én vagyok a Tourinform rovat

Első körben szeretnék tisztázni valamit. Nem vagyok én kedves. Valamiért a fejem megtéveszti az embereket, mert azt hiszik, igen, pedig nagyon nem. Nem szeretem a kisgyerekeket, idegesítenek az öregek és gyűlölöm a pasikat, akik jó ötletnek tartják valami gejl ismerkedős szöveggel terhelni az agyamat. A kiskölkök a legkevesebb, megfigyeltem, mikor vigyáztam aprókra, hogy díjazzák, ha embernek nézem őket. Nálam meg embernek nézés van, mondtam a kis átkoknak, hogy hisztileáll, mert kiraklak a hóra lehűlni, ellenben tűnés pudingot főzni kedves édesanyádnak. ilyenkor van nagyszem, hogy ő azt nem tud, naaaa...mondom dehogyisnem, az előbb is milyen szépen hadonásztál fakanállal a tesód felé, menni fog az. A baráti szülők szeretnek bébiszitternek engem, bár én is hasonlóképpen éreznék.
Mamikákkal már nehezebb. És itt kezdődik a problémám. Mert ők is megtalálnak és kedveskislánynak tartanak, pedig engem a víz ver le tőlük. Direkt van ilyen életben tartó mp3-am fasza kis trash metallal, finom utalásképpen, hogy nem érdekel, mit teccik beszélni. Őket meg ez nem érdekli. Odajön és mesél. Kisunokáról, kutyáról, macskáról, gonosz szomszédasszonyról, szegény uráról. Olyan közhelyeket hallok néha, hogy folynak a könnyeim, előfordulhat, hogy ezt értik félre sokan.
Aztán a műtétek, ezek a mamák olyan kórokat túlélnek, nem is értem, miért szidja mindenki a magyar egészségügyet. Csípőből ráznak le magukról rákot, vesét, epét, szívet, protézist, pattanást meg amit akarok. De hogy meglegyen a hitele, képes a helyszínen felrántani a kis szvettert és megmutatni, mekkorát vágtak rajta, a cső meg még mindig ott van. Ezen a ponton megdermedek, hogy tejóvilág, még 20 perc a Nyugati, nincs Isten. Ezt is félreérti és nagyon büszke, mire képes ő. Hallgatni lenne képes, az kéne.

Elmesélek egy iskolapéldát, ami alapján meg lehet kérdezni, miért nem lettem birkapásztor. (esetleg érdemes lenne néznem szakirányú képzést)

Reggel a villamoson összefutok Noémivel, szóval tanúm van ám. Blahán benyögik, hogy utas van rosszul, nem megy tovább a jármű. Nézek szép nagy anime szemeimmel, hogy felőlem legyen rosszul, húzzák arrébb és haladjunk. Nem mindegy, hol van rosszul, pár méter már mindegy. Nem húzzák, nem megyünk. Állunk. Amennyire kedves vagyok, annyira vagyok született pesti, de ezt is mindig benézik. Sőt, azt hiszik, én vagyok a Tourinform, lehet bátran baromságokat kérdezni. Mondom, állunk Noémivel, szebb napokat várunk és megindul a tömeg. Rögtön nénje1 modell, szatyros verzió, csörtet oda hozzám, hogy messze van-e az Oktogon. Néz rám, hogy biztassam. Mondom, jah, szerintem rohadtul. Főleg gyalog. Tessék menni busz. De honnan. Jaj, mondom, onnan, ahonnan az éjszakai. Látom a fején, nincs nála kapcsolat a busz és az éjszaka között. Mutatom, CBA. Örül, elmegy arra. Én is örülök. Vagyis örülnék, de jön a karban tartott negyvenes rögvest. Indiai cucc, coelho, megszánom. Van annak elég baja. Az meg a Margit szigetre szeretne menni. Mondom oda én is, de ez van. Noémi akkor már néz, hogy miért engem találnak ezek be. Karom széttár, jelzem, hogy ez az én karmám, előző életemben nem voltam jó arc. Mondom neki, arra elindul, odaér. De ha már ő ott van, jön még egy, és a Batthyányi tér az hol van, tudom-e? Mert, lehet nyerni? Ez ilyen vetélkedő? De nem, csak emberbarátnak kell lenni. Metró, ott lebújik, végin kibújik. De ő földfelszíni közlekedést szeretne. Mondom MIT? szeretnél, most már legyen elég, tessék jegyet venni. És valaki kompetens személyt fárasztani. De az én vagyok. Olyan szinten, hogy a Keleti előtt még jópár éve, vonatról lepottyanva, hátizsákkal és papírral állok, de volt, aki odajött, hogy hol a mittoménmilyen utca. Egek, hát úgy nézek én ki, mint aki tudja????

Baksist fogok kérni. Vagy random mondok valamit, aztán valaki majd útba igazítja, pl a Tourinform.

hétfő

Próbálok adni pár jótanácsot, mert abban nagyon nagy vagyok, hogyan NE kezdjük a hétfőt.
a legokosabb volna persze fel sem kelni, de van, hogy ez nem opció.

Mesélek egy klassz kis negatív példát, így kéretik nem csinálni.

Úgy voltam vele, nem kell időben kelni, mert minek, lustálkodjunk nyugodtan. Így pont nem lesz idő arra, hogy megnézzem: nagyon nem lesz ám hatos villamos, majd csak a Corvin negyedtől. Ez nem nagy baj, imádom a meglepetéseket. El is gondolkodtam rajta egy darabig. Pont addig, amíg arra a következtetésre nem jutottam, hogy jó lenne immár kilépni. Ezt szó szerint meg is valósítottam, siettem, aztán megnéztem egész közelről a Boráros tér lépcsőzetét, jelentem, jól van és masszív. Most kivételesen nem okoztam sérülést magamnak (ezt vajon hogy csináltam) de a cipőm elszakadt. Teljesen. Hordhatatlanra. Most nem nagy baj az, mert a másik még megvan, de mégis dühítő. Megpróbáltam a helyszínen vérbeli cipésszé válni, nem sikerült, mert sokan néztek és ez zavar. Nyugodt és szelíd természetemből adódóan az első gondolatom az volt, hogy erősen megmutatom a kukának a lábbelit, de úgy, hogy csak csörög. Aztán vettem két mély levegőt, mert dolgozni kell, nincs kifogás meg rinyálás és idő van, szóval előre. Azon agyaltam, hogy vagy mezítláb megyek végig a körúton, ami elég laza, meg nekem nincs ellene kifogásom, de a dresszkódnak odapakolna a napszámos talpacska. Meg sokan félreértenék. Így a szakadt példányt magam előtt tartva elindultam. Ez ilyen pajzs módjára volt kitalálva, mert bárki gyorsan rájöhetett, hogy a nyomorultnak elszakadt a cipője, sej. Ha meg nem ment volna egyedül, és megkérdezték volna, hogy nem tán elszakadt a cipőm, sej, azon pillanatban egy hirtelen mozdulattal az arcukba csapok a csukával, csak hogy érezzék át a helyzetemet.
A kutyaszart, hányást meg minden mást tudom ám ignorálni, valahol punk maradtam, az üvegekre meg vigyáztam. Elég peckesen tudok vonulni, meg most kicsit örülök, hogy így lenyírattam a fél fejemről a szőrt, mert nem piszkáltak.
Melóhelyen szóltam, mert láttam a döbbent arcokat, hogy bezony, ez elszakadt oszt így jöttem, tán gond? Nekem nem szoktak nagyon nemet mondani, szóval bólogatás volt, hogy húdemilyenmár és hogy hihihi, most nekem jó, mert van indokom új cipőt venni.
Kézmozdulattal csendet kértem, szóltam, hogy vegyen cipőt a hóhér, majd szerzek ragasztót, aztán elvonultam lábmosni meg kávéért.

Azt javasolnám mindenkinek, hogy ezt így ne, ne szakadjon el a cipő meg nem kell arccal hasítani a betont, csak hogy időben legyünk. Fel kell kelni, kávé, mosdás, kakaóskalács vagy mi, amit az emberek reggel magukba gyömöszölnek. És mindig csak vidáman, lazán. Hol van még a hétvége, mikor bolondozni lehet.

egy

Röviden: lesz itt egy ilyen blog, közkívánatra. Nagyon vicces lesz, építő meg tanulságos.
Most azon gondolkodom, hogy emlegettem már, nem lesz kommentelés, mert nem. Nem igazán érdekel senki véleménye, jórészt úgyis baromságokat olvasnék, attól meg csak ideges és szomorú leszek. Majd csinálok valószínűleg egy emailcímet, ahol el lehet küldeni anyámba vagy lehet nekem szépeket írni, úgysem fogom elolvasni.
Akartam ilyen tematikát meg mindent, de ha előre tervezetten csinálom, sosem lesz itt semmi, így hát majd menet közben minden szépen kialakul, nem kell türelmetlenkedni.