klavia túra

Hát én aztán gyűlölök vásárolni. Meleg van, sok ember, ostoba arcok, ha megvan a kép. Az életem online zajlik, így mindent így imádok. Ne szólj hozzám, beírom, tudom, mi kell, visszaigazolod, kifizetem, idehozod, takarodj. Értékelni sem fogom, teszek rá.

Aztán beintet a jóég, beletoltam egy doboz sört a gépembe, nem örülök ennek, de megesett, meg mindegy is, mert egy gép van hármónkra, nem is értem, miért, mintha egy alsóneműt használnánk, tiszta 50es évek. Nem így akartam, csináltam kliensfiókot meg mindent, ami illik, de arról nem lehet egy csomó dolgot, én kerülöm a konfliktust, eddig jutottunk. Vennem kellett volna még pcket, majd hamarosan ez lesz. Lényeg, hogy ennek a régen általam setupolt csodának, ami mára virágtartó meg játék, elromlott a billentyűzete. Ha kiszárad is ragad meg mittomén.

Nekem a pötyögés fontos, nincs túl sok életem, így lefagytam, hogy nem tudok beszélni, telóról bepötyögni bármit büntetés, én meg nem vagyok az a fajta, aki befogja, így klavi nélkül fél emberré váltam.
Tominak nem tudtam írni, melóhelyen nem volt időm, szétesett az életem, száműztek a perifériára, azt hittem, hülyét rántok.

Szólok a gyermekemnek: drága magzatom, itt egy valag pénz, elmész média hülyeazértnemvagyok márktba, idehozod elibém. Rendelhetnék ugye online, de patt a helyzet, én meg nem akarom, már a nemzetibe is kiver a frász, hogy köszönnek.

Két hét vinnyogás után magam mentem a hangszálaimért, random a legközelebbi Boráros téren lévő izébe. ki volt írva, van alkatrész, vállalnak szerelést, ez a rész nem izgatott, volt négyes a nevükben, meg ez csak egy usb klavi, a buzirózsazín betűtől így eltekintettem. Bemegyek kifestve, smink, csinicucc, meló után. Odaálla kis Réka, hogy kéne egy kalvi usbe, most. Néz rám a fiú, mélyen soká bele a szemembe, két perc után szólok, hogy devane, magamban kívánom vissza az online alteregóságot. Mivel ugye szép vagyok, midazálat és ártalmatlan a fejem, szól, hogy angol billentyűzettel csak de ötezerért. Nézem az időt, mánégyóratíz, itt állok három perce, nem ez a menet, szerintem. Szólok finom udvariasan, hogy meg az anyád mit képzelt, mikor a világra szart te makákó, tisztázzuk már, ki a hülye. Jó, nem így igazából közöltem, hogy nem ékszer kell, csak egy klavi, magyar billentyűzettel, sürgősen.

Még mindig pislog a majom, hogy de olyan nincs. Én nem szeretek kifordulni és kukázni egyet a teccőben, így mélyen a szemébe nézve közöltm as it follows:
Mucika, lehet, hogy van a fejemen egy csomó kozmetikai cucc, de ettől nem lettem hülyébb, így toltam az IBM-nél, is, Így most tagolom, mit óhajtok. Egy klavit, magyar billentyűzettel, és némi tiszteletet. Szívesen elmagyarázom, miért sok 5 egy parifériáért, de nincs túl sok időm, és ha nem para, prezentálj egyet, vagy ha nincs mert szar a céged, mond ki a szót.

Volt pofája megkérdezni, milyen gépen ülök.
Mondom Zetoron, és itt befejeztük, ha van van, ha nincs nincs, nekem más dolgom is van, mint téged nézegetni, drága újdonsült barátom.

Hirtelen volt. Sok, olcsón, egérrel. Az nem tom, mire jó, a macska sem érdeklődik iránta, pedig a gugli szerint a macsak szereti az egereket.
Mindig tudtam, hogy a cicáim furák.
És még magyar is.
Huh, nyugalmam van végre. Soha többé nem veszek semmit csak online.

PS: NEM vagyok geek.

Miért nem vagyok szarházi

Sok minden voltam én már világ életemben, meg lehet kérdezni az exeimet, de pár dologtól elhatárolódok. Egyszerűség kevéért lista lentebb,

1. Nem vagyok rasszista. Nem zavarnak a segélyen élő naplopó senkiháziak, teljesen mindegy, milyen színű a bőrük. Felőlem lophatnak is. Hogy zavarna egy csapat olyan szerencsétlen, akiknek a mekis sajtburger mislenes menü? Megértem őket, a tescós parizerhez képest nagyon jó. Tré lehet, ha elfogy a segély, és nem, nem zavar, hogy az én adómból élnek. Nem zavar, ha tőlem lopnak, mert nekem minden pótolható, az ő szánalmas és kilátástalan ki életük meg úgyis ugyanolyan marad. Én elmegyek a tengerparta, nekik már az élmény, ha egy plázában szelfiznek azzal a telefonnal, amit tőlem loptak. Már ha fel tudják tölteni, mert az élet igazságos, és nem sok észt adott nekik, különben nagyon szomorúak lennének magukra nézve. Nem zavar, ha úgy viselkednek nyílvános helyeken, mit a bazári majmok, úgyis unom a bkv-t. Nem zavar, hogy úgy öltöznek, hogy röhögőgörcsöt kapok tőlük, a neon színű érmeksztől meg régebben a zöld öltöny-fekete nadrág-fehér zokni-makkoscipő kombótól. Megnevettetnek. Másra nem jók, de viccesek, meg persze fiatalabb példányokat óvatosan meg lehet öt forintért baszni, akinke erre van igénye.

2. Nem vagyok ageista. tök jó arc volt öregnyám, világi beszólásokkal, életre szóló jótanácsokkal mint "ne basszál a tarlón, csillagos egem, mert feltöri a seggedet". Szeretem,mikor az idősek csak azért kelnek korán, hogy a tömegközlekedésen állva szónokolva megosszák élettapasztalatukat a fiatalabb generációval. Nem félreérteni, nem attól félnek, hogy ha nem kelnek fel időben, már nem kelnek fel soha többé. Fontos és hasznos tagjai a társadalomnak, szavaznak arra a politikusra, kinek olyan szép, barna szeme van,mint a kisonokának. Ők azok, akik felépítették és helyzetbe hozták a jelenlegi generációt, saját kis kezükkel lopták a házukhoz az alapanyagot és szorgalmasan nem csináltak semmit napi nyolc órában, hogy most együttérzően kérdezgethessék: hát te csak ülsz az előtt a gép előtt, mibe fáradnál el? Miattuk akartam egy időben patológus lenni. Jó érzés, hogy törődnek veled, figyelik, időben érsz-e haza és segítő szándékú tanácsokkal látnak el. Megtehetik. A legtöbb minimum egy agyrákot élt túl fokhagymakapszulával meg a csodálatosember dr. Lófaszjóskával, aki belgyógyász, igaz, odaadja neki önként a fél havi nyugdíját, de az mindenre tud placebót felírni. Placebót meg csak nagyon sok pénzért adnak. És nem akárkinek.

Mivel sok minden nem zavar még, fejezetekben folytatom, nem kell egyszerre sokat olvasni. Jó arc vagyok.

Régi nyár

Néha nem jutok el nyaralni. Jó soha nem jutok el, mert mindig kell a pénz, munkahelyet váltok, baromkodok, baszottul nincs életem, amúgy sincsen. Már ennyi idősen fel is adtam, hogy lesz. De vannak emlékeim, mikor még nem így volt és ez szép.

Ez nem önsajnálat, mindig azt gondoltam, jó tapasztalt vénasszony leszek, aki nem csak hímezni tud. Rajta vagyok és jól csinálom. Majd lesznek anekdoták az unokáknak.
De térjünk a lényegre, voltam én is szabad és fiatal.

Siófokon hédereltünk haverokkal, remek volt. Legalábbis amire emlékszem, az remek volt. Ha időrendi sorrenben gondolom végig, csak egy átlagos nyaralásos történet lenne. Képekben sokkal tökéletesebb, van benne kiskocsma, kis német juhász, aki már napi szinten várt, főtt kukorica, hogy egy hét alatt nem mentem bele az ótvaros Balatonba(tudom, fejlövés, nem sokszor voltam ott gyerekként sem, nem szerettük, így nálam nincs olyan, hogy szoc Balcsi feeling, én csak a büdös vizet látom röhelyesen drága büfékkel). Volt Hawaii Diszkó and Pub, amin azóta is szakadok, be akartam menni, de a haverok lebeszéltek, mert ismertek és mert pontosan tudták, mennyire imádom provokálni a nép egyszerű polgárait.
Sikerült azért, persze, nekem mindig sikerül.

Emlékszem, kedvenc barátom nagyfiú akart lenni és mindenkinek fizetett az Ezüstparton, aztán persze majdnem elájult, mikor meglátta csórikám a számlát, de nyelt kettőt és állta. Én nem bírom az ilyesmit, mindig megfájdul a fejem az igazságtalanságtól, hát össze is pakoltunk egy nívósabb pohárkészletet kiskancsóval neki, hogy kompenzáljuk az átbaszást, úgysem akartunk ott újra megfordulni. Aztán mégis sikerült: az élet vicces, de nem hiszem, hogy a tulaj ugyanaz volt vagy hogy vélt-e összefüggést a bakancsos-hátizsákos kislány meg az angolkosztümös sokkülföldivel repiebéden részt vevő hölgy között. Azért eltettem még egy csészét akkor is, szeretem a hagyományokat.

Emlékeszem a Tengerész nevű gyönyörű helyre, mikor unalmamban kitaláltam, hogy elmegyek megkeresni azt a vizet, és már keztem unni a sétát. Ezt találtam, bementem és mondtam, hogy csókolom, én szeretném tudni, hol van a Balaton. A cicnér ki is mutatott az ablakon, hogy ez mind az. Én meg is örültem neki, kértem egy gin tonikot aztán tojtam a vízre.

Alkoholt szereztünk be, az kell, mert anélkül sosem leszünk olyan viccesek, házipálinka nélkül például betaláltam az ajtón, azzal együtt segítséggel is szűk volt a keret. Gondolkoztam is reggel, hogy mekkora ívben pakolnak ki minket a szállásról, mert volt némi rendetlenség a szobában, illetve rémlett, hogy mi ugyan erősen kedveljük a Metallicát, akár hajnak háromkor is max hangerőn, de nem tudni ehhez hogy állnak hozzá a tulajék. Aztán csak annyi volt reggel, amit hallottam, hogy "csendesen, mert a kislányok alszanak".

Említett barátom, akit manapság popnyelven bff-nek hívhatnánk, én maradnék a Zolinál, pedig mindent megtett, hogy a nívós társaságunk fényét kiemelje a kozmoszon kívülre. Mikor realizálta, hogy nem teljesen józan már, nincs világos és már csak ő fürdik egyedül a Balatonban közel s távol, okosan el is indult a szállás felé. Hajnaltájt meg is érkezett, kulcs nélkül, egy szál vizes fürdőnadrágban. Mivel alapvetően végtelenül udvarias és jól nevelt fiatalember, csendesen megpróbált átmászni a kerítésen, senkit nem zavarva, szállásra lopakodva. Mivel ahogy akkoriban keletkezett szakzsargon szerint síkmárványmerevseggpicsarészeg volt, ez egészen addig a pontig realizálódott, amig a kerítés tetejére nem ért, aztán ő hangosan puffant a földön, a nadrágja viszont valami dacból nem akart ebben részt venni és ott maradt a kerítés tetején. Szerencsére a zajra nem ébredt fel senki, ha nem számítjuk a háziak 15 éves lányát. Azóta is eszembe jut vajon milyen irányban befolyásolta az életét az az élmény, hogy hajnalban egy meztelen férfi nézett vele farkasszemet az udvarukon. Az affér ugyan köztük maradt, de valamilyen okból onnantól mintha kerülték volna egymást.

Tulajdonképpen picit szeparálódtunk, Zoli meg én, így aztán a ténylegesen az történt, hogy találtunk egy kiskocsmát, ahova fröccsözni jártunk a parton, ettünk kukoricát, játszottunk a helyi kiskutyával és rengeteget dumáltunk.
Emlékszem arra a reggelre is, mikor le kellett lépnem, még mindenki aludt, cimbora elköszönt és adott egy üveg ücsit az útra. Volt abban a hajnalban valami melankólikus, mint mindig, mikor éppen elköszön a nyár. Akkor ezzel együtt valami más is elment abba az országba, amit fiatalkornak hívnak, minden hülyeségével, világfájdalmával, lehetőségével és szabadságával.

Persze aztán még volt pár jó hónap, mindenre félkészülve az 1999-2000es év Szilveszterét még átmulattuk egy szanálásra váró temető csőszházában, ezzel a társasággal, mondván nem lehet sosem tudni. Még voltak vicces hajnali nagyon részegen előadott himuszos-farkasordítós happeningek a srácok előadásában, emlegetett cimborámat is belepte a hó, amig eszembe nem jutott hogy húbasszameg, ez meg a villamosmegállóban vár engem, a fene vigye az offline világot, aztán ezeknek vége lett, másmilyenek lettek a nyaralások, megöregedtem, elkényelmesedtem.
Most is azon filózok éppen, hogy mindennek meg kellett történnie és jó volt ez így, de szűk már ez így rám, mint egy régi kabát.

rozéfröccs erkélyen nem teraszon

Én egy rettentő konvencionális lány vagyok és mindig keresem az élet értelmét. Valószínűleg soha nem fogom megtalálni, mert az kevés, hogy itt hesszelek Csepelen és mélázgatok. Ki kéne mozdulni a sok emberek közé, azok tutira meg tudnák nekem mondani, hogyan is kéne helyesen. Mert én helytelenül csinálom, különben működne.

Szóval ördögi logikámmal kifejtettem, hogy ha lemennék a másodikról megtudnám, hogyan lehetnék boldog, elégedett és sikeres, nem ilyen elcseszett, bizonytalan kis valaki. Most könnyű a dolog, mert minden boldog ember egy teraszon ül, kint a zöldben, vagy a belvárosban, de teraszon. Ez alap. Hánemtom, kivittem már a konyhaszéket az erkélyre, de nekem nem lett jobb. Meglátjuk.

Aztán ugye issza a fröccsöt. Rozét mert azt. Ezt valaki megmagyarázza nekem, meghálálom. Van egy idétlen színű valami, amihez még vizet adnak, ugye és ezt issza az istenadta nép. Teraszon.
Nekem erről mindig az a lötty jut az eszembe, amit a Regős Bendegúz Szabadidőközpontban mértek hajnal egy után a beszívott tagoknak és aminek a tartalma pont az volt, ami a pultra kifolyt. Valamit már akkor is elszarhattam, mert én ugyan ki nem bírtam állni azt a helyet, pedig elég pop volt. Egy dolgot szerettem, azt elnézegettem órákig: valami vedlett állatbőr volt felszegezve a falra ami alá egy marka odaírta filccel, "Bundás, a stabil". Akárki tette oda, azt az embert azóta is mélységesen tisztelem, bár személyesen soha nem volt hozzá szerencsém.

De térjünk csak vissza a fröccsre. Szóval ott ülsz a haverokkal és iszod. Ez olvasatomban még mindig humánusabb, mint a közös vacsora. Biztosan vannak szép szerelmek, meg barátságok amelyek együttes pörköltzabálás alatt születtek, én elhatárolódok. Akkor inkább igyunk meg egy valamit. Igyuk órákig. Vegyünk egy "macit" (MI a bánatos isten fasza az a macifröccs, miért maci??? miért nem bivaly vagy pingvin?) és üljünk mellette órákig.
Lehet is, mert annyi idő alatt csak kiöntögetjük óvatosan az ikeás terasznövényekre, mikor senki sem látja, hogy nem bírjuk meginni ezt a szart. Egyre szorosabb összefüggést látok a terasz meg a lőre között. Ember ilyet otthon magával nem csinál, hát normál esetben ilyen meleg nyárban még gatyát se nagyon vesz, nem hogy ilyet iszogasson.

És a lényeg: termelői bor, mint a kézműves sör. Mert azt kell inni. Villányit meg öh....ki tudnék ide guglizni magyar bortermelő vidékeket, de nem ez a számít. Ennek kultúrája van.
(Édes Istenem, add most a számlámra annak a macilötty mennyiségnek az árát, amit kannásból mértek az idén a sok sznob makákóra, akarok egy plazmatévét. Meg egy kis kertes házat. Mondjuk Budán.)

Természetesen fesztivál is van erre, mint minden másra, de erről már szóltam. Egyelőre az a tervem, hogy csatlakozok egy ilyen megvilágosodottan boldog társasághoz és megfigyelem, mitől boldogok. A fröccstől tuti nem. És ha nem fojtom meg őket egy szép kockás bölcsészsállal talán okosabb leszek.
Csak a meccsek végét várom, az összesét. na, hát a mecssrajongó lányokról majd még értekezek, ez külön szófosást kíván, a kölcsönpólós egy sörtől beállt és lehányt tizenéves gumirokkerek után ők a kedvenceim. Addig ilyen tudatlan szerencsétlen maradok, vágjátok, panel, kinyúlt póló, dobozos sör. Csak én.

imádott kiskutyám emlékéreM

Ámulattal szólnék a kiskutyákról. Meg azoknak a tartóiról. Elnézést, gazdijáról, anyucijáról, milófütty. 

Végeztem egy megfigyelést, ami szerint a fővárosban űberkedves emberek laknak. Ezt abból látom, hogy lelkesen rohangálnak fel-alá olyan ronda korcsokkal, amelyeket jobb érzésű vidéki ember könyörületből ütött volna agyon. De itt tartják őket és elviszik a legelképesztőbb helyekre. Például be a lakásba. Ilyen nagy, bazi, hordószerű kutyák fogpiszkáló lábbakkal ott laknak a belvárosban. Lakásban, mint az emberek. Fűre szerintem utoljára a szilveszteri házibuliban léptek.

De a kutya boldog. Ezt speciel a gazdája mondja, akinek a kutyifutyi a mindene, gyereke, társa, akármi, de ebbe nem szeretnék belegondolni jobban.

Most nem az, nekem sincs életem, a családom is online létezik, de csak most döbbentem rá, hogy mennyiben megváltozna minden, ha befogadnék egy korcsot. Ha azt az összeget, amit ki akarok éppen fizetni a szolgáltatómnak, (mert ugye kiszámoltam, hogy ha beszerzek egy routert lassú lesz a 25ös net, ezek a kapitalisták meg csak pénzért bővítenek) beinvesztálom egy kutyába, sokkal jobb ember leszek. 

Megmentek egy életet, ami egyébként teljesen feleslegesen került a világra és a természet nem egészen a panelsorsot szánta neki, de én nagyobb vagyok, mint az a biológia.

Első lépésként kimegyek egy menhelyre, mert nem ér ám egy pofás szobakutyát venni, ami esetleg még lakáskompatibilis, mert attól csak karmapusztító fogyasztó szardarab vagyok. Nem, én kiválasztom a legbetegebb, legocsmányabb, legszánalomraméltóbb kutyát, lehetőleg már nagyobbacskát és hazaviszem. Ahol majd boldog lesz a büdös döge, mert én azt mondom neki.

Már párásodik is a szemem a saját jóságomtól. Mert jó embernek lenni jó. És ezt majd mindenki látni fogja. Konkrétan az orrukat nyomom a jóságomba bele, hehe.

Elmesélem minden szomszédomnak, ismerősömnek, eddigi barátomnak, hogy Csulika (így neveztem el) mi mindenen ment keresztül (mégis, vajon min? volt egy hete, amíg szopott, aztán a menhelyen tápoltatták én meg elhoztam- ebben a mesében az utóbbi a legnagyobb kibaszás, de majd kikerekítem valahogy). 

Posztolok róla fotókat orrba-szájba, könnyfakasztó idézetekkel a szeretetről, mert ha már egy normális embert nem tudok magma mellé, majd a kutyám az szeret, különben nem kap enni. Egyszerű is lenne az élet, ha partnereket is csak így haza lehetne vinni pórázon aztán ülfekszikkussol (mennyi egy router?)és még hálás is. Mennyivel jobb is a kutya, mennyivel hűségesebb, nem mintha lenne más választása, mert ha nem, hát úgy vágom ki Szigetszentmiklós határában, hogy csak úgy csörög és kerítek másikat.

Azonnal szakértő és lelkes aktivista leszek, mert szegény meggyötört lelkű ebemet nem kell fegyelmezni, szenvedett az már eleget. Hadd ugasson végre, szarjon bárhová, feküdjön az ágyamba, nyaljon képen, hisz az olyan cukiság. Mert általam lesz jobb az ő élete én pedig mindenhatóként uralkodom felette és gondoskodom róla, ámen. 

Már most lenézem azokat akik udvaron tartják a kutyulit, a kegyetlen disznók, őket kellene kirakni két fokban, sokkal jobb Csulikának két négyzetméteren.

Megnézem azt is, mit eszik egy ilyen állat, én hülye, eddig azt hittem maradékot meg csontot, de közben meg nem is. Jó sokban van, a fene vinné el, főleg, hogy Csulika lesz úgy 25 kg első körben, aztán majd elhízik a mozgáshiánytól, mert menjen le vele a fene tél közepén, de úgy cuki, ha husi, mert olyan rossz élete volt.

Akik eddig jártak hozzám, jöhetnek ezután is, bár ez kb kimerül a tulajom havonkénti látogatásában, de vendégszerető ember vagyok, most már így gazdiként is. Azt meg tűrje mindenki, hogy Csulika szőrével van borítva a ház, a dög az ágyon fekszik, összenyalja a vendéget, megeszi a cipőjét és a nadrágjába keni a taknyát, mert aki engem szeret, az a kutyámat is szereti. Majd elválik, ki az igaz barát. Nem lehetne szabad évtizedes jóviszonyt megszakítani, csak mert Csulika beleevett a vacsorába, sokkal tisztább annak a szája, mint sok emberéé.

Nyáron velem jönne a Duna-partra, belemenne a vízbe mert az bájos és szeretem az ázott kutyaszőr szagát magamon meg a lakásomban is. A buszon meg tűrjék el, mégsem gyalogolhatok több megállót.

Átfuttattam magamban a kutyatartás minden örömét, de rájöttem, hogy még tanulnom kell akklimatizálódni Budapesthez, csak suttyó vidéki maradtam, mert ha Csulika elrágná a LAN kábelt, kivágnám a másodikról, márpedig Csulika elrágná. 

Dolgoznom kell még jó ember magamon. És nincs összefüggés, hogy a szolgáltatóm nemrég hívott egy kedvezőnek nevezhető díjcsomaggal  bővítés esetén. 

“mindenkinek megvan a maga perverzitása”

Ez így olyan feedback-féle lesz, amit azokra a visszajelzésekre kaptam, amit a Szürke ötven árnyalatáról írtam. Magyarán: voltak, akik nekem siránkoztak, hogy tele van a világ beteg, aberrált példányokkal. Ja, biztos. De egyrészt én erről nem tehetek, másrészt meg ahogy már megfogalmaztam párszor, nekem aztán jóformán mindegy, ki mit csinál. Beteg dolog más seggével foglalkozni, az az igazán dilis.

Így a fenti gyönyörű és mély bölcsességet szánnám válaszul, ami Dóri barátnőm tanítása.

Az, hogy Grey milyen meg hogy néz ki, amitől vonzó, tudja a fene. Erről is értekeztek, hogy nyilván ezért van oda érte a kislány. Részemről a férfi a mázsánál kezdődik, kisebb példányokat visszaviszek oda, ahol találtam, hátha az anyjuk még értük megy. Nem akarok olyat az ágyamba, akire ha ráfekszek, félő meghal, reggel meg úgy kell kirázzam a cihából. De ez szubjektív. Lehet, Grey jól néz ki. 

Mármost azon a tézisen, hogy vegetatív és baromi ostoba emberek vállalnak le szado-mazót azért én kicsit fennakadtam. Mindenkinek megvan a maga kapcsolódó személyisége, Én szeretek olvasni, zenét hallgatni, kirándulni és szörfözni az interneten. Is.  Most a szórend miatt nem lövöm magma fejbe, vagy nem megyek el bűnbánatot tartani Jászapátiba, bárhol legyen is az. És más miatt sem.

Hoznék azért mély tisztelettel a sok magát művelt polgárnak vallani akaróknak pár példát, hogy ezt igencsak benézték. Bár tiszteletreméltó dolog könyvel legyezgetni magunkat a nagy melegben, ne csak a díszkötéses összeseket rakjuk már fel otthon porfogónak. Jól mutat, de a butaságra nem mentség. (most abba nem mennék bele, hogy nem minden irodalom, amit papírra nyomtatnak, mert ott vannak a bizerba-címkék meg ilyen noném arcok gyújtósnak valói is)

Ha esetleg nem csak a szemmagasságban lévő könyvespolcokat meg a középiskolás szöveggyűjteményt kémleljük, rengeteg fasza bizonyítékot találunk arra, hogy nagy közönségkedvencek pont olyan aberrált szarok, mint akiktől a közönség irtózik.

Most így el lehet kezdeni sokkolni olyanokkal, hogy Oscar Wilde úgy volt meleg, ahogy volt és eléggé bejött neki az unokatesója, csóró de Sade márkit meg dilinyósnak tartották, pedig ma inkább tényfeltáró riporter lenne az Indexnél. Ezeket ők maguk is levállalták, meg rá is tettek egy lapáttal, valamiféle ösztönből jövő pr miatt. 

Ady Bandi bácsi példának okáért egy ritka nagy barom volt, lehet, ezért majd jól lelőnek, de nem volt az egy jó ember. Én csípem a költészetét, jó, annyira nem, mert úgy epigon, ahogy illik, de tételezzük fel, hogy borús óráimon olvasgatom. Hatvany írt róla egy egész jó életrajzi művet, miután egy rakat pénzébe volt Bandika -így utolsó bőrnek. Nem tudom, az a csóró kis színésznő, akinek jó kritikáért feküdnie kellett, mennyire értékelte a költészetet, de legyen ez az ő baja. Azon azért elég jót röhögtem, hogy koszorús nagy költőnknek még rátett egy lapáttal az, hogy upsz, tuti szifiliszes leszek. Ez tök egészséges hozzáállás, és még gyerekek is olvasnak tőle, pfej. Hatvany könyve meg hozzáférhető, terítőnehezéknek is jó, mert vastag, de talán el kellene olvasni. Nem rossz dolog az.

Másik nagy cimborám József Attila, akit szintén illik imádni, az a véleményem, hogy én végig a vonatnak szurkoltam meg mindegy. Pár szakadárbölcsész ismerősömmel már végigrágtuk, hogy mennyire jellemző a "Mama" keletkezéstörténetét a mai formában lenyomni a nép torkán, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy barátunk akkor tudott csak elélvezni, ha közben az anyjára gondolt, vagy előtte megverte a nőt. Ennek oka, hogy mikor szerető és gondoskodó édesanyja egyszer a szart verte ki belőle, utána rosszul lett, kiderült hogy beteg és meghalt ahogy illik, Attilának meg el nem múló lelkifurdalása lett. Ez is benne van  a naplójában, nem olyan 3/3as tény ez, amit ne tudnánk, csak mivel nem kötelező olvasmány meg nem Márai így a minek kategóriába csúszik.

Mindezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy igen, ez egy ilyen beteg arcokkal benépesített világ, akik attól még lehetnek zseniálisak, itt vagyok én is, ugye. Nem ez a nagy baj, hanem az az álszent hozzáállás, hogy tényeket letagadva próbáljuk meg elhozni itten a szépújvilágot. Esküszöm, a legtöbben nem kérnék, mert unalmas lenne. A tények makacs dolgok tudnak lenni, az meg nem más hibája, hogy sok nyárspolgár nem akarja tudomásul venni a valóságot akkor sem, ha az mögéjük áll és seggbe rúgja őket. 

És ez egyedül az ő hibájuk.

  

Szentisten, mit egyek?

Ünnepi szezon végén végre olvashatok ehetetlen és baromi drága kajákról recepteket, amiket nyilván ha rohadás sok pénzem lenne unalomból megcsinálnék és kitolásból a csöveseknek adnék, mert mért szarnak a lépcsőház elé.

Azon agyalok, hogy össze kéne szedni ilyen korrekt kis recepteket, ami olyan összetevőket tartalmaz, aminek ki tudom mondani a nevét és nem kerül félhavi fizetésembe. Ja, és azért lehessen megenni. Az ilyen bioizékben nem hiszek, de az öt kiló rántástól is hajlamos vagyok gyomorpanaszokkal elfordulni. Höhö, egyszer szedtünk össze hipergusztustalan fantáziakajákat, azt hiszem, a zsírfőzelék nyert.

Élelmiszeripari termékek fincsi összetevőit már fejtegettem, a kecsapban a taknyos papírzsebkendő nyomokban simán előfordulhat, de ebbe nagyon nem szoktam belegondolni.

Vegyük ugye a legegyszerűbb összetevőket, az a kurkumába pácolt avokádót, ami alap minden háztartásban. Nálam speciel a só az, ami alap, de tételezzük fel, hogy kóstoltam már avokádót (nem). Ehhez dió kell, mert az avokádóhoz dió kell. (szerintem meg szemeteszsák) Roppant egyszerű, csak rá kell szórni, adni hozzá kövirózsaecetet, ami szintén alap, mert olyan sok mindenhez jó. Az egész család boldog lesz, mert finom és negatív kalóriás. Ez nagyon jó, mert kalória nem kell, az csúnya dolog. Mindenki imádni fogja. (nem fogja, a gyerek a tejbegrízt fogja imádni, a felnőttek meg a hagymás rostélyost)

Néha veszem a fáradságot és kiguglizom, hogy mi a bánat lehet az az alapösszetevő, de általában  már ez elveszi az életkedvemet. Nem azért, mert nem vagyok nyitott új dolgokra, sok mindent kipróbáltam és használok, de csak azért, mert valami drága, egzotikus neve van és nem beszerezhető még nem fogom szeretni, főleg, ha hányás íze van.

Ha a boltban szembeköszön, megnézem a cikkszámát(árát) és röhögök. A legtöbb esetben nem vennék belőle, főleg nem konténerszámra. Nem az a tudomány, mikor a vanból csinál kaját az ember.

Nem vagyok fajparaszt, nem szeretem a szalonnát, mert zsírdarabot rágcsálni meredek dolog, és fenntartásaim vannak azokkal az ételekkel szemben, amit kézzel kell megfogni, hogy az arcomba toljam. Nem jó dolog megfogni kaját.

A középút az lenne, ami árban, összetevőben és elkészítési időben elfogadható. Valahogy úgy, ahogy -ellenállva minden trendi főzőoldalnak-otthon is próbálok főzni.

Láss csodát, mit találok, receptek a la spanyolviasz. Némiképpen szíven ütött az a felismerés, hogy emberek élnek nyomorúságos sorsuk terhét cipelve, mert csak most értesülnek arról, hogy létezik pl a salátafőzelék. (én minden főzeléket imádok, ez és a szociopata itsekkel való haverkodás régi aberrációm, de valami maradjon már nekem is) Meg vannak olyanok, hogy almáslepény. (nem, nem kibaszott pite, lepény)

Nutellát kenyérre kenni valami hihetetlen meredek dolog, de ha így, hát így. Szendvicskrémeket viszont baromi változatosan lehet csinálni és egyszerűen. Melegen is jó. Méltatlanul háttérbe szorult.

Zöldségekből meg elég finom fasírtokat lehet csinálni.

Van ilyen müzli is, hát a fene ott egye meg azt a valamit. Nem hiszem el, hogy elég reggelire, nekem úgy tűnik, víz helyett is kevés. Tarhonyát viszont legjobb dolog hideg tejjel felönteni és megenni, ezt sem ismeri nagyon senki, pedig én élnék rajta.

Most úgy is szezon utáni méregtelenítés van. (elfogyott a pénzem és üres teát tudok csak inni, ezt léböjtkúrának neveztem el, mint a felső tízezer)Erről még esik szó, mert a legbiztosabb fogyókúra úgyis az üres pénztárca, akkor lehet nyugodtan érezni a késztetést süteményzabálásra, mert nem fogod tudni megvenni, hehe.

Tök komolyra fordítva a szót, új év, új baromság alapon visszatértem ahhoz a tervemhez, hogy tuticsinos legyek, bár a születési súlyomat nem szeretném visszanyerni, de vadászom a normális recepteket ennek megvalósításához. Nem kérem a dumát, hogy emeljem meg a seggem és mozogjak, mert azt csinálom magamtól. Ha jutok valamire, majd csinálok folyamatábrát,  az evéshez való hozzáállásomat vázoltam fent. Esetleg kiadok erről egy könyvet (nem) és jól meggazdagszom .(lehet, de nem ebből) 

Szürke Ötven Nyalat közkívánatra

Most nem megyek bele, hogy ez a műpornó mekkora fos és hogy különb amatőr írásokat tudok, linket meg szándékosan nem tolok ide, mert csak elvonná a figyelmet.

Mivel többen kérdték a véleményemet, szeretném megerősíteni, hogy igen, szánalmasnak tartom, hogy háziasszonyok erre masztiznak a lazán és nagyonmenőn titkokban a teszkó bevásárlókosarába csempészett varga pincészetes lőre mellett. Bár ez az a kategória, aki brazil szappanoperákra is, amíg apuci betolja  a kisfröcccsöt meccs után a sarki borozóban.

Valószínűleg ebből a családmodellből kiindulva lett ez a valami siker, meg attól, hogy titokban lehet vihogva olvasni, mint 10 évesen a mittoménmit, amit akkoriban olvasnak emberek. Borzasztó egyszerű pedig, ha álszenteskedés nélkül levállalja az ember, hogy a legtöbb nő bezony azt szereti, ha rendesen vízszintesbe vágják, úgy minden különösebb nyalogatás meg felesleges taperolás nélkül.

Most így elolvastam ezt az írást, nem okozott különösebb traumát. Néhány párbeszéden visítva röhögtem, ami nem túl korrekt, mert adott helyzetben hordok én is össze faszságokat. Az a Grey gyerek valóban egy orbitális görény némi romantikus színezettel, de pont azt adja, amire az unatkozó menyecskék vágynak. Tökéletes irányítás, aminek a másik oldala a biztonságérzet meg a tökéletes bizalom. Az egész kikötözős mókának ez az alapja, ezért jó téma, hogy a bácsi csinál veled, amit akar. Nem elhanyagolható módon a fazon az anyagi és érzelmi biztonság frontján is toppon van, nem tudom, apuka a fröccsével a háromból melyiket tudja lobogtatni.

Ez teljesen klasszul legyezgeti ugye ember lányának női oldalát. Igaz, hogy a fazon megmondja, mit csinálj, de ha jó kislány vagy, meg is adja, amit akarsz. Most őszintén, melyik slampos háziasszony nem szeretne egy gazdag, jóképű menőfazon kurvája lenni nem apróért.

Fantáziaszinten ez el is megy, én Muad Deebre moccantam kislányként. Ami miatt a kurva kurva marad és amiért én jómagam, noha nem ellenzem az efféle szórakozást, de letépném Grey fiú fülét az pont az, hogy kinyírja a női oldalamnak azt a részét, amitől a kurvaságot kapcsolatnak lehetne nevezni, ergo nem hagyja, hogy gondoskodjanak róla, nem mutat gyengeséget, nincs szüksége a macára. 

Nem vagyok éppen egy naiv idealista, de ez baromi gyorsan vezetne oda, hogy nem függőséget éreznék a tag iránt, hanem méla undort. 

Az írónő karmolászott valamit amivel ezt megpróbálta idealizálni, szerintem teljesen idétlenül. Maga a viszony totál beteg, lehetett volna egy űberfasza dráma, kár, hogy nem lett az, mert így nem lett semmi, csak boralátét. 

Közhelyszerűen összefoglalva, ez kell az egyszerűbb rétegnek. Van persze az a kategória, mikor a ponyva és a szépirodalom között vékony a határ, gondolok itt Kunderára, aki szerintem dögunalmas, de mégis. Na, ez NEM az a szint. Nagyon nem. Pornónak meg irodalomnak vacak, de egyszerű, mint a fakocka és nem fáj az olvasónak.