imádott kiskutyám emlékéreM

Ámulattal szólnék a kiskutyákról. Meg azoknak a tartóiról. Elnézést, gazdijáról, anyucijáról, milófütty. 

Végeztem egy megfigyelést, ami szerint a fővárosban űberkedves emberek laknak. Ezt abból látom, hogy lelkesen rohangálnak fel-alá olyan ronda korcsokkal, amelyeket jobb érzésű vidéki ember könyörületből ütött volna agyon. De itt tartják őket és elviszik a legelképesztőbb helyekre. Például be a lakásba. Ilyen nagy, bazi, hordószerű kutyák fogpiszkáló lábbakkal ott laknak a belvárosban. Lakásban, mint az emberek. Fűre szerintem utoljára a szilveszteri házibuliban léptek.

De a kutya boldog. Ezt speciel a gazdája mondja, akinek a kutyifutyi a mindene, gyereke, társa, akármi, de ebbe nem szeretnék belegondolni jobban.

Most nem az, nekem sincs életem, a családom is online létezik, de csak most döbbentem rá, hogy mennyiben megváltozna minden, ha befogadnék egy korcsot. Ha azt az összeget, amit ki akarok éppen fizetni a szolgáltatómnak, (mert ugye kiszámoltam, hogy ha beszerzek egy routert lassú lesz a 25ös net, ezek a kapitalisták meg csak pénzért bővítenek) beinvesztálom egy kutyába, sokkal jobb ember leszek. 

Megmentek egy életet, ami egyébként teljesen feleslegesen került a világra és a természet nem egészen a panelsorsot szánta neki, de én nagyobb vagyok, mint az a biológia.

Első lépésként kimegyek egy menhelyre, mert nem ér ám egy pofás szobakutyát venni, ami esetleg még lakáskompatibilis, mert attól csak karmapusztító fogyasztó szardarab vagyok. Nem, én kiválasztom a legbetegebb, legocsmányabb, legszánalomraméltóbb kutyát, lehetőleg már nagyobbacskát és hazaviszem. Ahol majd boldog lesz a büdös döge, mert én azt mondom neki.

Már párásodik is a szemem a saját jóságomtól. Mert jó embernek lenni jó. És ezt majd mindenki látni fogja. Konkrétan az orrukat nyomom a jóságomba bele, hehe.

Elmesélem minden szomszédomnak, ismerősömnek, eddigi barátomnak, hogy Csulika (így neveztem el) mi mindenen ment keresztül (mégis, vajon min? volt egy hete, amíg szopott, aztán a menhelyen tápoltatták én meg elhoztam- ebben a mesében az utóbbi a legnagyobb kibaszás, de majd kikerekítem valahogy). 

Posztolok róla fotókat orrba-szájba, könnyfakasztó idézetekkel a szeretetről, mert ha már egy normális embert nem tudok magma mellé, majd a kutyám az szeret, különben nem kap enni. Egyszerű is lenne az élet, ha partnereket is csak így haza lehetne vinni pórázon aztán ülfekszikkussol (mennyi egy router?)és még hálás is. Mennyivel jobb is a kutya, mennyivel hűségesebb, nem mintha lenne más választása, mert ha nem, hát úgy vágom ki Szigetszentmiklós határában, hogy csak úgy csörög és kerítek másikat.

Azonnal szakértő és lelkes aktivista leszek, mert szegény meggyötört lelkű ebemet nem kell fegyelmezni, szenvedett az már eleget. Hadd ugasson végre, szarjon bárhová, feküdjön az ágyamba, nyaljon képen, hisz az olyan cukiság. Mert általam lesz jobb az ő élete én pedig mindenhatóként uralkodom felette és gondoskodom róla, ámen. 

Már most lenézem azokat akik udvaron tartják a kutyulit, a kegyetlen disznók, őket kellene kirakni két fokban, sokkal jobb Csulikának két négyzetméteren.

Megnézem azt is, mit eszik egy ilyen állat, én hülye, eddig azt hittem maradékot meg csontot, de közben meg nem is. Jó sokban van, a fene vinné el, főleg, hogy Csulika lesz úgy 25 kg első körben, aztán majd elhízik a mozgáshiánytól, mert menjen le vele a fene tél közepén, de úgy cuki, ha husi, mert olyan rossz élete volt.

Akik eddig jártak hozzám, jöhetnek ezután is, bár ez kb kimerül a tulajom havonkénti látogatásában, de vendégszerető ember vagyok, most már így gazdiként is. Azt meg tűrje mindenki, hogy Csulika szőrével van borítva a ház, a dög az ágyon fekszik, összenyalja a vendéget, megeszi a cipőjét és a nadrágjába keni a taknyát, mert aki engem szeret, az a kutyámat is szereti. Majd elválik, ki az igaz barát. Nem lehetne szabad évtizedes jóviszonyt megszakítani, csak mert Csulika beleevett a vacsorába, sokkal tisztább annak a szája, mint sok emberéé.

Nyáron velem jönne a Duna-partra, belemenne a vízbe mert az bájos és szeretem az ázott kutyaszőr szagát magamon meg a lakásomban is. A buszon meg tűrjék el, mégsem gyalogolhatok több megállót.

Átfuttattam magamban a kutyatartás minden örömét, de rájöttem, hogy még tanulnom kell akklimatizálódni Budapesthez, csak suttyó vidéki maradtam, mert ha Csulika elrágná a LAN kábelt, kivágnám a másodikról, márpedig Csulika elrágná. 

Dolgoznom kell még jó ember magamon. És nincs összefüggés, hogy a szolgáltatóm nemrég hívott egy kedvezőnek nevezhető díjcsomaggal  bővítés esetén. 

Szentisten, mit egyek?

Ünnepi szezon végén végre olvashatok ehetetlen és baromi drága kajákról recepteket, amiket nyilván ha rohadás sok pénzem lenne unalomból megcsinálnék és kitolásból a csöveseknek adnék, mert mért szarnak a lépcsőház elé.

Azon agyalok, hogy össze kéne szedni ilyen korrekt kis recepteket, ami olyan összetevőket tartalmaz, aminek ki tudom mondani a nevét és nem kerül félhavi fizetésembe. Ja, és azért lehessen megenni. Az ilyen bioizékben nem hiszek, de az öt kiló rántástól is hajlamos vagyok gyomorpanaszokkal elfordulni. Höhö, egyszer szedtünk össze hipergusztustalan fantáziakajákat, azt hiszem, a zsírfőzelék nyert.

Élelmiszeripari termékek fincsi összetevőit már fejtegettem, a kecsapban a taknyos papírzsebkendő nyomokban simán előfordulhat, de ebbe nagyon nem szoktam belegondolni.

Vegyük ugye a legegyszerűbb összetevőket, az a kurkumába pácolt avokádót, ami alap minden háztartásban. Nálam speciel a só az, ami alap, de tételezzük fel, hogy kóstoltam már avokádót (nem). Ehhez dió kell, mert az avokádóhoz dió kell. (szerintem meg szemeteszsák) Roppant egyszerű, csak rá kell szórni, adni hozzá kövirózsaecetet, ami szintén alap, mert olyan sok mindenhez jó. Az egész család boldog lesz, mert finom és negatív kalóriás. Ez nagyon jó, mert kalória nem kell, az csúnya dolog. Mindenki imádni fogja. (nem fogja, a gyerek a tejbegrízt fogja imádni, a felnőttek meg a hagymás rostélyost)

Néha veszem a fáradságot és kiguglizom, hogy mi a bánat lehet az az alapösszetevő, de általában  már ez elveszi az életkedvemet. Nem azért, mert nem vagyok nyitott új dolgokra, sok mindent kipróbáltam és használok, de csak azért, mert valami drága, egzotikus neve van és nem beszerezhető még nem fogom szeretni, főleg, ha hányás íze van.

Ha a boltban szembeköszön, megnézem a cikkszámát(árát) és röhögök. A legtöbb esetben nem vennék belőle, főleg nem konténerszámra. Nem az a tudomány, mikor a vanból csinál kaját az ember.

Nem vagyok fajparaszt, nem szeretem a szalonnát, mert zsírdarabot rágcsálni meredek dolog, és fenntartásaim vannak azokkal az ételekkel szemben, amit kézzel kell megfogni, hogy az arcomba toljam. Nem jó dolog megfogni kaját.

A középút az lenne, ami árban, összetevőben és elkészítési időben elfogadható. Valahogy úgy, ahogy -ellenállva minden trendi főzőoldalnak-otthon is próbálok főzni.

Láss csodát, mit találok, receptek a la spanyolviasz. Némiképpen szíven ütött az a felismerés, hogy emberek élnek nyomorúságos sorsuk terhét cipelve, mert csak most értesülnek arról, hogy létezik pl a salátafőzelék. (én minden főzeléket imádok, ez és a szociopata itsekkel való haverkodás régi aberrációm, de valami maradjon már nekem is) Meg vannak olyanok, hogy almáslepény. (nem, nem kibaszott pite, lepény)

Nutellát kenyérre kenni valami hihetetlen meredek dolog, de ha így, hát így. Szendvicskrémeket viszont baromi változatosan lehet csinálni és egyszerűen. Melegen is jó. Méltatlanul háttérbe szorult.

Zöldségekből meg elég finom fasírtokat lehet csinálni.

Van ilyen müzli is, hát a fene ott egye meg azt a valamit. Nem hiszem el, hogy elég reggelire, nekem úgy tűnik, víz helyett is kevés. Tarhonyát viszont legjobb dolog hideg tejjel felönteni és megenni, ezt sem ismeri nagyon senki, pedig én élnék rajta.

Most úgy is szezon utáni méregtelenítés van. (elfogyott a pénzem és üres teát tudok csak inni, ezt léböjtkúrának neveztem el, mint a felső tízezer)Erről még esik szó, mert a legbiztosabb fogyókúra úgyis az üres pénztárca, akkor lehet nyugodtan érezni a késztetést süteményzabálásra, mert nem fogod tudni megvenni, hehe.

Tök komolyra fordítva a szót, új év, új baromság alapon visszatértem ahhoz a tervemhez, hogy tuticsinos legyek, bár a születési súlyomat nem szeretném visszanyerni, de vadászom a normális recepteket ennek megvalósításához. Nem kérem a dumát, hogy emeljem meg a seggem és mozogjak, mert azt csinálom magamtól. Ha jutok valamire, majd csinálok folyamatábrát,  az evéshez való hozzáállásomat vázoltam fent. Esetleg kiadok erről egy könyvet (nem) és jól meggazdagszom .(lehet, de nem ebből) 

Szürke Ötven Nyalat közkívánatra

Most nem megyek bele, hogy ez a műpornó mekkora fos és hogy különb amatőr írásokat tudok, linket meg szándékosan nem tolok ide, mert csak elvonná a figyelmet.

Mivel többen kérdték a véleményemet, szeretném megerősíteni, hogy igen, szánalmasnak tartom, hogy háziasszonyok erre masztiznak a lazán és nagyonmenőn titkokban a teszkó bevásárlókosarába csempészett varga pincészetes lőre mellett. Bár ez az a kategória, aki brazil szappanoperákra is, amíg apuci betolja  a kisfröcccsöt meccs után a sarki borozóban.

Valószínűleg ebből a családmodellből kiindulva lett ez a valami siker, meg attól, hogy titokban lehet vihogva olvasni, mint 10 évesen a mittoménmit, amit akkoriban olvasnak emberek. Borzasztó egyszerű pedig, ha álszenteskedés nélkül levállalja az ember, hogy a legtöbb nő bezony azt szereti, ha rendesen vízszintesbe vágják, úgy minden különösebb nyalogatás meg felesleges taperolás nélkül.

Most így elolvastam ezt az írást, nem okozott különösebb traumát. Néhány párbeszéden visítva röhögtem, ami nem túl korrekt, mert adott helyzetben hordok én is össze faszságokat. Az a Grey gyerek valóban egy orbitális görény némi romantikus színezettel, de pont azt adja, amire az unatkozó menyecskék vágynak. Tökéletes irányítás, aminek a másik oldala a biztonságérzet meg a tökéletes bizalom. Az egész kikötözős mókának ez az alapja, ezért jó téma, hogy a bácsi csinál veled, amit akar. Nem elhanyagolható módon a fazon az anyagi és érzelmi biztonság frontján is toppon van, nem tudom, apuka a fröccsével a háromból melyiket tudja lobogtatni.

Ez teljesen klasszul legyezgeti ugye ember lányának női oldalát. Igaz, hogy a fazon megmondja, mit csinálj, de ha jó kislány vagy, meg is adja, amit akarsz. Most őszintén, melyik slampos háziasszony nem szeretne egy gazdag, jóképű menőfazon kurvája lenni nem apróért.

Fantáziaszinten ez el is megy, én Muad Deebre moccantam kislányként. Ami miatt a kurva kurva marad és amiért én jómagam, noha nem ellenzem az efféle szórakozást, de letépném Grey fiú fülét az pont az, hogy kinyírja a női oldalamnak azt a részét, amitől a kurvaságot kapcsolatnak lehetne nevezni, ergo nem hagyja, hogy gondoskodjanak róla, nem mutat gyengeséget, nincs szüksége a macára. 

Nem vagyok éppen egy naiv idealista, de ez baromi gyorsan vezetne oda, hogy nem függőséget éreznék a tag iránt, hanem méla undort. 

Az írónő karmolászott valamit amivel ezt megpróbálta idealizálni, szerintem teljesen idétlenül. Maga a viszony totál beteg, lehetett volna egy űberfasza dráma, kár, hogy nem lett az, mert így nem lett semmi, csak boralátét. 

Közhelyszerűen összefoglalva, ez kell az egyszerűbb rétegnek. Van persze az a kategória, mikor a ponyva és a szépirodalom között vékony a határ, gondolok itt Kunderára, aki szerintem dögunalmas, de mégis. Na, ez NEM az a szint. Nagyon nem. Pornónak meg irodalomnak vacak, de egyszerű, mint a fakocka és nem fáj az olvasónak.