Próbálok adni pár jótanácsot, mert abban nagyon nagy vagyok, hogyan NE kezdjük a hétfőt.
a legokosabb volna persze fel sem kelni, de van, hogy ez nem opció.
Mesélek egy klassz kis negatív példát, így kéretik nem csinálni.
Úgy voltam vele, nem kell időben kelni, mert minek, lustálkodjunk nyugodtan. Így pont nem lesz idő arra, hogy megnézzem: nagyon nem lesz ám hatos villamos, majd csak a Corvin negyedtől. Ez nem nagy baj, imádom a meglepetéseket. El is gondolkodtam rajta egy darabig. Pont addig, amíg arra a következtetésre nem jutottam, hogy jó lenne immár kilépni. Ezt szó szerint meg is valósítottam, siettem, aztán megnéztem egész közelről a Boráros tér lépcsőzetét, jelentem, jól van és masszív. Most kivételesen nem okoztam sérülést magamnak (ezt vajon hogy csináltam) de a cipőm elszakadt. Teljesen. Hordhatatlanra. Most nem nagy baj az, mert a másik még megvan, de mégis dühítő. Megpróbáltam a helyszínen vérbeli cipésszé válni, nem sikerült, mert sokan néztek és ez zavar. Nyugodt és szelíd természetemből adódóan az első gondolatom az volt, hogy erősen megmutatom a kukának a lábbelit, de úgy, hogy csak csörög. Aztán vettem két mély levegőt, mert dolgozni kell, nincs kifogás meg rinyálás és idő van, szóval előre. Azon agyaltam, hogy vagy mezítláb megyek végig a körúton, ami elég laza, meg nekem nincs ellene kifogásom, de a dresszkódnak odapakolna a napszámos talpacska. Meg sokan félreértenék. Így a szakadt példányt magam előtt tartva elindultam. Ez ilyen pajzs módjára volt kitalálva, mert bárki gyorsan rájöhetett, hogy a nyomorultnak elszakadt a cipője, sej. Ha meg nem ment volna egyedül, és megkérdezték volna, hogy nem tán elszakadt a cipőm, sej, azon pillanatban egy hirtelen mozdulattal az arcukba csapok a csukával, csak hogy érezzék át a helyzetemet.
A kutyaszart, hányást meg minden mást tudom ám ignorálni, valahol punk maradtam, az üvegekre meg vigyáztam. Elég peckesen tudok vonulni, meg most kicsit örülök, hogy így lenyírattam a fél fejemről a szőrt, mert nem piszkáltak.
Melóhelyen szóltam, mert láttam a döbbent arcokat, hogy bezony, ez elszakadt oszt így jöttem, tán gond? Nekem nem szoktak nagyon nemet mondani, szóval bólogatás volt, hogy húdemilyenmár és hogy hihihi, most nekem jó, mert van indokom új cipőt venni.
Kézmozdulattal csendet kértem, szóltam, hogy vegyen cipőt a hóhér, majd szerzek ragasztót, aztán elvonultam lábmosni meg kávéért.
Azt javasolnám mindenkinek, hogy ezt így ne, ne szakadjon el a cipő meg nem kell arccal hasítani a betont, csak hogy időben legyünk. Fel kell kelni, kávé, mosdás, kakaóskalács vagy mi, amit az emberek reggel magukba gyömöszölnek. És mindig csak vidáman, lazán. Hol van még a hétvége, mikor bolondozni lehet.
