy kisebbek a távolságok és fasza dolog a bicajozás majd akkor tessék jelentkezni, ha hazabiciklizett a képzelgő két gyerekkel a város másik végéből decemberben, meg szakadó esőben, meg negyvenfokban, addig tessék kussolni. Kevés kivétellel egész normális állapotú járművek vannak, légkondival meg minden, állandóan jönnek és normális  a csatlakozás is. Néha álmodom arról a régi ikaruszról, amivel Gyulára jártam melóba, ezen a ponton megjegyzem, hogy akkor 14ezer forint volt a havibérletem. 13km van a két város között. Ez három éve is így volt. Szóval a bkv nagyon jó dolog. Én már csak tudom. Metrót nem csípem egyedül, bizarr dolog lemenni a föld alá, valahogy úgy vagyok vele, hogy amíg nem muszáj, addig nem mennék. Majd visznek a végén úgyis.

Szeretem azokat a betongyűrűket a fák körül, pont olyan, mint abban a mesekönyvben, a Mit látunk az utcán?-ba, amit kiskoromban sokat nézegettem. Nagyon érdekes volt, mert én ugyan rohadtul nem az láttam az utcán, ami abban volt, de a sci-fit mindig is szerettem. 

Néha komolyan megriadok, hogy alapvetően egy teljesen emberi lány vagyok, pedig az emberi szó pont úgy szitkozódásra való, mint az átlagos vagy a szoftverfejlesztő. 

Vannak még dolgok, bár ezek már nem képezik az összehasonlítás tárgyát. Szeretem a sajtot almával, ősszel kardigánban sétálni, mikor megy le a nap, könyvet olvasni evés közben, jó illatú szappanokat, meg nézni, ahogy kint vihar van. Most meg azt szeretem hinni, hogy ki tudok magamról alakítani egy árnyaltabb képet, még ha ezek a dolgok pont azok, amiket nem szívesen ismerek el.  

Ti esztek mákot Kolumbiában?

Tegnapi naiv kérdés kollégához, persze a mondat végére már mindenki röhögött: valóban, arrafelé gazdaságilag értelmesebb módon használják ezt az izét. Itthon van mák dögivel, győzzük megenni. Nekem a gyomrom fáj tőle, meg ritka gusztustalan is, ahogy kinéz, de nem zavar, már megszoktam, hogy az emberek minden szart a szájukba vesznek, pl sokan megeszik a tojást meg a tejbegrízt. 

Viszont ha már témánál vagyunk, soha nem gondoltam komolyabban, hogy a pokolba kívánom az összes drogos hippit, mint tegnap.

Istennek hála, vége A SZIGETNEK, bár én soha a büdös életben nem voltam a Hajógyárin, hülye a neve, nem tudom, merre van és nem is szeretném tudni. A cél nélkül mászkálunk a természetben nem az én műfajom,  ennyire urbánus körülmények között meg még külön röhej is. A szülőfalumban van olyan, hogy lombos gesztenyefasor, lehetett alatta jó szagban iskolába járni (Békéscsaba, Deák utca-google). Ez erre nincs, ha mindenki fejtetőre áll, akkor sincs, és nem is kell. Tele lennének a fák alter gesztenyerágó bölcsészekkel. Nem akarom.

Fesztiválokról már elmélkedtem.

A drogokkal alapvetően semmi bajom: nekem nem kell, emellett csinál mindenki, amit akar, főleg, hogy ahogy észrevettem, valaki minél ostobább, annál nagyobb késztetést érez arra, hogy mindent magába szuszakoljon, ez egyfajta természetes szelekció. Intettem én már embereket bölcsen, hogy figyeljék meg jobban az ok-okozati összefüggéseket, mert attól, hogy egy szutyok kis drogos vagy, még nem leszel Allan Poe, ahhoz meg, hogy a baromságodat toleráljam először kellene felmutatni valamit, sohasem fordítva.

Nem zavarják ezek a köreimet mert nincs is ilyen a köreimben. Vagyis tegnap mégis  a plafonig baszták az agyamat. Az egy dolog, hogy eltolunk egy vicces cigit, vagy megiszunk iksz egységnyi alkoholt, és persze, hogy szétcsapjuk az agyunkat meg nagyon okosak és viccesek és bolondok vagyunk, ezt lehet fesztivál szinten is, de miért nincs minden csapatban egy, azaz 1 példány, aki képes megmaradni a realitások talaján és odaszólni a többi agyhalottnak, hogy éppen orbitális faszságot fog elkövetni és megtiltja. Legyen arról szó, hogy -jobb esetben- valamelyik hídról ugrik egy szép csukafejet a Dunába, mert azt ott egye meg a fene, vagy hogy a társadalom más tagjait határozottan zavaró okosságot forgat a fejében. Ezt már nehezebben tolerálom.

Tegnapi iskolapélda: feltételezhetően valamelyik Nyugati téren hesszelő, húgyszagú anarchista punknak maradt még holland import füve, és innen hatalmas önigazolás bombariadót csinálni plázákban. Ezt nyilván főleg így A SZIGET után egy nappal mindenki vastagon leszarja. Én attól még nyugodtan pötyögök, hogy a Westendet lezárják, egyébként sem zavar, ha robban, mert nem sok ráhatásom van a dologra, akkor meg mit farcoljak.

Az már jobban idegesített, hogy a gyerek otthon pánikolt, hogy szintén bombariadó van, ráadásul a pecónktól 20 méterre. Azért lássuk be, ez már bosszantó. Most fizettem ki az albit, erre felrobban. Szóltam ugyan a gyereknek, hogy ne merje megpróbálni, mert ha meghal, megverem, ő meg szófogadó fajta. De azért mégis, idegesítő úgy dolgozni, hogy az ember nem tudja, mire menjen haza. Mert ugye, ha nincs már meg a pecó, minek rohanjak. Meg hány főre vegyem a vacsorát, kell-e macskakaja???

Nem fogják fel ezek a punkok, hogy mennyire stresszes így a nap. Nagyon remélem, ha hazaértek, jól elfenekelte őket az apjuk, esetleg szobafogságot is kaptak meg el lettek tiltva az Xboxtól.

Boldogabb lennék, ha mindenki maradna a mákostészta-zabálásnál és hagyna engem nyugton élni, az is biztos. 

szigetelés

Fesztiválozás van. Én már rég teszek az egészre, és hidegen hagy, ha betiltanak párat. Bár nem értem, ezzel az ozora-izével mi volt a baj, pont annyi nyamvadt hippi tapossa egymást halomra, mint az összes többin. Nem szeretnék kivételezni, így úgy általánosságban szólnék a fesztiválokról, mert azt sem tudom, egyáltalán milyenek vannak és nem is szeretném tudni. Ha tömeget akarok, arra ott a közlekedés, ami nekem pont elég mókaforrás. A drogokat nem csípem, sosem bírtam, amit próbáltam nem jött be, sörözni az erkélyen a legjobb, mert ott kuss van és kevesen akarnak megrépázni. De én lassan a nyugdíjas otthonokat nézegetem, és egyébként is, szerintem mindenki csináljon, amit akar. Igen, akár anarchiát is, csak engem hagyjanak békén.

A fesztiváltéma alapötlete a hatvanas évek óta ugyanaz: kinézünk valami ürügyet, hogy egy hétig totál leszedálva random emberekkel szexeljünk a természet lágy öliben.  Ezt nem lehet betiltani, az emberek már csak ilyenek. Én sem voltam különb, sőt, akkoriban ugyanolyan elbaszott garázszenekarnak számítottak ma már nagy nevek. Meg így én is csináltam érdekes dolgokat szabadtéren, mondjuk úgy.

Megpróbálom összefoglalni, nekem mi a bajom a fesztiválokkal.

1.       

      Drága. De nagyon.  És értelmetlenül. Bezzegazénidőmben Körös mellé nem kellett belépő, jó volt a Kőbányai és amúgy volt Tankcsapda. Úgy emlékszem, jó volt, legalábbis remélem.

2.      

      Zenekarok, hát, lőjenek le, de nekem fogalmam nincs, kik ezek a fellépők. De nagyon szórakoztató olvasni a plakátokat, némelyik néven akkorákat röhögök. Valami tiszteletet érdemelne persze az a szánalmas erőlködés, hogy annyira alternatívak legyünk,hogy az már közhelyes, de ezt majd megkapják a kis beszívott szarjankóktól.

3.      Igénytelen. Nem az a baj, gyermekeim, hogy kimegy a sok kicsi sátorral, hanem hogy a kis frissen érettségizett aranyoskislány valahonnan beszerez egy kinyúlt pólót és onnantól kezdve két sörtől ájultan hever egy hétig. Ezek egy idő után büdösek, bokáig áll tőlük a hányás a tusolóban és tele van (jó esetben) használt kottonnal a környékük, mert annak rendje és módja szerint páran rászállnak.

4.       Mindenki próbál nagyon hülye lenni, pl ilyen rózsaszín nyuszifülben meztelen seggel fel-alá futkosni. Nagyon eredeti és vicces, ja-francokat, szánalmas szarok ezek, akik nem tudnak a nullpontból már mivel kitörni és nem is fognak soha.

5.       Alkalmi szex, ez ugye default ilyen helyeken. Szerintem ez tökre rendben is van, bebaszunk aztán szúrunk a bokor alatt, megvan ennek a romantikája. De rettentően idegesít, mikor takonyrészeg kisfiúk magyaráznak nekem csővázas hátizsákkal és nem értik a nemet. Most nyilván, lássuk be, én is a fiatalabb korosztályt preferálom mondjuk egy tüzes hatvanas helyett, de az ilyen szakállas girhes izék, akik alultápláltak és valószínűleg mindenféle betegségeket terjesztenek, nem jöhetnek szóba. Az a stílus, hogy beletesznek valamit az italomba meg főleg nem tetszik, mert ennyi erővel fejbe is vághatna egy bottal a primitív őslénye. Az ilyeneket szívesen pofán vágom, puszta kézzel vagy bármi, közelembe eső tárggyal, csak utána még én magyarázkodhatok. Nem kell nekem a balhé.

6.       Drogok és pia. Ezt lehet tiltani, meg mittomén, nekem mindegy, én nem élek vele de nem is zavar, amíg nem kell a beállt gyerekeket ápolgatnom vagy mint említettem védeni a seggemet. Viszont lássuk be, egy csapat beállt majmot színjózanul elviselni vagy a nagyon mazochisták vagy a végtelenül ostobák privilégiuma.

Szóval én semmilyen zenei/kajálós/piálós fesztiválra nem megyek, mert egyszerűen nincs olyan, ami az én kedvemre való volna. De ez az én antiszociális személyiségemnek köszönhető. 

Mindenkinek jó mulatást. 

Én leszek a legeslegszebb

Így kellett döntenem, mert öreg vagyok, dagadt meg ilyenek. Legalábbis tuti énkép-zavarom van, amellett nagy a seggem. Kitaláltam, hogy leadok pár kilót, mert az nem ártathat. Először is rákészültem. Ha elhatározom, igen nagy önsanyargató bírok én lenni, és igazság szerint élvezem is. (Senki ne agyaljon feleslegesen a szexuális aberrációmról: igen)

De első körben összeolvastam egy csomó baromságot a fogyásról, mert rá kell készülni. Nézegettem sugárzó, karcsú nőket meg utánanéztem, hogy milyen napi fejadaggal élhető túl egy koncentrációs tábor. Csak hogy be tudjak lőni egy középértéket, mert magamat ismerve hajlamos vagyok mindent túlzásba vinni.

Megyek majd ilyen hiperszuper kezellllésre, ahogy öreganyám mondaná, majd beszámolok róla. Elvileg kifizetem és úgy lefogyok, hogy döbbenet. Látom én ebben a hatalmas parasztvakítást, de csakazért is akarom. A különböző kínzóeszközöket is magamon, lásd fentebb.

Eszköz mellé három hét szénhidrát mentes diéta és sport. (ezért mondom, hogy a lézerbigyó csak azért van, hogy legyen mire fogni a kínlódást: kifizettem, ha beledöglök is végigcsinálom) És beledöglés: rájöttem, hogy a kifli szénhidrát. Nagyon szeretem a tejfölös kiflit, de kiflivel, nem anélkül. Anélkül valahogy olyan más az egész. Arra is rájöttem, hogy a szénhidrát valószínűleg jó, ha meg kell vonni magamtól. Ahogy telik az idő, egyre jobb dolognak tűnik ez a szénizé, akármi is legyen az, nagyon szeretnék egy kiflit. Csak egy falatot. De kibírom.

Olvastam, hogy a céklalé jó a bőrnek. Na, mondom, fogyok is meg a bőröm is olyan lesz, mint a babapopsi, ezt a céklalevet nekem találták ki, idevele. Megiszom, lefekszem és reggel csodára ébredek. Karcsú vagyok és less rajtam gyári fotósopp. Majdnem. 

Először is: céklalevet én, az önveszélyes ugye csak fehér nadrágban nyitok ki. Egyébként ezt ajánlom mindenkinek, aki szereti a batikoltat. Én a fehér nadrágomat szerettem, meg is könnyeztem picit, de a célért mindent, vesszenek a rongyaim, majd amint gyönyörűvé válok, veszek szebbeket. Aztán megittam fél liter céklalevet, jóból sosem lehet elég. Minél többet iszok belőle, annál gyönyörűbb leszek. Kár, hogy nem vettem többet. Készültem lefeküdni, minél hamarabb elalszom, annál hamarabb látom a hatást (ezt hogy találtam ki, a bánat tudja, lehet az éhség).

Feküdtem. Egy darabig nyugodtan. Aztán rájöttem, hogy a szénhidrátok hiányoznak a gyomromból. Ennek hiányában nagyon gyorsan túl voltam a céklalé megemésztésén, rohantam is a vécére. Ott eltöltöttem némi időt, így picit kialvatlanul keltem, lehet ezért nem ragyogott a képem, mint a salamon töke, de nem adom fel. A cékla viszont nagyon megijesztett, egy darabig azt hittem, belső vérzésem van. Nem volt. Volt viszont egy pofás pizsamám…

Most feszülten figyelem magamat, ahogy fogyok és már kértem időpontot erre a lézeres dologra.