Az előbb már jóformán belecsaptam az aktualitásba kurvafronton. Tele volt a sajtó általam olvasott része azzal a kicsajjal,akinek elvágták a torkát. Most mondhatnám, hogy hüpp, de egy retkes kis drogos ide vagy oda, pont nem érdekel. A választott szolgáltatásáról ha akarom, ha nem,eszembe jut az a kis sztori anno, aminek a végkövetkeztetése a haverok részéről annyi volt, hogy inkább egy ilyen, mint egy piásan meghágott egyetemista. Mesélem is, miért.
Minden társaságban van egy szépfiú, akiért illik odalenni,és aki minden lánynak teszi a szépet. Így volt ez felénk is. Nekem nem sok közöm volt a sráchoz, bírtuk egymást, de minden különösebb nélkül. Jó murik voltak viszont, jó éjszakák, jó délutánok, sok csocsó, biliárd meg rock'n roll, még azokban az időkben, mikor bakancsban és szakadt farmerban jártam. Jómagam is ahogy szoktam mondani tipikus btks voltam, tarisznyával, kiflivel, szemüvegben, zsíros hajjal, nagy seggel. A társaságom is hasonló volt, nem lógtam ki.
Ezzel a hordával voltunk egy szép éjjel Valaholba, egy szórakozóhely a belvárosban, forgatókönyv szerint, de ha lelőnek sem tudom már, hogy pontosan melyik.
Említett emberünk rendesen hedonista volt, sokat röhögtem a fasz húzásain, de alapvetően értelmes srác volt, meg jóindulatú is. Aznap este ebből csak a jóindulata meg a hedonizmusa maradt, nem tudom,mit ünnepelt olyan kegyetlen. Éjfél körül meg is találta lelki társát egy bioszos kislányban, akit lelkesen meg is hívott pár italra és tolta neki a süketet. Láttuk mi, hogy itt nagy szerelem lesz, legalábbis amíg a pia hatása tart, a kislányra nézve utána meg nagy sírás.
Van közismerten az az italmennyiség, ami mindenkit megszépít. Ehhez a lányhoz baromi sok kellett, de az emberünkben benne is volt hiba nélkül. Hazafelé vettük az irányt, nagyjából egyenesen, közben próbáltuk barátilag elmagyarázni, hogy óriási hibát készül a haver elkövetni,és mi lenne, ha ugrana egy csukafejest a Tiszába, mielőtt Újszegedre ér és megtörténik a jóvátehetetlen. Mert ő ugyan nem látja, de vágyainak tárgya kibaszott kurva ronda, nagyjából mint a világháború. Nem hitte el. Könyörögtünk, érveltünk, magyaráztuk, hogy nem látja, amit mi kénytelenek vagyunk órák óta nézni, reggel pedig nagy rosszullét lesz a dologból.
Van, amikor a szó nem hat, dolgokból tanulni kell, és lássuk be, mindenki ébredt már valami kurva ronda mellett. Hagytuk, legyen meg, aminek meg kell lennie.
Hajnalban szomorúan elváltunk, napközben lényegtelen faszságokat csináltunk,este pedig rajzottunk Mars térre csocsózni. Mindenki terelgette a témát, merő együttérzésből. Senki nem akart az a tufa lenni, aki a másik balsorsán először nyerít fel. Jórészt némán üldögéltünk, vártuk, hogy az arc beficcenjen.
Mindenki számára világos volt, hogy nem mer előkerülni, valószínű azóta másképp látja a világot, meg azt a valamit, aminek tegnap örök hűséget fogadott. És világos volt az is, minél később kerül elő, annál cinkebb a helyzet.
Hat körül jelent meg, szomorú arccal, lehajtott fejjel, takony másnaposan. Egy büdös szót sem szólt, leült egy sör mellé, nézett maga elé. Egy darabig tapintható volt a feszültség, aztán nagyjából mindenkiből egyszerre tört ki az irgalmatlan szolidális sakálröhögés.
A bioszost nem volt egyszerű lekoptatni, eléggé kápénak vette a részeg süketelést, mászkált még emberünk után, végül el lett a maga tanulságával hajtva.
A srácokra vonatkozó örök érvénű konklúziót lásd fent.
