Szőlészet

Minden évben eljön az ősz, mikor  egyre több a szél. Én csak  nézem magam, nagyon magasról, Várok valakit, aki persze soha nem jön el, de bíztatnak és én nagyon jó kislány voltam világ életemben. Ha azt mondják várni kell, várok.

Csak az a nyamvadt szél ne fújna, attól mindig nagyon félek.

Nem rossz szél az, mondják. Fúj, mert az a dolga és a végén majd addig fúj, amig a helyére nem fúj mindent. Én csak azt érzem, hogy bánt.

Állok fent és nézek messze, látok mindent. Hogy mondják, mindjárt megjön, de látom a szelet másfele fújni és tudom, nem jön az oda, de én erősebb vagyok mint a szél, nem szólok semmit.
Nem vettem észre azóta sem, hogy bármit is a helyére fújna. Az idei ősz is olyan, néha vicces, ahogy kavarja az avart, de másra nem jó. Figyeltem a hétvégén is, amit csinál, beletenném a látványt egy regénybe, ami nem fog már elkészülni, pedig lelkes voltam, mikor észrevettem. Mióta Krisztián meghat ezek nekem maradnak, meg a meg nem írt könyvnek. Nehéz így optimistának maradni, újabb veszteség az idén, mint Nóri volt korábban, és nincs olyan vihar, ami ezt helyretenné. Halottakkal már nem igazán érdemes vitatkozni.

Odafentről nézve persze ennek nincs semmi jelentősége. Ami viszont  örök tanulság, hogy ilyenkor érdemes valahova elhúzódni és kivárni, amig véget ér. Valami meleg helyre, ahol ég a villany és vidámak az emberek, ahol az ablakból  lehet figyelni, mikor lesz végre odakint minden rendben, hogy továbbálhassunk. Mert senki sem addig marad, ameddig szeretne vagy jól esik.

Addig lehet figyelni, ahogy nyílik az ajtó, és valaki belép, lehet várni tovább azt, aki késik, mint mindig már nagyon  rég óta. Minden ajtónyitás egy-egy remény és minden alkalom egy csalódás. Nem mintha nem tudtam volna mindig, hogy feleslegesen várok, de felénk szót kell fogadni. Mindig jönnek úgyis emberek, akiknek akkor lehet örülni, némelyik kedves és szórakoztató. Azt mondta, a komfortzóna, Ezen mindig nevetett, tudtam, mennyire nem érdeklik ezek az átutazók, de ő szeretett beszélni hozzájuk és foglalkozni velük, addig sem a maga bajával törődött. Emlékeztetett valakire, akire meg nekem kellett volna rányitni az ajtót. Ilyenkor bosszant ez a helyrefújás, nem történik semmi a végén, vagyis semmi jó.

Régen, mikor még többet sütött a nap, a hideg ellen pedig kötött sapkát húztunk, az őszi szél volt az, ami az iskola kezdetét jelentette. Mikor senki nem várta, hogy beérjen a szőlő kint a filagóriában. De ha már beérett, megettük, ültünk a padon és néztük, mikor ér le a lábunk. Aztán feltámadt a szél, hószagot hozott, szénfüstöt és nekünk be kellett menni megenni a krémest is.

Most már  hideg is van, eső és köd és biztosan így marad ez egy darabig még. Ugyanúgy ki kell állni esténként az ablakba és nézni, hátha mégis ideér. Ha egyszer azt mondták, csak türelmesnek kell lenni.

Tombola

Az a vicc megvan, mikor  a bölcsész meg az informatikus elkezd matematikai alapon játszani?
Aki ismer tudja, félelmetesen rossz viccmesélő vagyok, de megpróbálom.

Volt egy ilyen bál a gyereknek, annak örömére, hogy sikeresen elvégzett 8 év alatt nyolc osztályt, legomboltak rólunk egy havi minimálbért és szerveztek egy ünnepséget. Én az embereknél már csak az ünnepségeket utálom jobban, és ha már a családról szól a dolog, gyorsba meg is hívtam az öcséméket, mert ő ebben a kategóriában simán kenterbe ver. Ismét nem csalódtam, ő is komolyan vette a dolgot és az adott időpontban ott állt szépen egy teletálas borsófőzelékkel a kezében, mert nem volt ideje megenni az ebédjét. De nagyon rendes fiú, felajánlott belőle rögtön, ha esetleg éhes vagyok.  (Nem kell meglepődni, ezek teljesen szokványos életképek.)

A bálon aztán ajánlottak fel tombolát, támogathattuk az alapítványt még. Mi mindketten szeretjük a pénzt, én főleg a költés részét, az öcsi meg gyűjtögetni, így vettünk egy egész tombolát. Előtte még ki lett matekozva, hogy mi a tuti nyerő szám, azt kell megvenni, mert van olyan, hogy valőszínűségszámítás. Ehhez én is értek, tudom, hogy nagy valószínűséggel rábaszunk. Valahogy egyikünk sem szerencsefia. Én csak elhagyni szoktam a dolgaimat, meg eltévedek, elesek, bármi. Nem is én választottam ugye, hanem a valószínűség.

Elkezdődött a sorsolás, egy darabig normálisnak tartottuk, hogy nem nyerünk semmit, nem jön rögtön a matek, azt ki kell várni. Én is várom már vagy 30 éve türelmesen, de még mindig sehol. Kezdett világossá válni, hogy konkrétan a teremben minden egyes kibebaszott szelvény nyer, a miénket kivéve persze. Valószínűleg elég névleges volt a sorsolás, inkább jelképes ajándékok osztogatásáról szólt a dolog, amiben elrejtve volt valami amúgy teljesen irreleváns főnyeremény: pezsgő, kismalac vagy amit ilyenkor adnak, met milyen vicces, Annak, aki megnyei annyira nem, de nem fenyegetett minket ez a veszély. A dolog azért este 11 körül már elég demoralizáló volt, a főzeléket nem volt pofánk megbontani, meg kanalunk sem volt, szóval közös összenézéssel úgy döntöttünk, hogy mindenki elhúz szépen haza.

Még ha nem is értettem meg soha, megtanultam, hgy a logika tévedhetetlen. Erre ismét rájöttem, mikor a ruhatárhoz értem és elővettem a jegyet a pénztárcámból, hogy ki tudjam venni a kabátokat. Még nekem is összeállt fejben, hogy az addig nézegetett tombolajegyen mit jelent a rejtélyes "R" betű a szám mellett, és a félretett ruhatári jegyen mi az az alul kis bö betűs kétjegyű  szám.

Nem mentünk vissza beismerni és elkérni a nyereményt. Hazamentünk.

Tzatziki

Ismét nagyon update próbáltam lenni, volt ugye az a hepaj, hogy szoptassunk-e a mekiben, gondoltam, megírom a véleményemet, ami kb annyi, hogy 1, ekkora babával takarodj haza főzni meg takarítani, mert abban a moslékgyárban SEMMI nincs, ami neked vagy a srácodnak való, ha már alternatív életet meg fejenállva szülést hírdetsz, legyen koncepciód 2, láttam néhány csini tejfoltos tömlőt, respect az apukának, és megértem, hogy ha már gyorsétterem, miért nem a Hootersbe mentek leégetni magukat
Zárójel: relatíve kompetens vagyok, van ilyen flepnim, mert van egy csomó anyatejes gyerekem, de ha lapáttal ütnek sem kapom elő a cickót mindenki előtt, továbbá van arról az ostoba nőstényről is véleményem, aki szerint a síró gyerek megnyugtatásának egyetlen módja, ha egy emlőt gyömöszölnek a szájába. Jó,elhallgat, nincs más választása. Jah, és nincs kisebbrendűségi komplexusom a Hooterses csajok miatt.

Szóval gyakorolva a hiteles újságírást (meg emlékezve arra a tudatzavaros időszakra, mikor még annak készültem, csak közben lecsörgött, hogy én nem szopok le rendszeresen senkit, hogy a nők lapja horoszkóp rovatát szerkeszthessem) csináltam közvélemény-kutatást.
Sajnos nem tudok reprezentatív értékeket felmutatni, mert a jórészt fiúkat ismerek, ami nem lett volna rossz, de a célközönség hozzáállását kutatva ilyen válaszok jöttek:
-Van ilyen esemény? Én is megyek, haha, mekkora már.
-Nem biztos, hogy pontosan értettél, ez nem orális szex, etetnek nők gyereket mellből.
-Mivan? Faszt érdekli, hagyjál már. Jó csöcsök?
-Is. Meg mindenfélék.
-Jó csöcsök legyenek, a többit szarom le. Csajomnak ne mond már, mert hiszti lesz.
-Mond, hogy a babák érdekelnek, muhaha.
-Na, ne kavard a szart itt nekem.

Ez a párbeszéd nagyjából erre a sémára zajlott le, szóval nem túl izgi. Tök véletlenül megkérdeztem Ferit, aki amúgy kérte, hogy hallgassam el a nevét. Namármost, én majdnem kínhalált haltam a visszafojtott röhögéstől, mert ismét eszembe jutott (mint a jó nénéknek rendszerint, mondom,ez maradt) egy régi balatoni nyár. Hasonlót válaszolt, de nem tudtam profánul nem a farkára gondolni, kicsit más kohézióban.
Olvastam én már online valahol ezt a regét, most vagy kiszivárgott, vagy más is ilyen hülye, de velünk konkrétan megesett. Szóval a BigMelles téma helyett tzatzikis, ez is tanulságos.

Ifjú korunkban imádtuk a vízpartot, a srácok szerették bámulni a csajokat bikiniben, mi meg szerettük, ha a srácok bámulnak minket bikiniben. Már úgy, hogy van rajtunk bikini. Egyszer a Laposon aztán felmerült, hogy ezt a mesét már mindenki unja, kipróbálhatnánk a nudista verziót is. Volt haver, aki volt már ilyen helyen, mesélt jókat, lelkesítő volt, főleg, hogy senkinek nem volt már 20asa, szar idő volt, szemerkélt, záróra volt és vizes volt a sör. Elég távolinak tűnt a dolog, ilyenkor az embernek nagyobb a pofája, megfogadtuk hát, hogy jövő hét, Balaton, nudi.
Én teljesen őszintén teszek az ilyesmire, nem sok gátlás van bennem, a többi ember meg rohadtul nem érdekel. Volt viszont pár barátunk, akinek határozottan bátorságot kellett meríteni a nyilvános meztelenkedéshez. Ferencünk a közeli bódéban merített magának, elég sokat. Dél körül pont olyan bátor volt, hogy eldőljön, mint a hasábfa és hangos horkolással jelezze, hogy ignorálta a külvilágot.
Hazafelé tartva humánusan összekapartuk a közben erősen élénkvörös barátunkat, tippelgettünk, mennyire fog sírni reggel, beraktuk az ágyába és elmentünk aludni.
Emberünk éjjel felébredt, és konstatálta, hogy kurvára leégett. Legalábbis elöl, mert a hátán alukált. Elöl pedig mindenhol. A mindenhol az tényleg mindenhol, és szegénykének ott fájt a legjobban, ahol gondoljátok.
Elténfergett a hűtőhöz, hogy valahogy enyhítsen a kínjain. Talált tejfölt a hűtőben, odakente, mert olvasta valahol, hogy az jó a leégésre. Meg szeletelt uborkát is tett rá, mert hallotta tőlünk, csajoktól, hogy az hidratál. Továbbá két karika paradicsomot is,ezt nem tudom,miért, de baromira sajnálom, hogy kép nem készült, mert ezt még elképzelni is vidám.
A jó hír az volt, hogy a sok hideg cucc hatott, nem fájt annyira a felégett rész. Feri le akart volna feküdni, de pakolással a faszán ugye mégsem. Arra gondolt,milyen jó lesz ezt reggel majd megismételni, szóval a cuccot beleszedte egy tálkába és visszatette hűlni.
Én nem vagyok koránkelő fajta, nagyjából dél körül másztam ki a konyhába, ahol már láttam életet.
Gábor éppen állvaszónokolva dicsérte azt a csajt,aki összedobta azt a jó kis tzatzikit, mert milyen jól jött az melegben, reggel, rohadt másnaposan. Én nem igazán értettem,miről beszél ez, a többi lány sem vállalta. Na, a Ferenc, az értette, nagyon szomorú is lett, mikor összeállt nála a kép. Aztán a többiek is. Én mondjuk nem, szerintem muris volt.
Rég nem jutott ez sem az eszembe, igazán hálás vagyok, hogy volt, aki a gyorskajákra meg haver leégésére terelte a szót. Legalább nevetek újra.

Torokszorító emlékek

Az előbb már jóformán belecsaptam az aktualitásba kurvafronton. Tele volt a sajtó általam olvasott része azzal a kicsajjal,akinek elvágták a torkát. Most mondhatnám, hogy hüpp, de egy retkes kis drogos ide vagy oda, pont nem érdekel. A választott szolgáltatásáról ha akarom, ha nem,eszembe jut az a kis sztori anno, aminek a végkövetkeztetése a haverok részéről annyi volt, hogy inkább egy ilyen, mint egy piásan meghágott egyetemista. Mesélem is, miért.
Minden társaságban van egy szépfiú, akiért illik odalenni,és aki minden lánynak teszi a szépet. Így volt ez felénk is. Nekem nem sok közöm volt a sráchoz, bírtuk egymást, de minden különösebb nélkül. Jó murik voltak viszont, jó éjszakák, jó délutánok, sok csocsó, biliárd meg rock'n roll, még azokban az időkben, mikor bakancsban és szakadt farmerban jártam. Jómagam is ahogy szoktam mondani tipikus btks voltam, tarisznyával, kiflivel, szemüvegben, zsíros hajjal, nagy seggel. A társaságom is hasonló volt, nem lógtam ki.
Ezzel a hordával voltunk egy szép éjjel Valaholba, egy szórakozóhely a belvárosban, forgatókönyv szerint, de ha lelőnek sem tudom már, hogy pontosan melyik.
Említett emberünk rendesen hedonista volt, sokat röhögtem a fasz húzásain, de alapvetően értelmes srác volt, meg jóindulatú is. Aznap este ebből csak a jóindulata meg a hedonizmusa maradt, nem tudom,mit ünnepelt olyan kegyetlen. Éjfél körül meg is találta lelki társát egy bioszos kislányban, akit lelkesen meg is hívott pár italra és tolta neki a süketet. Láttuk mi, hogy itt nagy szerelem lesz, legalábbis amíg a pia hatása tart, a kislányra nézve utána meg nagy sírás.
Van közismerten az az italmennyiség, ami mindenkit megszépít. Ehhez a lányhoz baromi sok kellett, de az emberünkben benne is volt hiba nélkül. Hazafelé vettük az irányt, nagyjából egyenesen, közben próbáltuk barátilag elmagyarázni, hogy óriási hibát készül a haver elkövetni,és mi lenne, ha ugrana egy csukafejest a Tiszába, mielőtt Újszegedre ér és megtörténik a jóvátehetetlen. Mert ő ugyan nem látja, de vágyainak tárgya kibaszott kurva ronda, nagyjából mint a világháború. Nem hitte el. Könyörögtünk, érveltünk, magyaráztuk, hogy nem látja, amit mi kénytelenek vagyunk órák óta nézni, reggel pedig nagy rosszullét lesz a dologból.
Van, amikor a szó nem hat, dolgokból tanulni kell, és lássuk be, mindenki ébredt már valami kurva ronda mellett. Hagytuk, legyen meg, aminek meg kell lennie.
Hajnalban szomorúan elváltunk, napközben lényegtelen faszságokat csináltunk,este pedig rajzottunk Mars térre csocsózni. Mindenki terelgette a témát, merő együttérzésből. Senki nem akart az a tufa lenni, aki a másik balsorsán először nyerít fel. Jórészt némán üldögéltünk, vártuk, hogy az arc beficcenjen.
Mindenki számára világos volt, hogy nem mer előkerülni, valószínű azóta másképp látja a világot, meg azt a valamit, aminek tegnap örök hűséget fogadott. És világos volt az is, minél később kerül elő, annál cinkebb a helyzet.
Hat körül jelent meg, szomorú arccal, lehajtott fejjel, takony másnaposan. Egy büdös szót sem szólt, leült egy sör mellé, nézett maga elé. Egy darabig tapintható volt a feszültség, aztán nagyjából mindenkiből egyszerre tört ki az irgalmatlan szolidális sakálröhögés.
A bioszost nem volt egyszerű lekoptatni, eléggé kápénak vette a részeg süketelést, mászkált még emberünk után, végül el lett a maga tanulságával hajtva.
A srácokra vonatkozó örök érvénű konklúziót lásd fent.

Gravitáció

Mindig próbálok nagyon aktuális lenni, csak aztán valahogy elmard az egész. Akartam írni arról a kis kurváról is, akit megöltek, csak közben meguntam, mert nem annyira érdekel. Nincs bajom a lányokkal, én is régóta gondolkodom, hogy veszek magamnak egyet, mert tudni akarom, pénzért mit csinál. De egyszerűen nem azén kategóriám. Semmi lenézés, hasznos kis jószágok, néha olcsóbbak és kevésbé hisztisek, mint felszedni valakit. Rájuk nem vagyok kirugva, bár perpill  frusztrált vagyok, mert a maszíros bácsi akart tőlem kis aprót, kis extráért cserébe. Megöregedtem, a picsába is. Szóltam, hogy ne keverjen a szülőanyjával, de ettől még szomorú vagyok,szerettem azt a helyet.

Visszatérve arra, hogy múlik el a világ dicsősége, olvastam egy cikket, asszem Gyuri linkelte
X gererációs bullshit

(Neki mindig tök értelmes dolgai voltak, kivéve azt a szerelmes levelet ötödikben, de ott is én voltam az idióta, mert kezdett hülyén viselkedni, én meg azt hittem, asztmás vagy szefós, azért nem vesz rendesen levegőt, meg beszél faszságokat, hát próbáltam kedves lenni hozzá, mert azt olvastam, hogy a fogyatékos gyerekekkel szépen kell beszélni. Érdekes tanulság volt, meg is jegyeztem magamban, hogy rossz témakörben néztem a reakciói után, ez mégsem egyfajta autizmus.)

Lényeg, hogy én, mint x generáció-hangsúlyozom,nem szottyadt vénasszony-éppen életközép-kríziselek. Ez teljesen jogos. Korábban én is erre a következtetésre jutottam, említettem is Tominak, aki bólogatott, hogy simán előfordulhat, sőt, erre a generációra jellemző is. Rohadt jó egyébként a dolog. Most rólam tudni kell, hogy a látszattal ellentétben én egy értelmes döntést nem hoztam még magamtól, ha nem csesztem el valamit, az meg csak a véletlen műve volt. Jó szóra meg csakazért sem hallgattam, mert majd én megmutatom. Szerintem valami a hormonokkal lehet, mert mostanában sokat szelídültem. Baszogatott Klára anyánk egy sort, mikor nyivákoltam, hogy nyugalmat akarok, csepeli panelt, nylonotthonát meg bicajt, hogy teljes legyen a prolikép. Pedig de.
A hülyeséggel harcoljon az ifjúkor alapon kb lemondtam épületes karrieremről, visszamegyek egy multihoz lelkesen rezet baszni-tényleg lelkesen, mert amennyire sértődött és csalódott voltam, most tök boldog vagyok ettől,sütirecepteket olvasgatok, az feldob.

Megkaptam már, hogy úgy élek, mint egy szaros hippi,virágokat nevelgetek meg jógára járok. Most őszintén, legyek olyan, mint sok korombeli, aki műpanaszkodik unalmában arról, hogy éppen félrekúr ezer évesen? Erőlködjön a kórság, ebben a korban nem leszek én már érdekes,legfeljebb szánalmas.Meg nem csaltam még soha senkit, de ha a szar meg is történik, vagy nem reklámozom, hogy egy ordasribanc lettem a klímaxtól, vagy elegánsan szakítok.Most ez már a korral járó merevség volna?

Kiiktattam pár embert is az életemből, érdekes módon azok a kapcsolati problémáim, amikről azt hittem, drámaiak,inkább vissza tekintve vígjátéknak tűnnek. Mostanában viszont olyan arcok is keresik a társaságomat, akik nem drogfüggők vagy alkoholisták, kimondottan felüdítő élmény.
Valahol persze bezártam, a napok nagy részét a macskáimmal töltöm, de ez kell a dolgok átértékeléséhez.

Ha sikerült visszatérnem a Földre, biztos furcsa lesz, hogy megtörténik az elkerülhetetlen: menthetetlen nyárspolgárként elkezdem szépen megírni, mit láttam fiatal koromban.
Milyen mulatságos, hogy pont így terveztem régen.

Kívül

Valahol mindig taszított a közösség. Nagyon kevés emberrel hozott össze az élet úgy, hogy tényleg szerettem vele lenni, ezek általában csendes arcok voltak, hozzám hasonlóan nagyon kevesen értették őket.
Volt közülük, aki értett a bullshithez, zseniális kontakt volt, azóta nekem is vannak ilyen skilljeim. Bár ne lennének, még hamarabb észreveszem, ha valaki a magát semmire verő hülyék kategóriájába tartozik.
Én szoktam is szólni, hogy nem igazán érdemes velem haverkodni, mert az esetek nagy részében rosszul vagyok az egésztől, nehezen viselem és párszor meghalok ilyen korrelációkban, de valahogy ezt senki nem szokta tekintetbe venni.
Pont a minap gondolkodtam el és jutottam arra a következtetésre, hogy menjen mindenki békével a büdös picsába aki zavar. Meg sem akarom indokolni, mivel, egyszerűen idegesít, emlékeztet valakire, akire nem akarok emlékezni, Van, aki szívesen belemenne egy iq harcba, ezt gyűlölöm, ha kérdeznek mindig azt mondom, hogy nem tudom. Nem bírom, ha tesztelnek.
És ott vannak még a kedvenceim, a futóbolondok. Amióta a világon vagyok van rajtam egy "ha hülye vagy, hozzám beszélj" tábla, amit csak az illetékesek látnak mióta bezárták a lipótmezőt. Sőt, megkozckáztatom, hogy valami nyomkövető is van bennem, mert a világ összes fogyatékosa megkeres és öt perc alatt a legjobb barátjának kiállt ki.
Tényleg szögezzük le, alkalmatlan vagyok a legtöbb emberi kapcsolatra, nincs is bennem semmilyen törekvés arra, hogy ez másképpen legyen. Voltak gyerekkori barátaim, van a mai napig is olyan ember, akit a barátomnak tekintek, egyszer voltam szerelmes is, óriási volt, csodálatos, egy igazi élmény, köszönöm szépen, nem kell újra (erre tökéletesen kifejlesztettem a belerugok és elszaladok taktikáját, minden önvédelmi klubban oktatni kéne-kivételesen sajnos ebben nicsen szarkazmus).

klavia túra

Hát én aztán gyűlölök vásárolni. Meleg van, sok ember, ostoba arcok, ha megvan a kép. Az életem online zajlik, így mindent így imádok. Ne szólj hozzám, beírom, tudom, mi kell, visszaigazolod, kifizetem, idehozod, takarodj. Értékelni sem fogom, teszek rá.

Aztán beintet a jóég, beletoltam egy doboz sört a gépembe, nem örülök ennek, de megesett, meg mindegy is, mert egy gép van hármónkra, nem is értem, miért, mintha egy alsóneműt használnánk, tiszta 50es évek. Nem így akartam, csináltam kliensfiókot meg mindent, ami illik, de arról nem lehet egy csomó dolgot, én kerülöm a konfliktust, eddig jutottunk. Vennem kellett volna még pcket, majd hamarosan ez lesz. Lényeg, hogy ennek a régen általam setupolt csodának, ami mára virágtartó meg játék, elromlott a billentyűzete. Ha kiszárad is ragad meg mittomén.

Nekem a pötyögés fontos, nincs túl sok életem, így lefagytam, hogy nem tudok beszélni, telóról bepötyögni bármit büntetés, én meg nem vagyok az a fajta, aki befogja, így klavi nélkül fél emberré váltam.
Tominak nem tudtam írni, melóhelyen nem volt időm, szétesett az életem, száműztek a perifériára, azt hittem, hülyét rántok.

Szólok a gyermekemnek: drága magzatom, itt egy valag pénz, elmész média hülyeazértnemvagyok márktba, idehozod elibém. Rendelhetnék ugye online, de patt a helyzet, én meg nem akarom, már a nemzetibe is kiver a frász, hogy köszönnek.

Két hét vinnyogás után magam mentem a hangszálaimért, random a legközelebbi Boráros téren lévő izébe. ki volt írva, van alkatrész, vállalnak szerelést, ez a rész nem izgatott, volt négyes a nevükben, meg ez csak egy usb klavi, a buzirózsazín betűtől így eltekintettem. Bemegyek kifestve, smink, csinicucc, meló után. Odaálla kis Réka, hogy kéne egy kalvi usbe, most. Néz rám a fiú, mélyen soká bele a szemembe, két perc után szólok, hogy devane, magamban kívánom vissza az online alteregóságot. Mivel ugye szép vagyok, midazálat és ártalmatlan a fejem, szól, hogy angol billentyűzettel csak de ötezerért. Nézem az időt, mánégyóratíz, itt állok három perce, nem ez a menet, szerintem. Szólok finom udvariasan, hogy meg az anyád mit képzelt, mikor a világra szart te makákó, tisztázzuk már, ki a hülye. Jó, nem így igazából közöltem, hogy nem ékszer kell, csak egy klavi, magyar billentyűzettel, sürgősen.

Még mindig pislog a majom, hogy de olyan nincs. Én nem szeretek kifordulni és kukázni egyet a teccőben, így mélyen a szemébe nézve közöltm as it follows:
Mucika, lehet, hogy van a fejemen egy csomó kozmetikai cucc, de ettől nem lettem hülyébb, így toltam az IBM-nél, is, Így most tagolom, mit óhajtok. Egy klavit, magyar billentyűzettel, és némi tiszteletet. Szívesen elmagyarázom, miért sok 5 egy parifériáért, de nincs túl sok időm, és ha nem para, prezentálj egyet, vagy ha nincs mert szar a céged, mond ki a szót.

Volt pofája megkérdezni, milyen gépen ülök.
Mondom Zetoron, és itt befejeztük, ha van van, ha nincs nincs, nekem más dolgom is van, mint téged nézegetni, drága újdonsült barátom.

Hirtelen volt. Sok, olcsón, egérrel. Az nem tom, mire jó, a macska sem érdeklődik iránta, pedig a gugli szerint a macsak szereti az egereket.
Mindig tudtam, hogy a cicáim furák.
És még magyar is.
Huh, nyugalmam van végre. Soha többé nem veszek semmit csak online.

PS: NEM vagyok geek.