Dili/1

Ezzel a poszttal is lógok még, Czakó Dorinának aki jó dolgokat ír rossz emberekről itt, meg sok mindenki másnak. 

Rengetegszer hallom magam körül emberekre, hogy őrült, pszichopata, szociopata, ilyen meg olyan. Ezektől mindig összerezzenek. (Ennél már csak a selfiző kispicsáktól jobban, akik olyan őőőrültek, hogy ki merik nyújtani a nyelvüket kancsítva.) 

Tegyünk rendet a fejekben. A legtöbb ember ezek közül nem őrült, csak netto seggfej. Az exek főleg ritkán klinikai esetek, egyszerűen utáljuk őket. Ugyanez igaz a rokonokra, szomszéd nénire meg a kollegáinkra is, természetesen. 

Ahogy korábban említettem, nekem pl papírom van a szociopátiás személyiségzavaromról, mégsem vagyok se bezárva, se gyógyszeren. Mindig sejtettem, hogy valahogy nem vagyok pont olyan, mint a többiek, aztán egyszer belezavarodtam a világba úgy, hogy bekerültem egy kórházba. Ez konkrétan életmentő volt azon kívül, hogy tanulságos, de ez másik történet.

Szocinak lenni személyiségvonás, még csak nem is varázslatos lényem egésze, nem betegség és nem kell gyógyítani. Nem velem született, nem örökletes. Továbbá nem fogok ártani senkinek, mert nem vagyok gonosz, legalábbis nem gonoszabb, mint más. Amivel az emberek rendszerint keverik az a pszichopátia. Én nem vagyok nagy szakértője a témának, bár az emberek érdekelnek, az viszont tuti, hogy az a fajta pszichopata, akiket a filmekből ismerünk ritka és nem is hagyna életben, ha rájövünk arra, hogy nem olyan, amilyennek látszani szeretne. 

Szóval semmi pszicho. Az antiszociális illetve az introvertált megint olyan fogalmak, amiket szocikra aggatnak, de én pl szeretem az embereket és nem vagyok zárkózott. Az egyetlen gond, hogy nem igazán értem az emberei reakciókat, kiszámíthatatlanok számomra az érzelmek és nehezen követek értelmetlen, társadalmi beidegződéseken alapuló szabályokat (nem tisztelem alanyi jogon pl a feljebbvalóimat, viszonylag öntörvényű vagyok munkafolyamatokban és pl naturista vagyok: az emberi test önmagában nem vált ki belőlem reakciókat viszont kényelmesebbnek tartom ruha nélkül meg van még egy csomó ilyen hülyeségem). 

Sokat beszélgettem a doktornénimmel, hogy ezt a nyavalyát hogy kaptam el, de ez egyszerűen csak a családi mintám. Elég szigorú polgári családból jövök, a csabai vonal mellett mi vagyunk Csongrád megye lordjai. (Soha nem fogom tudni, a Ferenczi vagy a Bohus ág lett volna jobb-már ha állnom kellett volna valamelyik oldalra-valahogy egyik sem a kedves, nyitott és barátságos emberek csoportja) Nem hiszem, hogy rossz emberek lettek volna, vagy ártani akartak volna nekünk. Egyszerűen ők sem láttak más mintát. Megvolt mindenünk, amit kértünk és igazán jólnevelt gyerekek voltunk. Nem panaszkodtunk, szépen kértünk, nem sírtunk soha, igaz nagyon nem is nevettünk vagy hangoskodtunk. Fegyelmezettek voltunk, tanultunk, különórákra jártunk, felnőttek jelenlétében kussoltunk. Az érzelmi rész nálunk nem volt fontos, ezzel nem igazán vesztegetett időt senki. Nem voltunk ölelgetve, de verve sem. Ezek mind olyan dolgok, amikkel nem illett foglalkozni, és nem is volt érdemes, ha nem akartál egy jó lebaszást vagy hogy kiröhögjenek. Felnőttként is azt feltételezem, hogy a lehető legjobban jártak el. 

Mi voltunk a jó tanuló, jó sportoló mintagyagyerekek. Közösségben is szépen és csendesen üldögéltünk, leginkább magunkban. Akárkivel nem lehetett barátkozni, de ketten voltunk, játszottunk együtt. Egyébként sem voltunk szociálisan túlfejlődve, érthető okokból. Az ember pedig egy idő után feladja a sikertelen próbálkozásokat. Nem szerettek, én voltam a fura lány, akivel nem akar játszani senki. Nem mintha ez zavart volna. Eleve ahogy akkoriban elnéztem, hol ezzel játszottak, hol azzal, érdekelni érdekeltek a korombeliek, de nem tudtam követni, ki kivel van és mit kellene tennem ahhoz, hogy oda tartozzak. Inkább olvastam. 

Nem voltam kitűnő tanuló egyébként. Zavarban voltam, ha tömeg előtt beszélni kellett, ez a rész azóta sem az erősségem. A legtöbb kérdést egyszerűen nem értem, nem tudok egy egyszerű, egyirányú választ adni semmire. Nagyon még eldöntendő kérdésekre sem. A tesztkérdések frusztrálnak, nagyon nehezen viselem, ha vizsgáztatnak. Kevés embert fogadtam el a tanáraim közül is, órákon jórészt unatkoztam. De egész jó fogalmazásokat írtam, és sok minden érdekelt, a könyvtáron kívül. Alapvetően én jól szórakoztam, hétvégén meg elücsörögtem a tesómmal. 

Jó öreg vasárnap délutánok, én meg valami könyv, öcsém meg az aktuális játéka, még messze nem online és még pofázni sem kell. Az emberek az együttléteket kényszeresen kommunikációalapúra formázzák. Erre kb képtelen vagyok és a falnak is megyek tőle. Mégis, MI A FASZT MONDASZ? Naná, hogy semmit. Akkor? Ne ríkass meg, csak fog be szépen a szád. Na, ez idilli volna. 

Félreértések elkerülése végett, nem voltunk búval baszott család. Társasoztunk, utazgattunk, anyámék táncolgattak Dolly roll lemezre, nagyimmal megittuk stikában a bort, apa meg egy kimondottan népszerű fazon volt: az az intelligens, jó külsejű, bohém fajta, akivel mindenki szeretett volna együtt lógni. Általában tele volt a haverjaival a kert, babákat hoztak nekem ajándékba, ott lehettem közöttük  és én szerettem hallgatni, amiket beszélnek. Szóval nem vagyok depressziós, az megint egy más kategória. 

Az, hogy egy jó vagy kevésbé jó, de mindenképpen szigorú és konzervatív rendszerben nőttünk fel, kvázi elszigetelten anélkül, hogy az érzelmi és szociális fejlődésünket bárki is fontosnak tartotta volna, kialakította ez a klassz kis diszordert. Az érzelmek ugyanis, kivéve pár baromi ösztönöset tanult dolgok. Ahogy az általunk elfogadott szociális marhaságok, mint szerepek, játékok, kasztok meg minden olyan hülyeség, amit nézek már közel 40 éve de nem találok benne semmi koncepciót. 

Később egyébként elég népszerű fiatal lány lettem, gondolom a genetikám miatt, külsőségek, használható tudás, miegyéb. Nem állítom, hogy nem voltak soha barátaim, voltak és vannak is. Ahogy említettem, én nem vagyok introvertált, szeretek eljárni otthonról emberek közé. A mélyebb emberi kapcsolataimat viszont ez a diszorder nem könnyíti meg, sőt. Nyersnek találnak, nem vagyok jó stratéga, nem tudok jól időzíteni vagy manipulálni. Nem értem a jelzéseket és nincs bennem empátia. 

Ha mondok valamit én általában úgy gondolom, hát azért mondom, erre általában elkezdenek kombinálni, hogy vajon tényleg mit akarok. Mi vagy én, valami elcseszett szimbolista, vagy mi?! Na, mivel vicces vagyok, itt egy poén, igen, én vagyok a Bishop Rock. (Közérthetően: ez a legkisebb sziget a világon egy - általam fetisizált - világítótoronnyal. Szeretem a tengerészetet, legyen az akkor a magányosságom metaforája- azt vettem észre, hogy ilyenkor a hallgató megnyugszik, hogy aha, csak jól gondoltam. Jól, jól, persze.)

Viszont nem vagyok sértődékeny, nyitott vagyok és nagyon elfogadó. Mindenki más, én is, te is. A diverzitás csodálatos és szükséges is. Ez utóbbi az evolúció miatt, az előbbi meg azért, hogy ne pusztuljak el az unalomtól. 

Szóval tudok kapcsolatokat működtetni. Még párkapcsolatot is. 

Ezt az írást ezen a ponton fogom folytatni, ez én vagyok, viszonyítási alapként.  

Ha én cica volnék

Életemben már egy csomó mindennek elképzeltem magamat. Mikor kicsi voltam, akartam katona lenni, meg orgonaművész,  apáca meg boszorkány is.  Ez szerintem normális. Aztán mindig rájöttem, hogy utálom, ha parancsolgatnak, eleve nem tisztelek feljebbvalót alanyi jogon, nekem aztán lehet az atyaúristen is személyesen. A zenéhez nem értek, botfülem van és  a hangom még ennél is rosszabb.  Apácának sem vagyok a legalkalmasabb, rosszul lennék, ha csak egyfajta ruhám lenne. Varázsolni meg nem tudok, próbáltam.

Ettől ezek mindig végig kísérnek, a mai napig eljátszogatok a gondolattal, hogy ez lennék vagy az, papucs orrán pamutbojt. Terrorista soha nem akartam lenni, bár ahogy elnézem, akár az is lehetek. A régi mondás szerint postás, rendőr, vasutas-még a szomszéd kutyája is hülye. És milyen szépen védik is ezt a presztízsüket. Néha az az érzésem, az előző rendszer óta a rend fenntartói szart se fejlődtek , ha tehetnék egy random járókelőre rányomnának egy sapit és kreálnának egy koncepciós pert- aztán elmondhatnák, mennyire hatékonyak, mert probléma 5 perc alatt kilőve.  A szombati robbanás óta rajtuk röhögök. Ha én rendőrre akarnék robbantani, akkor tuti nem a Teve utcában tenném, mert az snassz.  Néztem a bizonyító videót, basszus, szoktam én is úgy csinálni a körúton szombaton, mint a halászsapkás, mikor rájövök, hogy nincs nálam óvszer, vagy mégis iszok még egyet a Négyes-hatosban vagy simán csak basszák már meg, hazamegyek. Megfigyelésem szerint az Oktogon környékén szoktak régi lakóházak felrobbanni, volt mostanában rá példa, csak azok szebb idők voltak, akkoriban nem zárták le a belvárost egy csöves reklámszatyra miatt. Nem tudom,  Austin Powers mióta van Budapesten, de én jól szórakozom. Titkosügynök viszont nem lennék. Ez a titkos dolog baromság, miért nem lehet megmondani, hogy ügynök vagyok? Mint Mulder és Scully. Az menő. Vagy Dale Cooper. Még menőbb.

Toronyőr például szívesen lennék,  Izlandon vannak remek állások, világítótoronyban. Ez spec tök komoly. Fontos meló, emberéletekről van szó, oda kell figyelni. Fiygelni kell a hajókat meg figyelmeztetni, nehogy zátonyra fussanak.  Egy ilyen megbízás legfeljebb 3 hónapig tarthat és nagyon jól kell bírni a teljes izolációt. Toronyban ugyanis nincs internet, hagyományos cb rádió van, meg konzervleves. Engem vonz a romantikus része, kandalló, medvebőr, tea, könyv, kint vihar. Sajnos a valóság némiképpen más, viharban ott készenlét van, nem Csehov.  Piálni meg szigorúan tilos.

Tényleg, hobó korszakomban gondoltam arra is, hogy alkoholista csavargó leszek. Erre ráuntam, mert szeretek fürdeni, nagyon zavar, ha valami nem jó szagú meg eleve a közhiedelemmel ellentétben nem hájpolok a piáért. A bort utálom, a töménytől fáj a fejem, a sör oké, csak vagy iszok, vagy eszek, ha eszek, utána nem kell sör, ha sörözök meg nem bírok enni és fáj a hasam. Voltak depresszív időszakaim, amikor kitartóbban próbálkoztam beállni ebbe a piások sorába, de meguntam. Drogosnak még rosszabb lennék, a bogyóktól fóbiám van, megfulladhatok,  fűfélékre baromi allergiás vagyok, ráadásul általában rosszul vagyok mindentől. 30 körül dohányozni is elkezdtem, a társaság miatt, de azt is rég befejeztem.  Akárhogy is nézem, a deviancia nem megy nekem.

Mivel némiképpen kényszeres vagyok és elég rosszul szocializált, próbálok pl emberibb lenni. Ha nem világos eddig, antiszociális személyiségzavarral szórakoztatom magamat.  Nem, nem vagyok bolond, ez egy jellemvonás,  nem betegség, csak nem tanultam meg dolgokat az emberi viselkedésről, mert nem igazán volt kitől meg nem is volt rá igényem, lássuk be. Most járok önfejlesztő csoportokba, de mint a legtöbb nettó szociopatának, nekem is csak abban segít, hogy jobban másoljam ez embereket. Nem vagyok gonosz, tudom mi a különbség jó és rossz között, vannak érzéseim (szószó), csak az emberek totál logikátlan reakcióival nem tudok mit kezdeni.  Ez nem elfojtás, ilyen a családom, nincsenek „megfelelő” mintákat (a „mesélj a gyereknek valamit „ nálunk egy random könyvet jelentett, így ovisként pl a Fizika kultúrtörténete egész bejött ). Lehetnék ugye normális (az vagyok), átlagos kislány – nekem viszont jó így.

Most a foglalkozások alapján tettem emberkísérleteket, ettem pl az Árpád híd aluljáróban, remélem, nem kapok coli bacit vagy vérhast, ettől most eléggé félek. Direkt akciós hamburgert választottam, olyan íze volt, mintha egy dögkútból szedték volna ki, de volt benne csalamádé és hagyma. Többen ették ezt, kicsit izgultam is, de szerintem jól sikerült végül, pont úgy csináltam, mint mások. Aki ismer, tudja, hogy az utolsó lenne életemben, amit megteszek, hogy utcai szemetet egyek, nos, megtettem, jól ment.  Jobban, mint mikor kínait próbálok venni vagy mikor a gyerek elküldött a KFC-be „valami finomért” és  kénytelen voltam megkérdezni, voltaképpen mit árulnak. Sosem jutott eszembe bemenni, de nem voltam előrébb, utálom a csirkét. Végül random vettem valamit, nem tudom,mi volt. Nem volt jó szaga.

Lehetnék pl mackóvarrónő. Ez most nagyon mozgat, jelentkeztem tanfolyamra. Valahonnan vannak természetellenes skilljeim, pl tudok fejből rajzolni szabásmintát. Nem tudom, hogy csinálom. Korábban sok játékállatot varrtam, dínócsaládot, macikat. De soha nem tudtam igazán különleges macit, aminek mozog a keze is. Alapvetően nincs ezzel tervem, majd odaadom a macikat ismerős srácoknak. A gyerekek szeretik ezeket a dolgokat. A srácokkal egyébként elég jól kijövök, mivel nem játszmáznak sokat baromi egyszerű megérteni őket. Ha egy tetű szarnak gondolnak valamiért, azt mondják, aztán elfelejtik. Könnyű eset. Srácokkal majd később szívesen foglalkoznék,lehetnék pl napközi vezető, van ilyen papírom is. Ott egyedül az okostojás anyukáktól parázok.  De egyébként gyerekezek most is, pont azt szervezgetjük, hogy teambebaszás helyett elmegyünk gyerekkórházat kifesteni.  Csapatépítő és legalább van értelme, ha már elbasszuk a cég pénzét.

A mamám azt mondta, bármi lehetek, ami csak akarok. Azóta bármi vagyok, mikor éppen mi.  Egymagam képes vagyok előadni a diverzitást. Ha cica volnék, egeret fognék. Mivel nem vagyok, azon töröm a fejem, hol lehetnek a saját határaim.

aRéka olvas

Belekezdtem kedvenc témámba, remélehetőleg erről lesz egy komplexebb írás, világ életemben érdekelt a metakommunikáció.

Figyelem, a könyvet így kaptam kölcsön, sem sznobizmus, sem valami beleképzelt identitástudat nincs mögötte. engem az információ érdekel, általában idővel úgysem szoktam emlékezni, milyen nyelven volt a könyv vagy mi volt a borítón.

Csabai

Régóta volt egy tervem írni kedvenc szülővárosomról, most a jöhet-e hozzánk bárki bárhonnan migrálni kérdés kapcsán megint felmerült, hogy belevágok. Szólok, hogy azért nem szorosan az update migráns kérdés foglalkoztat, csak általánosság.

Én jó lokálpatrióta vagyok, jó budai polgár és jó adófizető magyar. Rendes csabaiként ki nem állom a gyulaiakat és a románokat (fogalmam nincs az okára, hagyománytiszteletből teszem), átkozódok a Bajcsy-Zsilinszkyn (mert egy mocsok kis orvgyilkos és leszúrta ugye a mi Áchim Bandinkat), budaiként lenézem, aki pesten lakik - a vidékieket meg aztán élből,  adófizetőként meg anyázom a lusta, tanulatlan segélyeseket. Ja, a nyuggereket is utálom. Ergo magam vagyok a sztereotíp gyűlölet.

Aki pontosabban ismer tudja, nem eszik azt olyan forrón.  Csak jó 10 évig dolgoztam Gyulán, egyszer még egy mérnök csajt is rám szabadítottak a Regátból, bizony, a Kárpátokon túlról,  azóta az én Elsa barátnőm (ohne Jégvarázs), mert imádom átlépkedni a saját ostoba korlátaimat. Bár mindenki így lenne ezzel.

Annyi pro és kontra érvet hallok mostanában arról, ki jöhet hozzánk és milyen alapon, hogy kezdem magam libsinek érezni. Csabaiként én pl tudom, hogy öreganyámék valahonnan a pusztulatból jöttek, a Tátra túloldaláról, egyértelműen jókedvükből és baromi nagy unalmukban.

Egy nem túl eszes szélsőjobbos (ezek a szélsővel kezdődő nézetek általában csak a kibebaszott hülyéket vonzzák be) egyszer nem értette, ez hogy lehet, itten egy rövid helytörténet.

Szóval miután a törökök elmentek, és maguk után hagyták a nagy büdös semmit, leszerelték a jó öreg Harruckern bárót a császáriaktól. Ő ilyen gazdasági tiszt volt, ergo nem sokat kardozott, de jutalomból kapott azért egy bazi nagy mocsarat. Ezt hívjuk most kb Békés megyének. Elképzelem csórikámat, ahogy ül ott, mint Shrek és tolja a repi pálinkát zokogva, hogy „édes istenem, hol találok én annyi hülyét, akik ebből a lápból nekem nekiállnak kihozni valami használhatót”. És itt jutott az eszébe, hogy vannak ám a földön a szlovákok.

Szóval jöttek az én felmenőim is, az első hullámmal, még a Myfloweren, kézzel lápot lecsapolni, meg amit kértek tőlük. Jórészt őket is olyasmi motiválta, mint a szabad vallás – ez elég fontos ám, sok ember szeret abban hinni, amiben akar, anélkül, hogy lelőnék a picsába. Meg a puszta passzió, hogy ne dögöljenek éhen. Kirándultam én sulival  azon a környéken, amit otthagytunk, volt olyan romantikus, mintha egy pár Borsodi zsákfalut nézne meg az ember segélyosztás után két nappal.

Szóval nem tudom, ki hogy van ezzel, de ezek az embik is csak idegenek voltak, aztán csak csinálgattak itt dolgokat, pl termőföldet, közben összedobtak egy Hungarikumot a vicc kedvéért (mint pl a kolbász, - most még az isteni Thomas Anders is jön ám csekkolni, mert ami magyar csak jó lehet, még ha nem is minden pont a magyarok ötlete).

Itt is eltelt 300 év, azóta a jaminai meg a magyar oldal ritkábban állít kést egymás hátába, mindenki magyarul beszél (kivéve ha fizetnek érte, mint ahogy most is történik, mert jó pénzért eszembe szokott jutni, hogy az érettségimnek csak a betétlapja magyar, amúgy nem – innen üzenem azoknak, akik szerint a szlovák történelem sms-ben átküldhető, hogy valaki dobja már rám, mert úgy emlékszem, kicsit tovább tartott megtanulni). 

Vagy ugye ha leoltanak, ebben is volt részem.

Anekdota: idén voltunk kint Kassán vagy 3 hónapot, Jasmin hotel, ellátás, minden földi jó, de be lehet ettől is csömörleni. Főleg, hogy migráltunk (hehe, ez vicces-egy folyamatot), nekem végtelen fárasztó angol és szlovák között szviccselgetni, sosem tudtam, a kolléganő aranyos, de szarul beszél angolul, másik szlovákul sehogy, ráadásul a helyi gyök kettővel csinált mindent, szívem szerint ütöttem volna  a fejét, hogy úristen, csináld már, csináld már. Szóval pöpet stresszesen bementem egy helyi becsületsűlyesztőbe, ott angolul kértem valamit, kislány nagyon korrektül próbált segíteni, amennyire ment neki. Egy rövid után aztán automatikusan helyi nyelven válaszoltam, erre elküldött röhögve anyámba, hogy most mit szívatom. De igaza is volt, kerestem is utána a társaságát, jó arc volt.

Hogy a szlovákok mennyire akartak integrálódni még így, az anyaországtól nagyon sok kilóméterre- elmondom én, semennyire. Rendes nyakas tótokról beszélünk, a Bohus-klánban anyám kimondott turisztikai jelenség volt, nem tudom, néhány szomszéddal mit kellett volna csinálni, hogy megszólaljon magyarul, de ez nem egy olyan dolog, ami elkerülhető. A világ körülöttünk változik és alkalmazkodni kell. Mindenkinek.

Ha akkor Harruckern úgy van vele, hogy ezek a bányászok idejönnek és lemészárolnak mindenkit mint a szart, nincs Viharsarok és nincs kolbász se. Csak mert nem egy nyelven beszéltek és nem egy volt a vallásuk. Vagy mert éppen megtehették volna, ahogy a saját genetikámat elnézem, főleg így pár hónap kardióedzés után, pedig én még a csenevész verzió vagyok.

Félelemből nem lehet racionális döntést hozni. És az, hogy bár elég értelmes emberekből áll a családom, nincs köszönő viszonyba sem azzal, miért nem lehet megélni ott, ahol kb fenyőtoboz van csak.  A Tátra csak akkor szép, ha nem vagy éhes. De ez más környékre is igaz.

Állati

Ez megint egy sokakat érintő téma, amiben még nem volt alkalmam normálisan véleményt formálni. Általában a közepén leugattak, pedig nem mondanám, hogy annyira sarkosan gondolkodok. 

Én egyszerű vidéki lány vagyok, baromi egyszerű felfogással. A nagyszüleim mindig azt mantrázták, hogy a jószágnak az udvaron van a helye, aztán ők is megnyíltak az unokák visszautasíthatatlan kérésére és lett tengerimalacom, később egy cicám is.  Cicát a nagyapám látványosan utálta, mikor nem láttuk már nem annyira, de ez csak azért van, mert kedves, régi vágású férfi volt, aki ha mondott valamit, az úgy volt. Én meg kedves, régi vágású lány, nem akartam megzavarni ebben.

Nem szeretem azokat, akik ok nélkül bántanak állatokat, gyerekeket, bárkit. Ez nem szép dolog, és lássuk be, nem is túl tökös. Barnamedvével megverekedni az, barna tacskóval nem.  A haszonállatokkal sem szeretem, ha szívóznak. Én ugyan ritkán láttam rosszul tartott haszonállatot. Egyszerűen mert drága, és a paraszt nem olyan hülye, hogy azért tartson valamit, mert cuki. Nem vagyok vega, bár tőlem aztán lehet bárki az. Így ha az élet azt dobja, levágok bármilyen aprójószágot, egyszerűen azért, mert élve mégsem tehetem a fazékba. De filózzunk csak el, ha én megfogom a kiválasztott pipit, az onnantól 20 percen belül pucéran tartózkodik egy nagy fazék forró vízben, lelke az örök krumplibogár-mezőkön. Szerintem baromi sok gyógyíthatatlan beteg hálásan zokogva cserélne vele. Ennyit a humanitáriusságomról.

Azt is elmesélem, hogy az ipari vágás nem arról szól, hogy basszunk ki a négylábúakkal minél jobban. Mert a hús pénz, azért. És ha az állatszállító nem itatja meg a gondjaira bízott jószágot, az dehidratálódik, súlyt veszít és a kamionost szimplán megbasszák a táránál. Nem állítom, hardcore faszfejek mindig is voltak, de a rendszer nem erről szól. Hogy mindenki nyugodtan vegyen parizert: az állatka feltipeg egy mérlegre, súlynak megfelelően kap egy löket áramot a fejibe és gyakorlatilag itt neki vége is van a történetnek. Nem verik őket, mert a véraláfutásos húst ki kell vágni és kidobni, én pedig többször szóltam a henteseknek anno, hogy melyik testrészükkel fogom pótolni a mennyiséget. Odafigyelnek.

Normális tartási körülmények, megfelelő takarmány és gyors, kegyes halál. Én ebben hiszek.

És akkor térjünk vissza a hova való a jószág pontjára. Tök jó, ha valakinek van egy kutya haverja. Bevallom, én is szeretnék, mert a kutyahaver jó dolog. A kutyának is jó ha én vagyok a haverja. Csak nem egy ötödik emeleti panelban, napi sok munkaóra után. Mert ez nem haverság, egyszerűen csak arról van szó, hogy olyan elcseszett szar ember vagyok, akinek más humanoid nem áll meg az istennek sem, így arra kényszerít egy magatehetetlen négylábút, hogy elviseljen. Kivételnek tiszteletem, de a macskás nő mellett ott a kutyás is. Ott bizony, aki azt hiszi, hogy attól lesz jobb és kevésbé magányos ember, ha kihozza a menhelyről a létező legelbaszottabb korcsot, amit bármelyik paraszt merő jóságból agyonvágna. Eddig a pontig ez még nemes cselekedetnek is nevezhető, de a boldog új „anyuci” (úristen, de komolyan, miért lennék én anyja egy kutyának vagy macskának, hát még nézni is utálom az állatos szexet, ember nem lehet ennyire hülye -és mégis) ugyanúgy telefossa az internetet az állata fotóival, mint a gyerekeiével, ugyanolyan gejl megjegyzésekkel, hogy jaj, Bucika lepipikélte a szőnyeget, de édike. Nem az, anyám, te viszont sakálhülye vagy.

A macska dekoratív állat, szép kis kabátkákban vannak. Ezért tart az ember belőle többet. Néha annyival többet, hogy a szerencsétlenek abba döglenek bele. Az emberi butaságba meg messiás komplexusba.

Ezeknek a szerencsétlen embereknek magukat kéne megmenteni először, de nem vagyok orvos, térjünk vissza az eredeti témára. Volt nekem 14 macskám is régebben, elfértek hátul, egy se járt a házon belül, nem zavartak. Jöttek-mentek,egerésztek. Ugyanez szobában már nem ennyire idilli. A jószágnak az udvaron a helye, ahogy tanultuk.

De mi történik, ha én ebben a szellemben szeretnék egy kutyát/macskát/törpekecskét/ebihalat, bármit ami él és mozog? És teszem azt értek is hozzá, tudom, hogy a kutya falkaállat, nem attól lesz boldog, ha az ágyamban alszik, hanem attól, ha falkavezérként viselkedek vele. Ok, egy 20 centis kis valaminél determinált, ki a domináns, egy nagyobb ebnél ez már necces kérdés. De erre később visszatérek. Szóval bemegyek a menhelyre, mert jó ember vagyok, kérek egy állatot. Pl egy házőrzőt, vagy egy házicicát. Mindegy milyet, ugasson, nyávogjon, bármi. A menhelyen 99% biztosan hithű elmebeteg anyucit találok, aki nem fog nekem állatot adni. Nem és nem. Mert a kutya nem alhat csak ágyban. Hiába van príma melléképület, szalmával meg letakarva pokróccal, állat oda nem való. Maradékot állat nem kap. Soha. Olyan isten nincs, hogy elég egy veszettség elleni vakcina. Kell neki játék, rágócsont meg díszpárna. Ha akarja, ha nem. Mert úgy kell bánjak vele, mint a saját gyerekemmel.

Ha megkérdezi ezek után a sok állatvédő, miért vannak tele a menhelyek, miért nem visznek onnan az emberek ki jószágot és miért kell ezeknek a szerencsétleneknek meghalni, egyszerűen tudok válaszolni: miattatok. Ti ölitek meg őket. 

Az ész nélküli állatvédelem legnagyobb áldozatai pont ezek a szerencsétlenek, a divatból tartott harcikutyák, ami entweder státusz szimbólum, oder ezzel bizonyítjuk, mennyire nyitottan gondolkodunk és elfogadjuk, hogy minden nevelés kérdése. (Ez nem ostoba gondolat, csak akkor nevelni kéne) Ennek az áldozatai az utcára kidobott szerencsétlenek, akiket nem fogadnak már mert nincs hely és akiket/amiket ha leadna az ember még állatvédő anya fel is koncol. Mi az, hogy nem tudod etetni???Mi az, hogy inkább a gyerekednek adsz enni? Mi az, hogy munkanélküli lettél? Mi az, hogy a nagyi házából nem kell mert allergiás vagy/utálod/nincs rá időd. Milyen világot élünk, ahol az embernél fontosabb egy állat? aki/ami egyébként gondolkodás nélkül harapná el a torkod/hagyna ott/enne belőled hasonló helyzetben. A túlzásba vitt hülyeség, ami általában komplexusokkal és képmutatással párosul és magát pozitív színben tünteti fel elég sok állatnak fog szenvedést és halált okozni. Igen, pontosan ti, állatvédők. akiknek az ostobaság szintén nem lehet felmentés.

Népoktatás

Ez az egyik kedvenc témám, amitől mindig előmászik belőlem a látens rasszista.  Benne vagyunk pont a sűrűjébe, én meg a sok gyerekem.  Annyi sajnos nincs, hogy én is ingyen kapjam legalább a vényköteles nyugtatót. Két kamasz mellett egyébként is teljesen reális a vodka-xanax koktél reggelire. Ezért járok intenzív jógára (ha lemegyek tőlük hídba legalább fel is tudok állni) meg futni. Sajnos ez utóbbiban nem vagyok jó, nem jutottam még elég messzire, meg alkatilag sem úgy vagyok kialakítva, hogy cukin álljon nekem az ugrabugra.

Szóval fizetünk, jó sokat, ha már voltam olyan hülye és nem a gazdag német gyerekhez mentem még mikor szép voltam, csak mert hányingerem volt tőle.  A tankönyveken kívül ugyanis, mint az közismert, a barbies-csillámfaszlámás-batmanes-minionos szentszarok is elengedhetetlenek a tudáshoz. Ezt a közösséggel meg a beilleszkedéssel magyarázzák. Nekem erről nem sok fogalmam van, de nem is én járok most iskolába. A tolltartó pl kimondottan nagy kihívás- én befőttesgumival kötöttem össze a tollaimat, de ezek a csajok nem kimondottan punkok.

A kedvenc részem a szülői értekezlet, amit inkább kihagyok, mert azon kívül, hogy úgyis minden be van írva az üzenőbe, csak idegesít. Pistike anyukája másról sem beszél, csak az ő Pistikéjéről, hogy az jó gyerek, egyem a buci fejét. És elmagyarázza, hogy kéne oktatni. Pistik e közismerten olyan buta, mint hat hektár krumpliföld és taknyot eszik, de mikor erről szóltam az anyukájának, vérig sértődött.  Ugyanígy belegázoltam a rajztanár amúgy is elgáncsolt életébe, nem mintha én tehetnék arról, hogy nem lett művész. eleve rosszul vagyok a rajztanároktól. Az egyik elküldött madártani kiállításra lerajzolni egy kiállított dögöt. Elég beteg dolog ilyen tetemek közt mászkálni, de legalább nem repkednek, rosszul vagyok a madaraktól. Találtam viszont kitömve egy nyulat, le is rajzoltam. Elég jó lett. Kaptam rá egy egyest meg visszazavartak, mert nem madár. Aztakurva, tényleg nem. Fel se tűnt. Mondom az ütődött néninek, kiállított tetemet kellett rajzolni, nem? Erre még be is írt, megjegyzem a rajzomat meg kiállítottak a kibaszott nyúlról. ennyit a művészek logikájáról, sosem lehet tudni, mi forog a beborult fejében.

Ez a rajztanár is, meg akart volna vetetni valami krétát. Az én gyerekem ttk-s, a szöveges logikai feladatokat szereti, én még a büdös életben nem láttam, hogy rajzolgatott volna bármit is. Mondtam neki, mély sajnálattal, de nem invesztálok a töltelék tárgyába, semmi célunk vele.  Aztán otthagytam a vérbe, mert nem volt kedvem a szónoklását hallgatni.

Ami pozitív, hogy könyveket kaptunk, kivéve a németet, amit véletlen kidobtam a szeméttel együtt- a gyerek nyelvérzéke nem tőlem van, mondjuk a többi készsége sem.  Csóró németkönyv úgy nézett ki, mintha egyszerre használták volna tányérnak és lábtörlőnek, azt hittem, kuka. Ezt majd újra megveszem, bár nem sok értelme van erre a területre túl sokat áldozni.

És itt még mint Damoklész kardja lebeg a továbbtanulás kérdése is.  Ez folytköv, mert a túl hosszú kép nélküli bejegyzések Juhász Ferenc óta nem menők.

Különvélemény

Eredetileg is közéletibbnek szántam az irogatást.  Az ok, amiért ez mégsem jött össze mindössze annyi, hogy nem szeretném azt elérni, hogy engem a véleményemmel azonosítsanak.  Nem mintha semmi közöm nem lenne hozzá, de nehezen viselem, hogy a legtöbb embernek nincs vitakultúrája. Általában egy nézőpontot ismernek és egy adott kijelentést csak egy aspektusból látnak. Pedig megaszondta valamelyik távolkeleti bölcs (vagy az internet), hogy 3 igazság létezik: az enyém, a tiéd és az igazság.

Én pedig nem szeretném elvenni se Oravecz kenyerét, se önjelölt minipuzsárként provokatív kijelentéseket tenni, csak mert feltűnési viszketegségem van. Lehetne valóban gondolatébresztően provokálni, de én még olyat nem láttam, hogy erre anyám emlegetésén kívül ébredő gondolat lett volna a válasz.

Jó öreg KIA mondta pedig Szegeden, hogy ne legyek már csendben hátul (asszem az első beadott évfolyamdolgozatomra reflektált eléd élesen- ijesztőnek nevezett amitől én még jobban megijedtem), mert soha nem lesz belőlem senki. Igaza is lett. Az anonimitástól pedig még jobban irtózok, mint a demagógiától. Így befogtam.  Átmenetileg legalábbis, mert én ugyan nem az az ember vagyok, aki magában tartja, amit gondol.

Ez viszont még mindig egy blog, nem biztos, hogy nem akarok manipulálni vagy véleményt formálni kérdésekben.  Mondhatjuk úgy, megvan a magam véleménye, hiú emberként pedig szeretem, ha igazam van.  Ettől persze még nem fogok úgy írni mintha én lennék az összes Bronte testvér. 

Gondolom a dolgaim ugyanolyan elcseszett furák lesznek, mint voltak, bár mostanában mentálisan elég stabil vagyok és ez várhatóan jó darabig így is marad. Sőt, kínosan ügyelek arra, hogy ne billentsenek ki orbitális faszságok ebből az állapotomból, legyen az kishaver vagy nagy történés. 

Így sem a depresszív zugpiás maca, sem a szenvedő intellektuel szerepe annyira nem vonz. Próbálom változatlanul viccesen felfogni, ok, a szar nyilván szar marad, ha kiröhögjük vagy ha megporcukrozzuk, akkor is.  Én viszont úgy vagyok ezzel, ha már mindenképpen ezt kapom, megpróbálom élvezni a dolgot.

Hangsúlyozom azért, mindez az én véleményem meg az én látószögem. Egy része az igazságnak, és remélhetően a humorosabb része. 

Be nem állítás

Több és részben jogos kritika ért mostanában, én mindenkinek állok rendelkezésére, ahogy óhajtja kérem.

Tervek szerint az írások rendezettebbek és közéletibbek lesznek. Ettől mégbaszottul sajnálom magamat, de azt majd máshol.

Teljesen véletlen összefutottam kevenc informatikusommal és meghallgattam egy előadást a biztonsági beállításokról, kommentlehetőségekről meg forrásokról. (Mivan?)
Végülis nem lesz ilyen. Lusta vagyok, nem értek hozzá, nem akarok kategorizálni. Nem kötelező olvasni, egyetérteni, beleszólni.

Végszükség esetén lehet nekem írni, általában elolvasom. Jó szórakozást.

Készülőben vannak dolgok, türelem, türelem.